A nők megítélése sosem volt mentes a szélsőségektől. Miközben Leonardo da Vinci örökérvényűvé tette Mona Lisa mosolyát, a római Szent Péter-bazilikában Michelangelo Pietája az anya fájdalmának márványba vésett „megtestesülése”, eddig Batthyány Gyula 1916-ban festett Kurtizánok című festménye a női lét egy másik arcát mutatja meg. Egyébként ennek a festménynek a becsült értékét 9-18 millió forint közötti összegben határozta meg egy aukciósház, amikor aukcióra bocsájtotta. Egyszóval a nőnek sokféle megítélése van a társadalomban, a közgondolkodásban és a közbeszédben is. Azonban amíg a művészet egyfajta szellemi magasságban mutatja meg és teszi örökérvényűvé, vagy befektetési…
Tovább olvasomCímke: emberi jogok
Ha Magyarországon most rendeznének olimpiát, Kínához hasonlóan jó eséllyel bojkottra számíthatnánk
Annyi jogsértést és a demokrácia olyan mértékű torzulását láthatják már hazánkban, hogy valószínűleg rengeteg ország így nyilvánítaná ki nemtetszését és irányítaná rá a figyelmet arra, mit is művel az Orbán-kormány 11 éve. A kínai teniszező, Peng Su-aj eltűnése heves reagálásokat váltott ki szakmai berkekben. Az összes kínai versenyt törli a női profi tenisztornákat szervező WTA, ha nem kap megnyugtató választ Peng Su-ajjal kapcsolatban, akinek hollétéről hetek óta semmit nem lehet tudni – ezt mondta a női teniszszövetség vezérigazgatója. „Egyértelműen készek vagyunk kivonni üzleti érdekeltségeinket Kínából, és vállaljuk ennek következményeit, ha…
Tovább olvasom