Sokaknál kicsapta a biztosítékot a sok kirgiz vendégmunkás mezítláb, a berényi piac asztalain

Sokrétű vita és mérgelődés alakult ki a Jászberénybe már korábban tömegesen (és jó eséllyel szervezetten) behívott külföldi vendégmunkások miatt. Van, akit elborzaszt a mezítláb a piac asztalain való üldögélésük és más, saját kultúránkkal nehezen összeegyeztethető viselkedésük, másokat továbbra is az bosszant, hogy távol-keleti népek férfi tagjai veszik el a munkahelyeket és nyomják le ezzel a fizetéseket.

Tovább olvasom

Itt a lehetőség, hogy Szolnokon a RepTár fantasztikus gépeinek közelébe kerüljünk

Most rögtön két (sőt, három) lehetőségünk is van erre. Ha szerencsénk van és kisorsolnak, két napot is meghatározott a RepTár, hogy szorgos kezeink által csilloghassanak ezek a gépek. Ugyanakkor állandó munkaerőt is keresnek, így akár leendő munkahelyként is pályázhatunk ugyanoda.

Tovább olvasom

Bort iszik és vizet prédikál a Jászság országgyűlési képviselője, Pócs János a vendégmunkásokról

Újra a közbeszéd forró témája lett a vendégmunkástörvény, miután a kormány tavasszal elfogadta, néhány nappal ezelőtt azonban visszavonta a tervezetet. Mivel november elején lépett volna hatályba, így egy percig sem volt érvényben. Valamiért Jász-Nagykun-Szolnok megye második választókerületének képviselője, Pócs János is fontosnak tartotta megosztani ellentmondásos gondolatait.

Tovább olvasom

Szalay Ferenc szerint elfogyott a magyar munkaerő, ezért van ennyi vendégmunkás Magyarországon

Emlékeznek még az óriásplakátokra? Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját. Nos, most annyi már Szolnokon is a külföldi vendégmunkás, hogy emiatt kérdést intézett Szalay Ferenchez a közgyűlésen Miskolczi László. A polgármester azt válaszolta, hogy elfogyott a magyar munkaerő és különben is, aki akar, tud dolgozni.

Tovább olvasom

Ezeken a területeken lehet most a legjobb fizetést kapni hazánkban – íme a számok

A tanárok és az ápolók ne reménykedjenek, rengeteg szakmunka azonban elképesztő fizetést vonz maga után, mert annyira hiányszakmává vált Magyarországon. Orvosok és építőipari szakmunkások után lámpással kutatnak. A problémát úgy tűnik, a cégek is felismerték, valahol több mint 10 százalékos béremelést ígérnek, csakhogy megtartsák a munkaerőt, máshol már a Távol-Keletről hoznak vendégmunkásokat, hogy a termelés gördülékenyen menjen. A cégeknek ugyanis sok lehetőségük nem maradt: átképeznek vagy máshonnan szereznek munkást. Az általunk megkérdezett szakértők szerint szinte mindenhol vannak már nyitott pozíciók, így 2022 a lehetőségek éve lehet, érdemes nyitva tartani a szemünket. Nemrég olvashattuk,…

Tovább olvasom

Bérek: egy balatoni étteremben 800 ezerért sem találnak séfhelyettest – videó

Drága az alapanyag, ám ennél sokkal nagyobb baj, hogy égető a munkaerőhiány. Pedig más ágazatokban összetennék a kezüket a munkavállalók 800 ezres fizetésért. Itt azonban kevés, külföldön ennek a többszörösét megkeresik ilyen munkakörben. Mélyebbre kell nyúlnia a zsebébe annak, aki a Balatonnál vendéglátóhelyre akar beülni – tapasztalták az RTL Híradó munkatársai, az áremelés sem oldja meg azonban a vendéglátósok problémáit. A csatornának nyilatkozó étteremtulajdonos ennek hátterét így világította meg: van olyan étterem, ahol 800 ezer forintért keresnek séfhelyettest – hiába. (Hvg) A világjárvány alatt sokan más szakmát választottak, így most…

Tovább olvasom

Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is elszívja a munkaerőt a Balaton

Ez leginkább a vendéglátóiparban érezteti hatását a nyári időszakban, az ottani fizetésekkel szinte lehetetlen felvenni a versenyt. 2022 áprilisában Jász-Nagykun-Szolnok megyében 13.199-en kerestek elhelyezkedési lehetőséget. Az álláshirdetések között számos elhelyezkedési lehetőség között böngészhettek az érdeklődők. Május első hetének végére csúcsértékekről adtak hírt: az egyik nagy gyűjtőoldal 48.770 álláshirdetésről adott számot. A megyében ebből 864 pozíciót kínáltak a legkülönfélébb területekre fizikai és szellemi munkára egyaránt – írja az uzletem.hu. „Megyénkben is alapvető probléma a fizikai dolgozók hiánya” – mondta dr. Lits József, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöke. „A…

Tovább olvasom

Rendkívüli béremelés jön… az autóiparban – az állami szektorban erre ne számítsunk

Ahogy Novák Katalin mondaná, az ápolóknak, a pedagógusoknak megemelni a bérét nem lenne életszerű. A többieknek viszont érdekük megtartani a munkaerőt. A munkaerőhiány miatt a cégek maguktól kínálnak több pénzt a dolgozóknak. Év közben emelhetik a fizetéseket az autóipari cégek a meglódult infláció miatt – számolt be az RTL Híradó. Mintegy 8-18 százalékos rendkívüli bérfejlesztésekről tárgyal 14 autóipari beszállítóval a Vasas Szakszervezeti Szövetség. Az érdekképviselet szerint, a munkáltatók egy része magától kínált több pénzt az ágazatot sújtó munkaerőhiány szorításában. Az érintett cégeknél kb. 10 ezren dolgoznak, többségüknek idén már legalább 10…

Tovább olvasom

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is rengeteg háziorvos hiányzik

Június elsejei adatok szerint 645 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon, összesen 477 településen. A 645 praxisból 24 közel 15 éve, 60 több mint 10 éve, 160 pedig több mint 5 éve betöltetlen – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. A GKI szerint ez nem csak azt jelenti, hogy a 6350 praxis közül, több mint minden tizedik betöltetlen, de azt is, hogy sok esetben hosszú éveket kell várni, mire egy praxist újra betöltenek, annak ellenére, hogy a praxisjog eladható és hitelt is fel lehet venni a vásárlásra. A közzétett adatok szerint 2010…

Tovább olvasom