Milliárdok húsz borsodi településre, egy szabolcsi mikrotérség is a nyertesek között, Jász-Nagykun-Szolnok viszont kimaradt az első körből

Húsz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település bekerült a kormány új vidékfejlesztési programjának kísérleti szakaszába, Jász-Nagykun-Szolnokból azonban egyetlen falu vagy város sem került be az első körbe. A Szent István Vidékfejlesztési Program térségenként évi egymilliárd forintos fejlesztési keretet ígér, ám egyelőre több fontos részlet tisztázatlan: nem tudni pontosan, mikor érkezhet meg a pénz, hogyan osztják el a települések között, és mekkora beleszólásuk lesz a helyieknek a döntésekbe.

Tovább olvasom

Éheztetés, szexuális erőszak és életveszélyes otthonok a gyermekvédelemben – bocsánatot kért Magyar Péter

Patkányok között élő testvérek, rühesség miatt haját vesztő kislány, ételért elszenvedett fizikai és szexuális bántalmazások, hónapokig kórházi rácsos ágyakban maradó csecsemők – megrázó képet fest a magyar gyermekvédelem állapotáról a kormány szombaton bemutatott jelentése. Magyar Péter miniszterelnök az elődei nevében is bocsánatot kért az áldozatoktól, és 9,5 milliárd forintos azonnali krízisprogramot jelentett be.

Tovább olvasom

Nyugdíjemelést jelentett be a Tisza kormány – leginkább az alacsonyabb járadékkal rendelkezők járnak jól

Közel 250 ezer nyugdíjas kap januártól jelentősen több pénzt, a részleteket Magyar Péter jelentette be csütörtökön. Még így is kis pénzt kapnak, de mégis nagyságrendekkel többet, mint korábban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében is rengeteg idős embert érint.

Tovább olvasom

Azbeszttel szennyezett kínai kazánokat rendelhetett az Orbán-kormány a szociális intézményeknek, bevizsgálták, a tiszás miniszter feljelentést tett

A Miskolci Egyetem Anyag-és Vegyészmérnöki Kara tesztelte a kínai konténerkazánokat, összefoglaló jelentése szerint azok több ponton nem felelnek meg a környezetvédelmi, elektromos, tűzvédelmi és munkavédelmi előírásoknak. Egy vészhelyzeti kormányrendelettel adott volna Orbán mentesítést a károsanyag-kibocsátás problémájára.

Tovább olvasom

Nemigen lehet tovább várni, egy gyors, hatmilliárdos beruházással biztosítja a kormány a Duna vízszintjének 100+20 centivel való megemelését

Az időjárás továbbra is száraz és a következő napokban sem mutatkozik esély jelentős csapadékra a folyó fő vízgyűjtő területein (ahogy hazánkban sem), nem szeretne a Tisza újra befürödni a Dunával. Az atomerőmű vízellátásával kapcsolatos fejlesztések már évtizedes lemaradásban vannak, de most valóban menteni kell, ami menthető, Paksnak működnie kell aszályban is.

Tovább olvasom

Zsinórban a második hónapban is óriási többlettel zárt a magyar költségvetés, így sikerült megállítani, sőt visszafordítani a korábbi fideszes pénzszórást

lopott pénz

Ugye emlékszünk még, hogy április végén az államháztartási hiány az éves hiánycél 91%-a volt, ezt sikerült most 67%-ra lefaragni úgy, hogy az elmúlt két hónapban a költségvetés többlettel zárt és nem hiánnyal, amióta a Tisza már jobban képes irányítani a folyamatokat.

Tovább olvasom

Pócs János megmondja a tutit, szerinte a két és fél hónapja hatalmon levő Tisza-kormány az energiaválság és az aszály oka, Orbán jobban csinálná

Jöhetett itt minden, Covid, migráció, árvizek, gazdasági válságok, Pócs János szerint Orbán Viktor irányításával mindig mindenben a tökéletes lépéseket hajtotta végre a Fidesz-kormány, miközben most Magyar Péterék a hibásak az elképesztő aszály és hőhullám miatt.

Tovább olvasom

1000 milliárd forintos gyanús ügyek miatt tett feljelentést a Gazdasági és Energetikai Minisztérium

Az Eximbanknál kihelyezett nagy kockázatú, gyenge biztosítékok mellett nyújtott jelentős összegű hitelek miatt tett feljelentést a kormány. Az átvilágítás során a Gazdasági és Energetikai Minisztérium négy olyan nagy összegű finanszírozási ügyletet azonosított, amelyek körülményei további hatósági vizsgálatot indokolnak. A négy ügylet összesen több mint 1000 milliárd forintnyi finanszírozást jelent. A kedvezményezettek között a volt kormányfő vejéhez és az előző kormányzat közbeszerzéseinek gyakori nyerteséhez köthető érdekeltségek bukkantak fel.

Tovább olvasom

Egy Szolnok melletti összekötő utat újítanak fel EU-s és kormányzati pénzből (VIDEÓVAL)

Az irány mindenképpen jó kezdésnek, de Szolnokon és egész megyeszerte nagyon sok a tennivaló, így ezen néhány kilométer mellett még rengeteg munka vár az illetékesekre. De már legalább valami elkezdődött.

Tovább olvasom

Közoktatás: A miniszter megtalálta a Klebelsberg Központ új vezetőjét

Új Hajnal virradt csütörtökön, a közoktatási miniszter asszony kinevezte a korábbi vezető utódját, aki közvetlenül felel majd a tankerületek megfelelő működéséért. Nem lesz számára teljesen új a feladat, mivel éppen ő koordinálta az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban a tankerületek és a Klebelsberg Központ átvilágítását. Megérkezett Sinka Edit.

Tovább olvasom