LMP: Magyarország adóparadicsom

Megosztás

Az LMP szerint Magyarország továbbra is adóparadicsom marad azzal, hogy mentesült a globális minimumadó bevezetése alól. A párt ezért a társasági adó képkulcsossá tételét kezdeményezi.

Adóparadicsomban nem jó élni, mert csak egy vékony uralkodóréteg gazdagodik, a nép szegény marad – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Süveg Anna, az LMP szóvivője.

A politikus örömhírnek nevezte, hogy megszületett a megállapodás az uniós helyreállítási alapból az országnak jutó forrásokról, szerinte mégis vesztesei vagyunk az egyezségnek. A mesterségesen gerjesztett lefelé tartó adóverseny egyetlen nyertese ugyanis a multinacionális nagytőke – jelentette ki.

A párt ezért kétkulcsossá tenné a társasági adót: 500 millió forint nyereség felett 25 százalékot fizettetnének a nagyvállalatokkal. Ahogy elmondta, a multik sok esetben a 9 százalékos adót sem fizetik be a kormány által biztosított kedvezmények miatt.

Az LMP nemcsak a multikat vonná be a közteherviselésbe a jelenleginél lényegesen nagyobb mértékben, hanem a valódi teljesítmény nélküli, kormányközeli, “a NER által profitábilissá tett” cégeket is – mondta.

Süveg Anna kifogásolta, hogy például a Csányi Sándor tulajdonában lévő Bonafarm a százmilliárdos nyeresége után mindössze 1 százaléknyi adót fizetett.

MTI

Kapcsolódó cikkek