Megbetegedett, majd kórházba került Horváth József, a népszerű rákkutató, erről saját Facebook-oldalán számolt be szerdán. A karcagi születésű szakember először vasárnap este írta meg, hogy nincs jól, reszket, és láz is gyötri a rekkenő hőségben. Friss bejegyzésében viszont már arról tájékoztatta követőit, hogy három napig kitartóan küzdött, de sajnos nem lett jobban, így bement a kórházba.
Tovább olvasomCímke: Karcag
A Szolnok és a Karcag is vereséget szenvedett edzőmeccsen
A Martfű és a Tiszafüred is pályára lépett, igaz, ők egymás ellen. Két másik megyei gárdánk viszont kikapott.
Tovább olvasomNagyon régi országutat újítanak fel Karcagon
Évek óta szeretné a karcagi önkormányzat felújítani a Zádor-hídhoz vezető utat. Most egy pályázat segítségével erre lehetősége nyílt. A kivitelezővel a városházán írta alá a szerződést Szepesi Tibor polgármester, majd a helyszínen is megnézték a területet.
Tovább olvasomNe ijedjen meg, ha ilyen darazsak húznak el a feje felett
A szokásosnál erősebb hanghatásokra kell számítani a NATO Neptun Strike hadgyakorlatán repülő gépek miatt pénteken 13-16 óra között Mezőkövesd, Eger, Tiszafüred, Debrecen, Karcag, Gyöngyös és Jászberény térségében – közölte a Honvédelmi Minisztérium szerdán az MTI-vel. A NATO Neptun Strike gyakorlatán szerdától péntekig a magyar, az amerikai és a spanyol légierő repülői hajtanak végre feladatokat az ország légterében – írták. A gyakorlaton a Magyar Honvédség JAS 39 Gripen, az amerikai légierő F/A-18 E/F Super Hornet (Darázs) és a spanyol légierő Harrier repülői vesznek részt – tudatták. MTI Képünk illusztráció/Hornet, kbr.com
Tovább olvasomNagyon megjárta a sofőr, aki Karcagon büntetőfékezett és ezzel balesetet okozott
Egy vélt közlekedési sérelem ürügyén üldözőbe vette a másik autót vezető hölgyet, majd több szabályt is megszegve, megelőzte, aztán satuféket nyomott. Emiatt összeütközött a két gépkocsi, a büntetőfékezőt viszont a bíróság jogerősen is elmarasztalta. Soha többé nem vezethet. Megérte?
Tovább olvasomEgy árnyék nélküli játszótértől reméli a fideszes képviselő a népességfogyás megállítását Karcagon
Jelentősen csökkent egyes területeken a népesség száma a legutóbbi népszámlálás adatai szerint hazánkban. A keleti országrészből szinte menekülnek az emberek. Ehhez képest meglepő, és már-már groteszk, ahogy a fideszesek még mindig biztatják/áltatják magukat, hogy lesznek még itt szebb adatok is.
Tovább olvasomA Karcag nyerni tudott edzőmeccsen, a Szolnok szerdán lép pályára
Kétgólos győzelem a szintén harmadosztályú Monor ellen. A Szolnok szerdán bizonyíthat újra.
Tovább olvasomA szerencsés kisorsoltak bejárhatják az épülő Sámándobot Karcagon, ahol átadják a liget nélküli parkot is
Nyitott közösségi terek kialakítására nyert el főleg uniós pénzből több mint 60 millió forintot Karcag és a nyitottság megvalósítása annyira jól sikerült, hogy a megvalósult játszótéren szinte nulla árnyék van. Nagy élmény lesz itt gyereket hintáztatni mondjuk már a jövő héten, 34 fokban.
Tovább olvasomItt a baj, a karcagi önkormányzattól egymilliárdnyi támogatást kértek vissza fentről
Már a fideszes önkormányzatokat is kezdi utolérni a súlyos pénzügyi helyzet, Karcagnak megítéltek 1 milliárdot a turizmus fellendítésére, most pedig visszakérik, inkább mégsem adják.
Tovább olvasomSzemét izzott egy karcagi lerakóban
Mintegy harminc négyzetméteren izzott át a szemét kedd délután egy Karcagon található hulladéklerakóban – tájékoztatott a megyei Katasztrófavédelem a honlapján. Egy körülbelül egy hektár alapterületű, tíz méter magas prizma szélében volt füstölés. A karcagi hivatásos tűzoltók vízsugarakkal árasztották el az érintett részt, közben pedig egy erőgéppel mintegy nyolcszáz köbméter szemetet átforgattak. A tűz nem terjedt tovább. Fotó: Karcag HTP
Tovább olvasom