Jászberénybe érkezett a motorosok körében méltán népszerű Open Road Tour. A túrában résztvevők hazánk legszebb tájait járják be, természetesen két kerékkel. A rendezvény emellett kulturális eseménysorozat is, amely Győrből indult, majd Jászberény után Békéscsabán folytatódott.
Tovább olvasomCímke: Jászberény
„Tragikusnak mondható a helyzet az Alföldön” – elnéptelenedik a megyénk?
Bár az iparosodástól kezdve jellemző az országon belüli elvándorlás, a rendszerváltás óta, tehát az utóbbi három évtizedbe az rajzolódik ki, jellemzően keletről és délről északra, északnyugatra költöztek az emberek – erről beszélt Kiss Ágota szociológus a Népszavának. Amellett, hogy megnőtt a belső migráció, a helyzet szerinte tragikusnak mondható az Alföldi középső részén, de a Dunától keletre Jászberény térsége és Debrecen célponttá válhat.
Tovább olvasomVeszélyes gyalogátkelőhelyet alakíthatnak okoszebrává Jászberényben – csak egy szavazás kell hozzá
Tizennyolc halálos kimenetelű baleset történt a tavalyi évben a kijelölt gyalogos átkelőhelyeken, majdnem háromszázan pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – tudhattuk meg a rendőrségi adatokból. A Generali a Biztonságért Alapítvány felhívásában a legtöbb online voksot kapó városban az Alapítvány támogatásával innovatív gyalogosvédelmi rendszer, azaz okoszebra épülne ki még a szeptemberi iskolakezdés előtt. Jászberényi érintettséget is találunk a veszélyesebbnél veszélyesebb átkelők között.
Tovább olvasomÚjabb összeget különített el Jászberény az utak javítására
Kimerült a korábban erre a célra szánt forrás, ezért újabb összeget különítettek el, hogy a továbbiakban is gyorsan és hatékonyan tudják javítani az utakat.
Tovább olvasomSzínes programokkal készül Jászberény gyermeknap alkalmából
Izgalmas eseményekkel készül a gyermeknapra Jászberény városa. A részletes programot a Jászberényi kulturális programok nevű Facebook-oldal ismertette.
Tovább olvasomHelyreállítják a Justitia szobrot a jászberényi városháza homlokzatán
Helyreállítják a jászberényi városháza homlokzatán lévő, még 1844-ben készült Justitia szobrot – erről a település polgármestere Budai Lóránt számolt be Facebook-oldalán.
Tovább olvasomHősként ünnepelték a kupagyőztes Paks jászberényi születésű kapusát
Ismét hosszabbítás után dőlt el a Magyar Kupa döntője: a csak magyar játékosokat felvonultató Paks egy hajtós meccsen használta ki a bajnok Ferencváros gyengeségeit, 2-0-ra nyertek Papp és Haraszti góljával. A Tolna megyei csapat sikeréhez nemcsak szükséges, egyenesen elengedhetetlen volt a jászberényi születésű Szappanos Péter remek teljesítménye, aki még büntetős is hárított a Puskás Arénában.
Tovább olvasomEzért lehet legyőzhetetlen a választásokon Jászberény polgármestere, Budai Lóránt
Az utóbbi három alkalommal nemhogy nyert, de folyamatosan egyre nagyobb fölénnyel tudott győzni Budai Lóránt. Még egy időközi választást is be kellett iktatni, amikor politikai ellenfelei sikeresen megingatták városházi többségét, ám Budai azt végképp megsemmisítő különbséggel húzta be.
Tovább olvasomTettek egy lépést a világosabb és takarékosabb Jászberényért
Több közvilágítást érintő fejlesztés is megvalósult Jászberényben, erről a település polgármestere Budai Lóránt számolt be Facebook-oldalán.
Tovább olvasomKülönös – tömegével találtak okmányokat, iratokat Jászberény környékén
Egy jászberényi lakos a saját elmondása szerint kíváncsiságból, aggodalomból osztotta meg, hogy pár napja délután hat óra körül érdekes dolgokra bukkant a jászsági térségben, a Régi pesti úttól kezdve: rengeteg különböző, érvényes okmányt és iratot talált. Leadta a rendőrségnek, bár egyelőre talányos, hogy mi lehet a háttérben.
Tovább olvasom