Rendkívüli izgalmakat és 130 perces küzdelmet hozott a Jászberényi KSE és a Phoenix-MT Fót összecsapása, a hazai kék-fehérek bár hatalmasat küzdöttek a bajnoki címre is esélyes Pest megyei csapat ellen, ám a kétszeri ráadást követően végül 97–99 arányban a vendégek távozhattak győzelemmel a vitatott végjátékot hozó találkozóról. A találkozón történteket Szarvas Gábor vezetőedző sem hagyta szó nélkül, sőt.
Tovább olvasomCímke: Jászberény
A Don-kanyar áldozatai előtt tisztelgett Jászberény és Szolnok
Nyolcvanhárom évvel a magyar hadtörténet egyik legsötétebb fejezete után, január 12-én Szolnokon és Jászberényben is főhajtással emlékeztek meg a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájáról. Az évfordulón azokért a honvédekért és munkaszolgálatosokra gyújtunk gyertyát, akik a rendkívüli túlerővel, a hiányos felszereléssel és a csontig hatoló orosz téllel küzdve hoztak végső áldozatot a hazáért.
Tovább olvasomÚj távlatok Szolnok megye ipari területeinek
A megye több jelentős ipari központja, így Szolnok, Jászberény vagy Karcag elhagyott üzemi területei is új esélyt kaphatnak a BarKA (Barnamezős Kataszter) elindulásával. Az Építési és Közlekedési Minisztérium hároméves fejlesztésének eredményeként létrejött digitális adatbázis által a zöldmezős beruházások helyett a már meglévő, de kihasználatlan infrastrukturális adottságokkal rendelkező ipari zónák felé terelje a fejlesztéseket.
Tovább olvasomStratégiai partnerségre lépett a kormány a Rosenbergerrel
A Rosenberger-csoport 9,5 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházást valósít meg jászberényi, jászárokszállási és nyírbátori telephelyein. A fejlesztéssel párhuzamosan a kormány aláírta 102. stratégiai együttműködési megállapodását a német tulajdonú elektronikai vállalattal, tovább erősítve a cég több évtizedes hazai jelenlétét.
Tovább olvasomTragédia Jászberény külterületén
Életét vesztette egy ember hétfő hajnalban, miután személyautója busszal karambolozott a 32-es főút Jászberény közeli szakaszán.
Tovább olvasomBővül a műszaki paletta a jászberényi campuson
Szeptembertől tovább bővül a felsőoktatási kínálat a jászberényi campuson, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) elindítja nappali tagozatos Műszaki menedzser BSc képzését. A kifejezetten érettségiző fiataloknak szánt új szak által olyan szakembereket szeretnének kinevelni, akik a gyártási és fejlesztési folyamatokat a technológiai és a gazdasági szempontok ötvözésével képesek irányítani.
Tovább olvasomSzemélyautó csúszott át a szemközti sávba, autóbusszal ütközött Jászberény külterületén
Egy személygépkocsi és egy autóbusz ütközött 2026. január 12-én a kora reggeli órákban Jászberény külterületi részén. A balesetről 10:03-kor tett közzé tájékoztatást a katasztrófavédelem.
Tovább olvasomElhalasztják a pótszilveszteri bulit Jászberényben
Továbbra is nagy érdeklődés övezi Jászberényben az 50 év felettieknek szóló zenés-táncos, batyus rendezvényt, az Ötórai Tea mulatságot, amely 2026-ban is havi rendszerességgel várja majd a szórakozni vágyókat. Az év első eseményének időpontja azonban módosult, a szervezők a téli időjárás miatt változtatásra kényszerültek.
Tovább olvasom15 év fegyházat kértek a csecsemőgyilkos jászberényi nőre
Tizenöt év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség azzal a nővel szemben, aki tavaly júniusban jászberényi munkahelyén hozta világra, majd ölte meg gyermekét. A 28 éves vádlott eltitkolt terhessége után a mosdóban szülte meg egészséges kisbabáját, akit nejlonzacskókba csavart, majd a hátizsákjába rejtett. A csecsemő életét már nem tudták megmenteni.
Tovább olvasomVolt egyszer egy Lehel hűtőgépgyár (videóval)
A jászberényi gyárból nemzeti ikon lett, évtizedekig uralta a hazai piacot, ám az 1991-es privatizációt követően előbb részlegesen, majd az évezred vége előtt teljesen kiveszett a klasszikus név a köztudatból, mivel az új tulajdonos 1999-től teljesen elhagyta a Lehel nevet, ami a hatvanas évektől fogalom volt hazánkban.
Tovább olvasom