Visszatér a napsütés és a 10 fok, amint elkezdődik a tavasz

Február utolsó napjain még hideg és felhős idő lesz, de aztán a hét második felében, március elején fokozatosan emelkedik majd a hőmérséklet. A tél utolsó napjain még felhős, hideg idő várható, a tavasz kezdetén, a hét második felében azonban emelkedik a hőmérséklet, visszatérnek a 10 fok fölötti maximumok, bár a hajnalok továbbra is csípősek maradnak a jellemzően napos és száraz idő mellett – szemlézte az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzését a HVG. Napokra bontva a következő várható:

Tovább olvasom

A Jászságban is jöhet csapadék a hétvégén, érkezik a hideg fordulat, de havazás kevésbé valószínű

Leginkább dél-keleti és a hegyvidéki területeken van esély némi havazásra a hétvége során, többnyire inkább esőre számíthatunk a Jászságban. Délen jóval nagyobb eséllyel lesz vastagabb hótakaró. Az Időkép számításai szerint a meteorológiai tél utolsó hétvégéjén hideg levegő áramlik térségünkbe, emiatt jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Ennek köszönhetően a csapadék halmazállapota vasárnap már nem lesz mindenhol folyékony, tehát az eső mellett havas esőre, havazásra is számítani kell. Havazás elsősorban a déli, a délnyugati és a nyugati tájakon fordulhat elő, illetve kevés hó a Mátra legmagasabb részein is hullhat. A havazás nem lesz jelentős…

Tovább olvasom

Pár nap múlva visszatérhet a tél, a hétvégén újra havazhat

Vasárnap és hétfőn is előfordulhat hó az ország több pontján. A pénteken még kitartó enyhe idő után szombaton egy markáns hidegfront érkezik, ami sokfelé hoz esőt, záporokat, délen helyenként jelentősebb mennyiségű eső eshet – írja előrejelzésében az Időkép. Kezdetben a legmagasabb hegycsúcsainkon átmenetileg havas eső, havazás is előfordulhat. Délutánra az ország északi felén felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, és ezeken a tájakon már csak néhol fordulhat elő egy-egy futó zápor, délen viszont csapadékosabb maradhat az idő. A nyugati-északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódhat. Több fokot visszaesik a hőmérséklet, napközben…

Tovább olvasom

Kidobták az ajtón, de az ablakon visszatér a hétvégére

Bár kedden még tíz Celsius-fokkal haladta meg az átlagos maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosat, a hétvégére visszatér a télies időjárás – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai Facebook-bejegyzéseiből. A szolgálat közlése szerint a napi országos átlaghőmérséklet 1991 és 2020 között február 21-én 6,4 Celsius-fok körül alakult. Kedden ennél átlagosan tíz fokkal volt melegebb az országban. Az előrejelzés szerint jelenleg és a következő két napban még enyhe légtömeg helyezkedik el a Kárpát-medence felett, aminek a hatására marad az átlagosnál melegebb idő, de már jóval több felhő lesz az égen, és egy…

Tovább olvasom

Közel húsz fok volt szombaton, alaposan megdőlt a melegrekord

A február közepi tavasz már szinte nem is annyira meglepő, lassan kezdünk hozzászokni a karácsonyi tavaszhoz is. A klímaváltozás nem kegyelmez. Sopronban és Fertőrákoson is 19,8 fokot mutattak a hőmérők, emellett a fővárosi rekord is megdőlt – írja az Időkép. A várakozásoknak megfelelően mind az országos, mind a fővárosi melegrekord megdőlt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései szerint a nyugati határnál, Sopronban és Fertőrákoson is 19,8 fokig melegedett a levegő. A korábbi rekordot egy 1955-ös pécsi mérés tartja, akkor 18,2 fokot mértek. Az eddigi 2019-es fővárosi rekord (15,1 fok) is múlté,…

Tovább olvasom

Komoly szélviharra számítsunk Szolnok térségében is szombaton

Pénteken eső érkezett, szombaton pedig akár 80 km/órás szél lesz Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ki is adták a figyelmeztetést. Igaz, a legdurvább orkánerejű szélre a Dunántúlon számítanak. A melegfrontot követi egy hidegfront, az északira-északnyugatira forduló szél egyre többfelé viharossá fokozódik, sarkvidéki eredetű légtömeg tör be hazánkba. A legnagyobb szélre a Dunántúlon kell számítani, itt többfelé a 100 km/órát is meghaladhatja a legerősebb széllökések sebessége, de kiemelten  a Balatonnál és a magasabban fekvő helyeken 110-120 km/órás szélvihar is tombolhat. A közel orkánerejű szél sajnos cserepeket sodorhat le, tetőszerkezeteket bonthat meg, illetve nagyobb faágakat törhet…

Tovább olvasom

Támad a tél, végre Szolnokra is megérkeznek a kemény fagyok

Februárig kellett várni a tartósan télinek nevezhető időjárásra, vasárnap hajnalban mínusz 10 fokot is mérhetünk. A mezőgazdasági kártevők így talán elpusztulhatnak a fagyban, mert jelen állás szerint tartósan hideg idő köszönt ránk, ami a jövő héten is folytatódik. Pénteken még csapadékos időjárás várható, nyugaton inkább esővel és havas esővel, keleten hóval, de este erős, olykor viharos széllel jelentős lehűlés érkezik és csökken a csapadék valószínűsége. Vasárnap hajnalban már erős fagy lehet, és napközben is csak 0 fok körüli hőmérséklet valószínű – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.…

Tovább olvasom

Lássuk a medvét – Jászberényben is várják a bundás időjóst

Macika idén is elkészítette kényelmes téli barlangját, ahonnan február 2-án és az azt követő szombaton is megpróbáljuk előcsalogatni, írja a Jászberényi Állatkert Facebook oldalán. Február másodikához, gyertyaszentelő napjához több szokás is tartozik, de ezek közül mégis a legfontosabb és talán legismertebb a medvejóslás. A népi hiedelem szerint ezen a napon a medve előjön a barlangjából, de ha meglátja az árnyékát a napsütés miatt, akkor visszacammog még  aludni, mert hosszú lesz még a tél. Ellenben, borús időben nincs árnyék, a medve sem ijed meg saját árnyékától és kinn marad, merthogy már…

Tovább olvasom

Szeles-felhős időt jósolnak a következő hétre

A hét elején még emelkedik a nappali hőmérséklet, szerdán akár 10 Celsius-fok is lehet, majd csütörtöktől lehűlés jön, vasárnap már csak mínusz 1 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható a legmelegeb órákban. Egész héten erős, élénk lesz a szél, néhol viharossá fokozódik. Több alkalommal vegyes halmazállapotú csapadékra kell számítani, amely a hét végéhez közeledve egyre inkább hó lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn a legtöbb helyen néhány órára kisüt a nap, azonban délelőtt északnyugat felől növekszik a fátyolfelhőzet, később…

Tovább olvasom

Kéthavi csapadék zúdul ránk a jövő héten

Mozgalmasnak ígérkezik időjárási szempontból a jövő hét, a főszereplők pedig a mediterrán ciklonok lesznek – írja az Időkép.hu. Ezek a ciklonok szokás szerint sok bizonytalanságot tartogatnak még a csapadék várható eloszlása és halmazállapota szempontjából, abban azonban biztosak lehetünk, hogy kiadós mennyiségű csapadék fog érkezni a jövő hét folyamán. A legfrissebb előrejelzések szerint jövő vasárnapig a sokéves januári csapadékátlag két-, két és fél-, lokálisan akár háromszorosa is lehullhat. Az év első hónapjában az átlagos csapadékmennyiség 33 milliméter, míg a jövő hétre országos átlagban nagyjából 20-80 milliméter várható, de lokálisan ennél nagyobb mennyiség sem kizárt.…

Tovább olvasom