A konkrét fejlesztési munkálatok nagy részét már a hét elején befejezték, de még bőven akad tennivaló, így november harmadikáig még jócskán számoljunk nehézségekkel. Igaz, például a lassújelek felszámolása az utasok hosszabb távú érdeke.
Tovább olvasomCímke: Halmai Ferenc
Milliárdos magántározó a kiszáradó Zagyva partján – már a minisztériumhoz került az ügy
Körülbelül 240 olimpiai úszómedence kapacitásának megfelelő, 600 ezer köbméteres magántározó létesült Jászberény és Jásztelek határában, amely közvetlenül az aszály sújtotta Zagyva vizét hivatott elvezetni mezőgazdasági területek locsolására. A több mint egymilliárd forintnyi európai uniós forrásból, valamint hazai társfinanszírozásból megvalósult magánberuházás körül kialakult szakmai aggodalmak és lakossági tiltakozások nem maradtak a térségben, országos üggyé váltak: több mint tízezer aláírást gyűjtöttek össze a civilek, a követeléseiket pedig már a szaktárca államtitkárának asztalára is letették.
Tovább olvasomA Zagyva megmentéséért és átláthatóságért küzdenek a helyiek Jászberényben
Átlépte a tízezres határt a Zagyva védelmében indított petíció aláíróinak száma, a kezdeményezők pedig szombat délután Jászberényben, a Szabadság téren adják át követeléseiket a térség országgyűlési képviselőjének. A tiltakozók a Jászberény határában létesült, mintegy 600 ezer köbméter kapacitású magántározó engedélyeztetésének teljes körű átláthatóságát sürgetik, valamint garanciát várnak arra, hogy aszály idején leállítják a szivattyúzást az amúgy is alacsony vízállású folyóból.
Tovább olvasomIrodát nyitott Jászberényben és fogadóórákat hirdetett Halmai Ferenc képviselő
Állandó ügyfélfogadási renddel indítja a szeptembert a jászsági választókörzetben Halmai Ferenc, a Tisza Párt országgyűlési képviselője. A jászberényi központtal működő irodában a hét minden munkanapján várják a választópolgárok megkereséseit, a politikus pedig a hétvégén tartja első személyes fogadóóráit.
Tovább olvasomMekkora súlya van az új kormányzatban Jász-Nagykun-Szolnok megyének?
Miért van az, hogy egy 346 ezres vármegye hat országgyűlési képviselőt ad a parlamentnek, a kormány felső vezetésében mégis alig van jelen? Ez a kérdés áll most regionális összevetésünk középpontjában, amely azt vizsgálja, hogyan viszonyul Jász-Nagykun-Szolnok népessége, parlamenti súlya és kormányzati beágyazottsága négy másik kelet-magyarországi vármegyéhez – Heveshez, Szabolcs-Szatmár-Bereghez, Hajdú-Biharhoz és Borsod-Abaúj-Zemplénhez. A válasz, ahogy látni fogjuk, megyénként meglepően eltérő képet mutat.
Tovább olvasomHalmai Ferenc: „Elképzelni sem tudjuk, mennyi pénz vándorolt ismeretlen helyekre”
Korábbi fideszes csontvázak a szekrényben, éjszakába nyúló parlamenti viták és egy utolsó pillanatban megmentett kulturális fesztivál – nagyjából így telt Halmai Ferencnek, a Jászság országgyűlési képviselőjének az első három hónapja az Országgyűlésben és a Belügyminisztériumban. A Szol24-nek adott interjújában szóba kerül az új kormányzati munka feszített tempója, a rendőrség átalakítása, és az is, miként választotta ki a Tisza-frakció Baka Andrást a köztársasági elnöki tisztségre Polgár Judit visszalépése után.
Tovább olvasomMegjelentek a vagyonnyilatkozatok, így élnek a képviselőink Szolnok megyében
Hétfő éjjel óta bárki számára megtekinthetőek a Tisza-kormány azon minisztereinek vagyonnyilatkozatai, akik egyúttal parlamenti képviselői székkel is rendelkeznek. A frissenn közzétett dokumentumok rendkívül vegyes képet mutatnak, mi a Szolnok megyei országgyűlési képviselők pénzügyi helyzetét tekintettük át.
Tovább olvasomRendszerváltás a rendvédelemben, átláthatóság a Jászságban
A választásokat követően rekordgyorsasággal állt fel a Magyar Péter vezette új kormány, amelynek egyik legfőbb ígérete a korrupcióellenes küzdelem, az uniós pénzek hazahozatala és egy működő, emberséges ország megteremtése. Ebből a történelmi léptékű munkából a Jászság is aktívan kiveszi a részét: Halmai Ferenc egykori rendőrezredes, a térség új országgyűlési képviselője a Belügyminisztérium parlamenti államtitkáraként kapott kulcsszerepet. A kettős feladatkört ellátó politikus nem kevesebbet tűzött ki célul, mint a rendvédelem teljes depolitizálását és a jászsági településekkel való transzparens, stabil együttműködés megteremtését – a Jászsági Térségi TV kérdezte a politikust.
Tovább olvasomJelenleg nincs rühfertőzés az újszászi Kastélyotthonban a hatóság szerint
Lakossági megkeresések nyomán kért tájékoztatást az újszászi Kastélyotthon helyzetéről Halmai Ferenc, a Jászság országgyűlési képviselője. A hatósági vizsgálat szerint az intézményben korábban előfordult rühfertőzéses eseteket kezelték, és április óta nem azonosítottak újabb megbetegedést.
Tovább olvasomHalmai Ferenc lett a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára
Hivatalosan is megjelent a Magyar Közlönyben az új kormány államtitkári kara, miután a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök kinevezte a közigazgatás felsővezetőit. Az 55 fős, kormányzati csapatba tartozik Pócs János utódja is, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkári feladatait Halmai Ferenc látja el a jövőben.
Tovább olvasom