Folyamatban lévő rendőrségi eljárás miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a Mezőtúri Kórház belgyógyász főorvosát – olvashatták a Szol24-en a hétvégén. Az ügy előzménye, hogy Mészáros Dávid, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés DK-s képviselője a hétvégén közölte, hogy tudomása szerint a főorvos ellen hálapénz elfogadása és gondatlanságból elkövetett betegveszélyeztetés gyanújával indult nyomozás.
Tovább olvasomCímke: hálapénz
Azonnali hatállyal felfüggesztették a mezőtúri kórház főorvosát
Az eddigi információk szerint hálapénz elfogadásának gyanúja és vélhetően gondatlanságból elkövetett betegveszélyeztetés miatt eljárás indult a belgyógyász főorvos ellen.
Tovább olvasomSzalay Ferenc nagyon örül a hálapénzes orvos utódjának
Azonnali hatállyal elbocsátották a hálapénz elfogadásával gyanúsított orvost a Hetényi kórházból – írtuk a Szol24-en július közepén. A nagy felháborodást kiváltó eset megalapozott gyanúja szerint az orvos tavaly május és június között a betegeitől hálapénzt fogadott el. Egy – addig – köztiszteletben álló emberről volt szó, most az utódját is bejelentették.
Tovább olvasomKínos szolnoki példát hoztak fel a hálapénz visszaszorítására indított médiakampány kapcsán
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) a hálapénz visszaszorítására indított kampányt, közölték a fővárosban megtartott pénteki, azaz mai sajtótájékoztatójukon. A közösségi médiában és a Magyarországon elérhető televíziós csatornákon fog futni huszonegy ezzel kapcsolatos kisfilm, természetesen példaként a Szolnok megyei kardiológus esetét említették.
Tovább olvasomÚjabb lebukás – Nem egyedülálló a szolnoki hálapénzes orvos esete
Hatalmas változást jelentett az egészségügyben két évvel ezelőtt a törvénymódosítás, miszerint hálapénzt adni, elfogadni és kérni is egyformán bűncselekmény, azaz szigorúan tilos. Vannak azonban orvosok, akiknek egy bankjegyekkel teli boríték hatására szelektív lesz a memóriájuk: most Szabolcsban kaptak el egy főorvost és asszisztensét, de Szolnok megyei érintettséghez sem kell sokat kutakodni, fél évvel ezelőtt a Hetényi kórházból vittek el egy osztályvezető főorvost.
Tovább olvasomRács mögött marad még egy darabig a dr. Hálapénznek elnevezett szolnoki orvos
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség indítványozta a hálapénz elfogadásával gyanúsított orvos ügyében a letartóztatás meghosszabbítását további három hónappal. A Szolnoki Törvényszék végleges döntésével a bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a gyanúsított letartóztatását további 3 hónappal meghosszabbította – közölte dr. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.
Tovább olvasomA szolnoki polgármester védelmébe vette a magyar egészségügyet
Közel 900 millió forintos támogatást nyert el onkológiai és kardiológiai eszközpark-fejlesztésre a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet. Az átadón Szalay Ferenc polgármester kijelentette, a kórházban – ahonnan egy jeles orvost rendőrök vittek el nemrég – dolgozók egytől-egyig kiváló munkát végeznek. Közben a kardiológiai osztályra vezetőt keresnek.
Tovább olvasomTöbb nap után letartóztatásba került a vesztegetés elfogadásával gyanúsítható szolnoki orvos
Nem kerülte el a letartóztatást a hálapénz elfogadásával gyanúsított szolnoki orvos, akit a napokban a Hetényi kórházból vittek el a rendőrök. A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa július 26. napján meghozott határozatával megváltoztatta az elsőfokon eljárt nyomozási bíró végzését, és egy hónapra elrendelte annak a szolnoki orvosnak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható 41 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntettével. A törvényszék nem írt szépeket róla. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől megalapozottan lehet tartani figyelemmel arra, hogy az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyúak, büntetési tételük 5-től…
Tovább olvasomA járásbíróság úgy ítélte meg, hogy a hálapénzzel gyanúsított orvos nem nehezíti majd a nyomozást
Csak egy éjszakát töltött a közismert, hálapénz elfogadásával gyanúsított szolnoki orvos a fogdán, elfogását követően másnap, azaz szerda délután máris szabadlábra került. A gyanúsított letartóztatását a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája nem rendelte el.
Tovább olvasomMáris vonják vissza az orvos díszpolgári címét!
Az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület arra szólította fel Szolnok önkormányzatát, hogy azonnal vonják vissza a hálapénz elfogadásával gyanúsított orvos díszpolgári címét.
Tovább olvasom