A hét első felében történt halálos gázolás még inkább felszínre hozta az évek óta emlegetett problémát, miszerint Szolnok közvilágítása elégtelen. Csütörtökön ugyanis majdnem megismétlődött az eset a városban. Amióta ledesre cserélték a köztéri lámpákat, sokkal gyengébb a megvilágítás és nem látni semmit.
Tovább olvasomCímke: gyalogos
Ismét jelentősen megváltozik a KRESZ, a gyalogosokat is jócskán érinti a módosítás
Nemcsak abban a tekintetben lesz változás, hogy mikor van elsőbbsége a gyalogosnak a járművel szemben és mikor nincs, hanem abban is, hogy egyáltalán ki számít majd gyalogosnak. Különbség lesz lábbal és elektromosan hajtott roller között, valamint bekerültek a görkorcsolyások és gördeszkások is.
Tovább olvasomHalálos vonatgázolás Szolnoknál
A Kecskemétről Szolnokra tartó járat elgázolt egy embert, hosszasan szünetelt a forgalom az érintett vasútvonalon.
Tovább olvasomJászberény: ha mindenki így reagálna egy ilyen közlekedési esetre, szebb lenne a világ
A könnyed reakciót az is segíti, hogy jelen esetben szerencsére nem történt baleset, bár egyértelműen kirajzolódik, hogy nagy baj is történhetett volna, ha a vétlen fél nem figyel jobban. A vétkes azonban nevét és arcát is vállalva elnézést kért, amit a mai világban nagyon is meg kell becsülni. Jászberény, 2024, így is élhetnénk.
Tovább olvasomGyalogosgázolás történt délután Szolnokon
A Széchenyi körúton ütöttek el egy gyalogost, a havazás sem segíti a közlekedést.
Tovább olvasomIsmét lebénult a vasúti közlekedés Ceglédnél, ezúttal egy tragikus gyalogosgázolás az ok
Még kora délelőtt történt az eset, a forgalom későbbi újraindulása után is 50-90 perces késésekre kellett számítani a ceglédi vasútvonalon.
Tovább olvasomSosem rendelkezett jogosítvánnyal a jászkarajenői férfi, aki elütött egy gyalogost, majd magára hagyta
Mint arról annak idején beszámoltunk, egy 39 éves jászkarajenői férfi személyautóval közlekedett 2022. november 17-én este Tiszajenő irányából Jászkarajenő felé egy közvilágítás nélküli szakaszon – írja közleményében a rendőrség. Az úttesten, a gépkocsivezetővel szemben egy férfi kerékpárt tolt. A járművezető figyelmetlensége miatt későn, féktávolságon belül vette észre a gyalogost, és elütötte. A sofőr kiszállt ugyan a járműből, de rövid időn belül elhagyta a helyszínt úgy, hogy nem győződött meg a balesetet szenvedett férfi állapotáról, nem nyújtott neki segítséget, és sem a mentőszolgálatot, sem a rendőrséget nem értesítette a történtekről. A…
Tovább olvasomAz ittas autós elsodort egy gyalogost a járdán, mert ki akarta kerülni a körforgalomban levő dugót
Már a történet ezen része is abszurd, hihetetlen, ijesztő. A folytatás sem kevésbé, a sofőr ugyanis segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, ám elkapták.
Tovább olvasomNyolcvanhét éves vezető ütött el egy 73 éves gyalogost
A Szolnoki Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 87 éves szolnoki férfival szemben, aki Szolnokon, fékezés nélkül közelítette meg a gyalogátkelő helyet és ütött el egy, az átkelőhelyen szabályosan átmenő 73 éves nőt. A vádirat szerint a 87 éves férfi 2021. augusztus 1-jén 11 óra körül, Szolnok lakott területén közlekedett az általa vezetett személygépkocsival esős időben, mintegy 50-58 km/h sebességgel. Ugyanebben az időben egy 73 éves nő elindult az úton az útburkolati jelként felfestett és közúti jelzőtáblával ellátott gyalogos átkelőhelyen. A…
Tovább olvasomTiszaföldvári fiatalt ütöttek el Szolnokon
Egy tiszaföldvári lakos gyalogosan közlekedett Szolnokon a Verseghy úton, majd át kívánt szaladni az úttesten az Álmos út irányába január 5-én a déli órákban. A 17 éves fiatal az úttestre lépést megelőzően nem győződött meg annak veszélytelenségéről és – féktávolságon belül – egy személygépkocsi elé szaladt, ami elütötte. A gyalogos a jármű motorterének fedelére, majd az úttestre esett. A baleset következtében a fiatalember – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, közölte a police.hu. A rendőrség azt is közölte, hogy az elmúlt napon a megye…
Tovább olvasom