„Ha ez így megy tovább, kiesik a csapat” – a megyei I. fenyegeti a Szolnoki MÁV-ot – VIDEÓ

Az első nyolc bajnoki mérkőzésén mindössze két pontot szerzett, ezzel pedig már a szezon elején a kieső helyek felé kormányozta magát a szebb napokat is látott Szolnoki MÁV. Bár a város sportéletében jóval inkább a kosárlabda a meghatározó, egészen szürreális lenne, ha a megyeszékhely csapata egy ekkora stadionban megyei I.-es ellenfeleket látna vendégül a következő szezonban. Mi lehet a baj? Kilátogattunk a hétvégi meccsükre, de nem hoztunk szerencsét. Videó.

Tovább olvasom

Izgatott várakozás Tiszafüreden, kupameccsre érkezik a Ferencváros

Kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait, ahol a továbbjutók már a legjobb 16 csapat közé kerülnek. A hétfői sorsolást kiemelések nélkül tartották, így bármelyik csapat összecsaphatott bármelyik ellenféllel. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei érintettek egészen nehéz, ugyanakkor izgalmas és garantáltan emlékezetes párosításokat kaptak: a Karcag az élvonalbeli Kecskeméttel, a Tiszafüred pedig hazánk legsikeresebb csapatával, a Ferencvárossal találkozik októberben hazai pályán.

Tovább olvasom

Varga Mihály elgondolkodna, ha felkérnék a karcagi futballcsapat vezetésére

“Mindig mindenkinek minden ilyen kérdésen el kell gondolkodnia” – elmélkedős kedve volt Varga Mihály pénzügyminiszternek, aki az ATV-nek elárulta, nem zárná ki a lehetőségét annak, hogy jegybankelnök legyen jövő márciustól, ha arra Orbán Viktor miniszterelnök felkéri. Tegyük hozzá, más feladatoktól sem riad vissza, például a karcagi futballcsapat vezetését is megfontolná.

Tovább olvasom

Szappanos nagyvadak ellen védett Arábiában, de Rossi kihagyta a válogatott keretből

Ahogy a Szol24-en is olvashattak róla, a 33 éves, jászberényi születésű kapus, Szappanos Péter napokkal ezelőtt eligazolt a csak magyar játékosokkal pályára lépő Pakstól, és Szaúd-Arábiába vette az utat, ahol az el-Fateh légiósa lett.

Tovább olvasom

Szaúd-Arábiába igazolt a jászberényi születésű, Eb-t megjárt Szappanos Péter

A jászberényi születésű Szappanos Péter a szaúdi első osztályú al-Fateh csapatában folytatja karrierjét, a hírt a 33 éves kapus átigazolásáról korábbi klubja, a Paksi FC tette közzé pénteken a hivatalos oldalán. A válogatott játékos, aki a nyári németországi Európa-bajnokságon is a keret tagja volt, az elmúlt napokban orvosi vizsgálatokon esett át, majd aláírta a szerződést, amelyet a két klub és a játékos közösen jóváhagyott.

Tovább olvasom

Hogy lesz ebből feljutás? – Nagyon gyengén kezdett a harmadosztályban a Szolnok

Bár a megyeszékhelyen nem elsőszámú prioritás a futball, a Szolnoki MÁV ettől függetlenül fontos szerepet tölt be a város sportéletben, illetve sokan csalódottan konstatálják, hogy a csapat az idei szezont ismét a harmadosztályban kezdte. A délkeleti csoportban július végén kezdődött a pontvadászat, bár ez a Szolnok esetében csak idézőjeles, ugyanis három mérkőzés után 0 szerzett ponttal állnak a kiesőhelyek egyikén.

Tovább olvasom

Javában tart a felkészülés a Szolnoki MÁV csapatánál

Az NBIII Délkeleti csoportjában az előző idényben ötödik helyen, 49 ponttal végző Szolnok június közepén megkezdte felkészülését a következő szezonra, sőt, már barátságos mérkőzést is játszott. Összesen három hét pihenő állt a játékosok és a szakmai stáb rendelkezésére, most pedig már gőzerővel megy a felkészülés.

Tovább olvasom