Néhány nappal ezelőtt A Borsod24.hu számolt be róla, hogy eltűnt Kollárné Angyal Erika. A 69 éves miskolci lakos fodrászhoz indult, de oda már nem érkezett meg. Sajnálatos módon azóta semmit sem tudni hollétéről, pedig a közösség nagyon aktívan keresi. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egész Miskolc összefogott az eltűnt hölgy megtalálása érdekében, társlapunk cikkét is több mint ezren osztották meg, hogy ezzel is segítsék a megtalálását. Most a Boon.hu számolt be egy tragikus fordulatról. Információik szerint Kollárné Angyal Erika férje az éjszaka során öngyilkosságot követett el. Az eset pontos körülményei egyelőre tisztázatlanok, így…
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Többórás napsütés és tavaszias idő vár ma ránk
A köpönyeg.hu tájékoztatása szerint, vasárnap a reggeli párafoltok megszűnése után többórás napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel. Zápor néhol alakul ki. Az északkeleti szél megélénkülhet. 19-20 fok körüli értékeket mérhetünk délután. A portál azt is írja, hogy a hidegfronti hatás mellett a helyenként megélénkülő szél és helyi záporok, zivatargócok miatt tapasztalható légnyomás ingadozás sokaknak okozhat kellemetlenséget. Az olyan általános tünetek mellett, mint a tartós, migrénes fejfájás, ingerlékenység, alvászavar, koncentrációs problémák várhatóan erősödni fognak a krónikus betegségek tünetei is. Az arra érzékenyeknél vérnyomás ingadozás, szédülés jelentkezhet. A korábbi műtéti hegek, csonttörések érzékennyé, fájdalmassá válhatnak. Ajánlott esernyőt,…
Tovább olvasomKarácsony Gergely is találkozott Ferenc pápával
A 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után pénteken ismét Magyarországra látogatott Ferenc pápa. Három napot tölt Budapesten a katolikus egyházfő, ezalatt többek között Novák Katalin köztársaság elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. A hatalmas lezárásokkal és felfordulással járólátogatás csúcspontja a Kossuth téren tartott vasárnapi szentmise lesz, ahol a várakozások szerint több százezer ember előtt beszél majd Ferenc pápa. A programba szombaton bekerült egy előre nem tervezett, így be sem jelentett pont is: Ferenc pápa magántalálkozón fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a pápa az Apostoli Nunciatúrán fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert, akit elkísért…
Tovább olvasomA TEK készen áll, hogy kimentse a polgárháborús Szudánban rekedt magyarokat
A TEK speciális műveleti egysége jelenleg a polgárháborús Szudánba történő berepülés és a Kartúmban történő leszállás engedélyezésére vár. „A Terrorelhárítási Központ a belügyminiszter feladatszabása alapján – a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény felhatalmazása szerint – felkészült és készen áll arra, hogy a fegyveres konfliktusban Kartúmban rekedt magyar állampolgárok kimenekítését megkezdje. A TEK speciális műveleti egysége jelen pillanatban a Szudánba történő berepülés és a Kartúmban történő leszállás engedélyezésére vár” – közelte a TEK. Nemrég Szíjjártó Péter külügyminiszer számolt be arról, hogy kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson…
Tovább olvasomMagyarország új szintre emeli a hadiipari együttműködést az oroszbarát Szerbiával
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Belgrádba utazott, ahol Aleksandar Vučić szerb államfővel tárgyalt. A megbeszélés fő témája Magyarország és Szerbia hadiipari együttműködésének elmélyítése volt, és megállapították: a következő években megnyílik az út a haditechnikai és haderőfejlesztési kooperáció új szintre emeléséhez – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán és Vučić megvitatták az európai biztonsági helyzetet és az ukrajnai háború fejleményeit, valamint a Nyugat-Balkán európai integrációjának perspektíváit is. A tárgyalást követően Orbán a batajnicai légibázison nézi meg a Szerb Fegyveres Erők Napja alkalmából megrendezett „Gránit 2023” hadi bemutatót. A miniszterelnököt…
Tovább olvasomSúlyos sérüléseket szenvedett a Túrkevén fának csapódó autó sofőrje
Súlyos sérüléseket szenvedett az a sofőr, aki péntekről szombatra virradó este fának csapódott autójával Túrkevén. A baleset a személyi sérülés mellett, komoly anyagi kárral is járt, az autó totálkáros lett. Április 22-én éjfél után nem sokkal érkezett a jelzés a Túrkevei Mentő és Tűzoltó Egyesülethez, miszerint a városban, a Thököly úton egy személyautó fának ütközött. Ahogy arról a túrkevei tűzoltók hírt adtak, járműben egy fő utazott. „Kollégáink a súlyos sérültet a mentők segítségével kiemelték, majd az áramtalanítást is elvégezték. A sérültet a mentők kórházba szállították, a helyszínt a rendőrségnek átadtuk. Az…
Tovább olvasomVitézy Dávid: Ha igaz amit a MÁV mond, összeomolhat a kelet-magyarországi menetrend
„Régóta követem a MÁV ügyeit, de ilyet még talán sose láttam: a vasúttársaság nyilvános segélykiáltást fogalmaz meg, a laikus közönség számára is szépen kimunkált, könnyen érthető infografikákon elmagyarázva, hogy évtizedes távlatban nem látott pályaállapot-romlással terveznek a vasúti fővonalakon a következő menetrendi évre” -írja Vitézy Dávid Facebook-oldalán. A MÁV-Start közzétett grafikonja azt mutatja, hogy 2023-24-re a MÁV több úton is pályaromlással számol, mint az IHO írja ezek alapján a 100-as vonalon a felújítások ellenére is nő például a menetidő, a fontos állomásokon pedig meg sem állnak az IC-k. A visszaesés mellékvonalakat is érint…
Tovább olvasomEnergetikailag korszerűsítik a sportcentrumot Mezőtúron
Energetikailag korszerűsítik a városi sportcentrumot Mezőtúron, a kivitelezés a tervek szerint a nyáron kezdődik meg és egy évig tart – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere az MTI-vel. A polgármester tájékoztatása szerint a TOP Plusz pályázaton elnyert 250 millió forint támogatásnak köszönhetően az elmúlt időszak legnagyobb energetikai korszerűsítését tudják megvalósítani. Elmondása szerint a fejlesztés nemcsak a sportcsarnok, hanem a székház épületét is érinti. A projektnek köszönhetően a jövőben a fenntartási költségek jelentős mértékben csökkennek. A polgármester a beruházás részleteiről elmondta: a csarnoképület tetőhéjazatát és sötétsugárzóit lecserélik a szakemberek. Az irodaépület tetőszerkezetén…
Tovább olvasomNovák Katalin nem írta alá a „magyar életmód védelméről” szóló törvényt
Visszaküldte a parlamentnek a szép jogászi nyelvcsavarással „Az Alaptörvényben foglalt alapvető értékek és jogok magasabb védelmi szintjének elérése érdekében, valamint a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdekre tekintettel benyújtható bejelentések” címet kapott törvényt. Ez a jogszabály elméletben EU-s irányelvek átültetését szolgálja, de a már megszokott trükközéssel sikerült olyan szabályokat beleírni, mely alapján akár már azért is közérdekű bejelentés tehető, ha valaki vélhetően kétségbe vonja a házasság és a család szerepét, vagy a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát. Vagyis a törvény, miként a hivatalosan gyermekvédelminek nevezett homofób törvény is, lényegében arra…
Tovább olvasomRendőr- és tűzoltónapot tartanak Szolnokon
A rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai színes programokkal várják az érdeklődőket Szolnokon, a Szabadidő és Turisztikai Központban. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rendőr- és Tűzoltónapot tart 2023. április 28-án Szolnokon, a Szabadidő és Turisztikai Központban. A 8 órakor kezdődő rendezvényen a szervezők színes programokkal várják az érdeklődőket. A nyílt napon résztvevők megtekinthetnek kutyás, valamint a rendőrségi dinamikus bemutatót, találkozhatnak kereső kutyákkal, megismerkedhetnek a rendőrök felszereléseivel, rendőrségi és katasztrófavédelmi járművekkel, a bátrabbak kipróbálhatják a biztonságiöv szimulátort, illetve próbára tehetik kicsik és nagyok a tudásukat prevenciós tesztek…
Tovább olvasom