Újabb részletek derültek ki a hétvégén Szolnokon történt erőszakos incidensről, amely egy zenés rendezvényen fajult brutális tömegverekedéssé. A Szolnoki Járási Ügyészség három helyi férfi – egy 32, egy 38 és egy 44 éves testvér – letartóztatását kezdeményezte csoportosan, felfegyverkezve, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Idén még Péterfy Bori és az Analog Balaton is Szolnokra látogat
Szolnok zenei életének egyik legdinamikusabban fejlődő helyszíne, a FLOW Music Club változatos koncertkínálattal várja a közönséget az őszi-téli szezonban. A Kossuth tér 9. szám alatt, a régi Sörárium helyén található klub a nagy nevek mellett a tribute zenekaroknak és feltörekvő formációknak is lehetőséget biztosít.
Tovább olvasomTöbb tonnányi hulladékot gyűjtöttek Tiszacsege és Tiszafüred között
Idén második alkalommal rendezték meg az Ifjúsági PET Kupát, ennek keretében összesen 110 középiskolás diák és kísérőik vállalták, hogy vízre szállnak és megtisztítják a Tisza eddig kevésbé feltérképezett szakaszát Tiszacsege és Tiszafüred között. A környezetvédelmi megmérettetés során több mint 2,4 tonna hulladék került ki a folyóból és árteréből.
Tovább olvasomA Puskás Akadémiához igazolt Szappanos Péter
A Puskás Akadémia hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a jászberényi születésű Szappanos Pétert, aki szabadon igazolhatóként érkezett és 2028-ig írt alá a felcsúti klubhoz. A 34 éves kapus jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkezik, eddig összesen 183 NB I-es mérkőzésen lépett pályára.
Tovább olvasom„Szolnok kezd meghalni, szellemváros”
A közélet és szűkebb környezetük iránt érdeklődő több tucat szolnoki részvételével tartotta meg civil sétáját a szolnoki aPont július 28-án, hétfő délután. A megyeszékhelyen februárban aktívvá váló szervezet helyi tagjai azóta kiálltak az egészségügy reformja mellett, leragasztott szájjal tüntettek az elnémítási törvénytervezet ellen, aláírást gyűjtöttek az elektrolitgyár bejelentése miatt, most pedig a helyieket kérdezték meg, mi az, ami jó Szolnokon és mi az, amitől jobb hely lehet?
Tovább olvasomA Belügyminisztérium szerint nem kell aggódniuk a lakosoknak a közbiztonság miatt
A szolnoki közbiztonság helyzete miatt fordult nyílt levélben a belügyminiszterhez, Pintér Sándorhoz Györfi Mihály polgármester, miután egy péntek esti tömegverekedés ismét rávilágított a rendőri jelenlét hiányára. A városvezetés határozott fellépést és több járőrt sürget, a Belügyminisztérium szerint azonban nincs ok aggodalomra.
Tovább olvasomHétvégén búcsúzik a szolnoki Lajka Kultúrművek
Nagy űrt tölt be a szolnoki vendéglátói palettán – ezzel a felütéssel írtunk tavaly szeptemberben a Lajka Kultúrműveknél töltött látogatásunkról. Csak egy kicsit kell ugorjunk az időben, és most már arról kell beszámolunk, hogy egy újabb hiánypótló hely zárja be kapuit Szolnokon: augusztus elején végleg elbúcsúzik a kulturális tér, amely másfél év alatt valódi közösségi találkozóponttá vált a város szívében.
Tovább olvasomAutó rombolta le egy szolnoki üzlet homlokzatát
Egészen szokatlan történt Szolnokon egy személyautó vasárnap hajnalban nekicsapódott egy üzlet falának, gyakorlatilag lebontva azt. A József Attila út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében történt az eset, ahol egy fekete színű Nissan sofőrje – az elsődleges információk szerint – megcsúszott, és nem tudta megállítani járművét a piros jelzésnél.
Tovább olvasomÚj igazolásokkal készül a Megye I-re a Szolnoki MÁV FC
A 2025–26-os idényt már nem az NB III-ban, hanem a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei első osztályban kezdi meg a Szolnoki MÁV FC. A szebb napokat látott klub számára a nyár a fájdalmas kiesésről szólt, évek után búcsúzni kényszerült a harmadosztálytól, így most teljesen új alapokról kell felépíteni a jövőt.
Tovább olvasomIsmert étteremlánc térne vissza Magyarországra
A Wendy’s, a világ egyik legismertebb gyorsétteremlánca, 23 év után Magyarországon is újra megvetheti a lábát. A márka jelenleg több mint 7200 étteremmel van jelen világszerte, több mint 30 piacon és évente 14,5 milliárd dolláros globális árbevételt generál.
Tovább olvasom