A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa hamarosan nyári szünetet tart, azonban előtte több aktuális üggyel és bejelentéssel is foglalkoztak. Július első napjaiban a Jászberényi FM 97,7 MHz és a Szolnok FM 92,2 MHz rádiós frekvenciák, most pedig a Tiszafüred FM 88,7 MHz rádiós médiaszolgáltatás sorsáról döntöttek.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Évtizedes rejtély oldódott meg, megtalálták Till Tamás földi maradványait
Szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a több, mint 24 évvel ezelőtt eltűnt Till Tamás földi maradványait találták meg. Már tegnap arról értesült több újság, hogy egy bajai tanyán a padló feltörése közben előkerült egy gyermekcsontváz, amely a 11 évesen eltűnt kisfiúé lehet. Az Országos Rendőr-főkapitányság ma sajtótájékoztatót tartott, majd a megtalálásról készült videót is megosztották.
Tovább olvasomLövészgyakorlatot tartottak a készenlétisek Szolnokon
Ahogy a Szol24-en több alkalommal is olvashattak róla, Szolnokon állomásozó katonák is kivették a részüket a boszniai békefenntartásból az EUFOR Althea misszió keretén belül. A lövészszázad a tavalyi évben műveleti feladatokat hajtott végre, majd az idei év márciusában kerültek készenlétbe. A készenlét alatt az állomány képzettségéhez szükség van szintentartó képzésre, melynek során az egyik fő eleme a lőgyakorlat végrehajtása.
Tovább olvasomKalapáccsal esett neki rokonának Törökszentmiklóson, aki másnapra meghalt
Az egyik férfi rokonát indulatból ütötte fejen egy kalapáccsal az a törökszentmiklósi férfi, aki ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat most. Áldozata másnap belehalt a sérülésébe.
Tovább olvasomMiért nem történik semmi a jászberényi társasházakat érintő hűtlen kezelési ügyben?
A Szol24-en már 2022 decemberében beszámoltunk a jászberényi társasházakat érintő hűtlen kezelési ügyről. A rendőrség szerkesztőségünknek adott válaszában akkor úgy írt, a kapitányság ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Azóta sok minden történt, új információk kerültek napvilágra, de a feljelentést követő intézkedés gyorsasága csalódást keltő, aminek a napokban Budai Lóránt polgármester is hangot adott.
Tovább olvasomGumiabrancsokat hajítottak a folyóba a szolnoki Szent István Tisza-hídról
Egy szolnoki Facebook-csoportban jelent meg egy videó, amelyen az látható, ahogy valaki/valakik kettő gumiabroncsot és más ismeretlen tárgyat dobnak bele a Tiszába a Szent István Tisza-hídon. Újabb bizonyíték, hogy sokan a szemetelés, környezetszennyezés hatásaival nincsenek tisztában, de láthatóan nem is törődnek vele.
Tovább olvasomHivatalosan is Boldog István betyár-influenceré a legszórakoztatóbb Facebook-oldal díja
Mezőgazdasági gépszerelőként indult, majd kétpói polgármester, később pedig fideszes országgyűlési képviselő lett a megyében jól ismert Boldog István, akiről 2019-ben hozták nyilvánosságra, hogy társaival együtt egy olyan hálózatot épített ki, amin keresztül befolyásolni tudták, mely települések jussanak EU-s fejlesztési támogatáshoz. Azóta sem hallgat, bár a korrupciós ügy tisztázása helyett inkább a fekáliás Szajnával, patkányirtással, a Fanta naranccsal és a „libsi, woke” ideológiával foglalkozik.
Tovább olvasomBrutális visszaesés, mélyponton a lakásépítések száma
Nem közölt túl bíztató adatokat a KSH lakáspiaci gyorsjelentése az első félévre vonatkozóan – eszerint az új lakások és építési engedélyek száma egyaránt jelentős, 18-18 százalékos visszaesést mutatott az előző évhez képest. A Mapei Kft. szerint a piac átrendeződéséről van szó, a hangsúly a felújítások és energetikai korszerűsítések irányába tolódik.
Tovább olvasomEgyre nagyobb problémát jelent Szolnokon a hajléktalanság és a köztéri drogozás
Már nemcsak a helyi buszmegálló és környéke számít veszélyes terepnek Szolnokon az egyre gyakrabban és agresszívabban, akár ruha nélkül is megjelenő hajléktalanok miatt. Ugyanakkor a fedél nélküli honfitársaink diszkriminalizálása, üldöztetése sem fogja megoldani a problémát, sőt, inkább szítja az indulatokat. Mit lehet tenni?
Tovább olvasomGyümölcsevő piráját fogtak az Alcsi Holt-Tiszában
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) osztotta meg a meglepő hírt, miszerint július elején egy Dél-Amerikában őshonos, gyümölcsevő piráját fogott egy horgász. A szokatlan halfaj jelenlétét először a rendszerváltás környékén, a paksi atomerőmű csatornájában észlelték, most az Alcsi Holt-Tiszából került elő egy.
Tovább olvasom