Horváth Laci rendet tesz a Jászságban

A betonbiztos szimatfogó, Pogány Indulóval beefelő, – ahogy a Facebookon hívatja magát – Horváth Laci országgyűlési képviselő, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Jászságban tűnt fel, mivel saját szavai szerint a térség több településén súlyos problémát okoznak az olcsó dizájnermérgekkel kereskedők és a fogyasztók. Pócs János képviselővel együtt fedezte fel a környéket.

Tovább olvasom

A szülők szerint „biztosan leesett az ágyról” a brutálisan bántalmazott jászkiséri csecsemő

Ahogy a reggeli órákban megírtuk, súlyos bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe egy jászkiséri házaspárt, miután tíz hónapos kislányukat május 20-án életveszélyes állapotban, eszméletlenül kellett kórházba szállítani. Az orvosi vizsgálatok során megdöbbentő részletek derültek ki, miközben a legújabb információk szerint a szülők tagadják a felelősségüket.

Tovább olvasom

Hosszabbított csapatkapitányával az Olaj

Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász hivatalosan bejelentette, hogy Pallai Tamás a következő két idényben is a klub kötelékében folytatja pályafutását. A Szolnoki Sportcentrum Kosárlabda Akadémián nevelkedett, saját nevelésű játékos immár évek óta a csapat meghatározó tagja, az idei szezonban pedig csapatkapitányként vezette bajnoki címig a piros-feketéket.

Tovább olvasom

Óriási összefogás és jótékonysági est az Evezős Csárdáért

Szolnok lakosai között gyakran megoszlanak a vélemények társadalmi és közéleti kérdésekben, azonban az elmúlt két hétben világossá tették, akad amiben a legtöbben egyetértenek: az Evezős Csárda nem veszhet el. A tűzeset óta a helyi magán- és hivatalos személyek, cégek, vállalkozások példaértékű összefogással segítik az étterem tulajdonosát. Most pedig egy újabb dobásra készülnek egy jótékonysági esttel.

Tovább olvasom

Súlyosan bántalmazott csecsemőt mentettek ki Jászkiséren

Megdöbbentő esetről számolt be az RTL Híradó, életveszélyes állapotban került kórházba egy 10 hónapos kislány Jászkisérről, akit a mentők szállítottak el múlt héten, miután eszméletét vesztette. A gyermek a vizsgálatok szerint alultáplált volt, testén pedig több sérülést is találtak, köztük égési nyomokat és csonttöréseket.

Tovább olvasom

“Elindult a tanárok elleni bosszúpontozás a KRÉTA rendszerében” – a nyúl és a vadászpuska esete?

Vajon megfelelő módszert választott a kormány arra, hogy értékeljék a pedagógusokat? Semmi visszaélésre, bosszúállásra nem ad lehetőséget az a tény, hogy bárki anonim módon írhat bármilyen véleményt a tanárokra? A szakszervezet szerint a bosszúpontozás már el is kezdődött.

Tovább olvasom