Október 31-ig várják azok jelentkezését, akik szeretnék, hogy a szolnoki sport és az egészséges életmód kiemelkedő alakjait elismerjék. A Kővári Tamás-díj minden évben egyetlen olyan személynek jár, aki példát mutat kitartásból, közösségépítésből és emberi értékekből.
Tovább olvasomKategória: Szolnok
Minden, ami Szolnok
Ismét sok embert vonzott a Dunszt Szolnokon – a lakosok kíváncsiak a helyi termékekre
Egyébként is nagyon sokan kedvelik a kézműves termékeket, pláne, ha azt helyben készítik el. Vasárnap ismét élvezhettük ennek előnyeit Szolnokon, vonzotta is a helyieket.
Tovább olvasomIsmét Szolnokra érkezik Magyar Péter
Október 13-án, hétfőn Szolnokra látogat Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, a „80 nap alatt Magyarország körül” országjárás keretében. A tervek szerint a Kossuth téren este 18 órakor tart beszédet.
Tovább olvasom“Ne mérgezzenek minket és a gyerekeinket!” – szolnoki civilek az elektrolitgyár ellen
Október 11-én, szombaton a szolnoki aPont szervezésében tüntettek a Szolnok és Abony közé felépíteni kívánt elektrolitgyár ellen, amelyet helyi lakosok és szakértők egyaránt ellenőrizetlennek és veszélyesnek tartanak. A demonstráció mellett a civilek jogi sikerei is erősítették az elköteleződést a környezetvédelem és a helyi érdekvédelem mellett.
Tovább olvasomSzabadnapos rendőr és ápoló mentette meg egy férfi életét
Egy negyven év körüli férfi rosszul lett egy szolnoki szórakozóhelyen. Szerencséjére azonban a közelben volt egy szabadnapos ápoló és egy rendőr, akik azonnal a segítségére siettek, ezzel megmentve az életét.
Tovább olvasomEllenőrizték a szolnoki játszótereket, többet is be kell zárni mert balesetveszélyesek
Az elmúlt napokban több helyszínen is állagmegóvási és biztonsági felülvizsgálatot végzett a Szolnoki Városüzemeltetési Kft annak érdekében, hogy a gyerekek biztonságos és rendezett környezetben játszhassanak. Az ellenőrzések következtében több játszótér esetén is a bezárás mellett kellett dönteniük a biztonsági problémák miatt.
Tovább olvasomOktatási együttműködés indult a KunlunChemmel
Együttműködési megállapodásokat írt alá a Szolnok mellett elektrolitgyárat építő KunlunChem Hungary Kft. A vállalat a Szolnoki Szakképzési Centrummal és a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karával lépett partnerségre annak érdekében, hogy a gyár leendő működéséhez megfelelő szakmai hátteret és jól képzett munkaerőt biztosítson.
Tovább olvasomSporttal ünnepelte jubileumát a Széchenyi Gimnázium
Negyvenéves fennállását egy egész napos sporteseménnyel ünnepelte a Széchenyi Gimnázium. A diákok röplabdától a kerékpáros ügyességi versenyig számos sportágban kipróbálhatták magukat.
Tovább olvasomLakossági fórumon vitatták meg Szolnok közbiztonsági helyzetét
A Szolnoki Szakképzési Centrum Kreatív Technikuma adott otthont annak a közbiztonsági fórumnak, ahol a városlakók közvetlenül is megoszthatták tapasztalataikat és javaslataikat a helyi rendőrséggel és városvezetéssel. A találkozón többek között a rendőri jelenlét növelése, a szórakozóhelyek ellenőrzése és a köztisztaság kérdése is napirendre került.
Tovább olvasom„Szívhang” – újabb támogatás a Hetényi Géza Kórháznak
A szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Szülészet-Nőgyógyászati Osztálya új, a magzati szívhang megfigyelését segítő eszközzel gazdagodik, köszönhetően egy friss adománynak. A támogatást a „Szívünk alatt – biztonságban” Alapítvány kapta meg, amely az összeget a kórházi diagnosztikai berendezések bővítésére fordítja.
Tovább olvasom