A Fidesz jelenlegi, ám biztosan leköszönő képviselője azért párthűségét megőrizte. Ám bejegyzései annak ellenére érnek el ellenhatást és kapnak rengeteg kritikát, hogy a képviselő asszony sokszor korlátozza is, kik szólhatnak hozzá. Legutóbbi két megnyilvánulása feltűnően nem aratott sikert a helyi csoportokban.
Tovább olvasomKategória: Szolnok
Minden, ami Szolnok
Karbantartás miatt változik egy fontos vasúti vonal menetrendje
Február 28-án és március 1-jén jelentős menetrendi módosításokra kell számítaniuk az utazóknak pályakarbantartási munkálatok miatt. A korlátozások érintik a nemzetközi EuroCity járatokat, az InterCity vonatokat, valamint az elővárosi zónázó és személyvonatokat is: több járat korábban indul, vagy módosított útvonalon közlekedik.
Tovább olvasomSzolnok és Japán új fejezetet nyit: együttműködések a láthatáron
Szolnok polgármestere, Györfi Mihály, február 19-én találkozott Kimura Tetsuya japán nagykövettel, hogy a város jövőbeli lehetőségeiről egyeztessenek.
Tovább olvasomVolt élettársa fia végezhetett az idős szolnoki férfival
Ahogy már írtunk róla, egy 46 éves abonyi férfi ölte meg korábbi nevelőanyja élettársát Szolnokon, miután magánéleti vitába keveredtek az áldozat otthonában. A támadó brutális kegyetlenséggel végzett a 79 éves nyugdíjassal, majd készpénzt zsákmányolva menekült el a helyszínről.
Tovább olvasomEddig bevált Szolnokon a Lime rollekre vonatkozó szabályozás
Három hónappal a Lime-rollerek parkolási rendjének szigorítása után az első tapasztalatok bizakodásra adnak okot Szolnokon. Borda Zoltán önkormányzati képviselő szerint érezhetően kevesebb a közlekedést akadályozó eszköz a közterületeken, bár a rendszer valódi vizsgája még hátravan.
Tovább olvasomCurtis és Kucsera Gábor arról beszél Szolnokon, hogy a drog rossz!
Orbán Viktor napokban megtartott évértékelőjét egy grandiózus celebvideóval koronázta meg az Instagram-oldalán, ám a lojális hírességek névsora tartogatott némi pikantériát. A kormányfő mellett hitet tevő 13 közismert arc több mint feléről ugyanis elmondható, hogy korábban már közelebbről is megismerkedett a magyar igazságszolgáltatással, a lajstromban a börtönviselttől az adócsalón át a kábítószer-használatig szinte minden megtalálható. Ha már az utóbbinál tartunk, hamarosan Curtis és Kucsera Gábor érkezik Szolnokra, hogy felmondja a kormányzati narratívát a kábítószerekkel kapcsolatban.
Tovább olvasomMesehősök keltek életre Szolnokon – így lepte meg a közönséget a fiatal generáció
Február 19-én igazi mesevilág tárult a nézők elé a Szigligeti Színházban az Ádámok és Évák Ünnepén, ahol fiatal tehetségek léptek színpadra, hogy életre keltsék a történeteket, amelyek régóta velünk élnek.
Tovább olvasom59 milliárd forintból épül Szolnokon műveleti bázis
Egy évvel az alapkő letétele után Szolnokon megkezdődött a Thököly úti különleges műveleti laktanya építése.
Tovább olvasom„Ez nekem egy nagy botrány” – Szolnokon kérdeztük az utca emberét a gödi akkugyár ügyéről
Titkosszolgálati jelentés, mérgezések, 510-szeres határérték-túllépés – a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár ügye iparbiztonsági és politikai kérdéssé is vált. Miközben a kormány nem állította le a termelést, Szolnokon már egy újabb vegyipari beruházás körvonalazódik. A kérdés az: tanult-e bárki abból, ami Gödön történt?
Tovább olvasomEz gyors volt, Györfi Mihály közbenjárására már meg is kapta a szolnoki kórház az új mosógépet
Nem sokáig húzta az időt a szolnoki polgármester, ígéretének megfelelően gyorsan lépett és már a keddi napon kiszállították a Hetényi Géza Kórház bajba került osztálya számára az új mosógépet.
Tovább olvasom