Az utóbbi néhány évben különösen nagy probléma lett Szolnokon, hogy bármerre nézünk, hulladékot, szemetet látunk, máshol kátyút, égig felérő gyomnövényeket. Hittük volna, hogy a szajoli állomást fogjuk irigyelni a tisztasága miatt? Lassan már a közbiztonsága miatt is.
Tovább olvasomKategória: Szolnok
Minden, ami Szolnok
A döntőbe jutás sikerült, a győzelem nem, másodikként zárt Szolnokon az U23-as válogatott
Óriásit küzdött a magyar csapat, amely végül a legminimálisabb különbséggel, egy ponttal maradt alul a lengyelekkel szemben.
Tovább olvasomGyümölcsevő piráját fogtak az Alcsi Holt-Tiszában
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) osztotta meg a meglepő hírt, miszerint július elején egy Dél-Amerikában őshonos, gyümölcsevő piráját fogott egy horgász. A szokatlan halfaj jelenlétét először a rendszerváltás környékén, a paksi atomerőmű csatornájában észlelték, most az Alcsi Holt-Tiszából került elő egy.
Tovább olvasomRealitás az együttműködés, vagy marad a politikai csörte Szolnokon?
Július közepén arról írtunk a Szol24-en, hogy bár alig telt el néhány hét a választás után, máris kezdetét vette a politikai torzsalkodás Szolnokon. Szalay Ferenc leköszönő és Györfi Mihály októbertől hivatalba lépő polgármester egy találkozó után esett egymásnak a Facebookon. Ezúttal Györfi egy több pontból álló együttműködési, egyeztetési javaslattal fordult a megyeszékhelyet hosszú időn keresztül vezető Szalay felé.
Tovább olvasomFélpályás lezárásra kell számítani egy hónapig a szolnoki Szent István Tisza-hídon
A szolnoki Szent István Tisza-hídon a 4-es főút részeként, augusztus 12-től várhatóan egy hónapig félpályás forgalomkorlátozás lesz karbantartási munkák miatt – erről tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt..
Tovább olvasomEzt a hivatást csak szívből lehet csinálni – a szolnoki állatmentők mindennapjai
Az elmúlt napokban Morzsitól volt hangos a megyei sajtó. Ha már a Szolnok Városi Állatotthonba vezetett az utunk, úgy gondoltuk érdemes bejárni a telephelyet, és megismerni azokat, akik idejük nagy részét a Morzsihoz hasonló, nehéz helyzetbe került kutyusoknak szentelik.
Tovább olvasomIsmét hulladéklerakónak nézték a Tiszaligetet
Szolnokon eleve nagyon pocsék a hulladékhelyzet, de kedves polgártársaink még sokat “segítenek” az ilyen akciókkal, amikor egyszerű háztartási szemetet a parkokban nagy mennyiségben elhelyeznek.
Tovább olvasomEgy szolnoki fideszes képviselőt is kiborított a párizsi olimpiai megnyitó
Világszerte elég nagy felháborodást okozott az a jelenet a párizsi olimpiai megnyitón, amelyen a vád szerint Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményét idézék meg transznemű modellekkel és transvesztitákkal. A szervezők úgy nyilatkoztak, a sokszínűségre és az emberek közötti erőszak abszurditására akarták felhívni a figyelmet. A botrány immáron a megyeszékhelyet is elérte, Rehó János fideszes önkormányzati képviselő osztotta meg a véleményét.
Tovább olvasomKörnyezetvédelmi sikertörténet a szolnoki napelempark
A Lumen Park Szolnok napelemparkot működtető SolServices Kft. 2023-ban indította el azt a hároméves vizsgálati időszakot, amelynek első éves eredményei most kerültek bemutatásra. Az ökológusok a napelempark megépítése előtt és az első év működése után is felmérték a terület élővilágát – Az ökológiai megfigyelések alapján már most megállapítható, hogy a beruházási területen nem csak a növényfajok, hanem a madárfajok diverzitása is növekedett.
Tovább olvasomElhunyt Nagy Zsolt, Szolnok megye ismert fotóriportere
Sorra búcsúznak Nagy Zsolttól egykori kollégái, barátai, ismerősei – a megyei Néplap fotóriportere, a képi megörökítés mestere 83 évesen hunyt el.
Tovább olvasom