Ne csak a védőnők napján figyeljünk erre az egyedülálló hivatásra

Talán kevesen tudják, hogy június 13. a magyar védőnők napja. Ha megkérdeznénk járókelőket az utcán, hogy fel tudják-e sorolni a hungarikumokat, bizonyára a legismertebbek elhangoznának. Ha azt kérdeznénk, mit is jelent maga a hungarikum szó, akkor már többféle válaszra számíthatnánk. A hivatalos megfogalmazás szerint: „A “hungarikum” a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség.”.

Tovább olvasom

Nem hozott változást az újraszámlálás: Karácsony Gergely marad Budapest vezetője

Karácsony Gergely

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) maratoni tanácskozást követően végül befejezte az érvénytelennek ítélt szavazatok újbóli felülvizsgálatát a fővárosi főpolgármester-választáson. Sasvári Róbert, a testület vezetője kihirdette, hogy a 24592 megkérdőjelezett voks közül 560-at utólag érvényesnek nyilvánítottak.

Tovább olvasom

Magyar Péter utoljára az ATV-ről

A Jászkunságban is áradt a Tisza. Rengetegen csak a felszínt látják (a kormányzati média pedig ezt kiemelkedő illetlenségként sulykolja is), ám a Tisza Párt vezére mélyebb magyarázatot adott a történtekre, miért viharzott ki a hétfő esti interjú legelején Magyar Péter. Külön érdekesség, amit Hadházy Ákos fűzött hozzá a történtekhez.

Tovább olvasom

Magyarország sokkal jobban látszik közvetlen közelről – médiaszemle

Zártkörű ünnepségen avatják fel a Nemzeti Összetartozás Hídját Sátoraljaújhelyen. Végül lehet, hogy csak gokart pálya lesz a Hajdúnánás mellé álmodott MotoGP pályából? Mi a teendő, amikor egy gyermeket „lekiabál” az osztálytársának a nagyanyja? A Vas megyei Nemesbődön olyan üzleti modellt találtak, amivel a falunak nem kerül pénzbe a kispostájának az üzemeltetése. Több bizniszt is két egykori pécsi iskolatárs köt össze Kaposváron – derült ki egy s​zínházi büféblokk miatt. Születésünktől fogva formálódnak bennünk a párválasztásunkat meghatározó sémáink egy klinikai szakpszichológus szerint. Kis Grófo kisfilmet forgatott, szívesen készítene nagyobbat is. A netről…

Tovább olvasom

Teltház: elképesztő tömeg Azahriah koncertjein, még Szoboszlai is ott volt

Hiába olvashattuk egész héten a kormánymédia hangulatkeltését, miszerint rengetegen próbálnak “megszabadulni” a jelenlegi legnépszerűbb (és kormánykritikus) magyar előadó koncertjegyétől, a jelek szerint nem sikerült és naponta 50-60 ezren “muszájból” elmentek a koncertekre és elképesztően jól érezték magukat. Még Szoboszlai Dominik is a nézők között volt.

Tovább olvasom

Tallózás a független vidéki online média múlt heti írásaiból

Gödrök és a világ legrövidebb kerékpárútja Szolnokon, Orbán titokban migránsozott és genderezett Kecskeméten, a Debreceni Törvényszék megvizsgálja CATL környezethasználati engedélyét, Pécsett kavarodás volt a Quimby-koncert körül, Szegeden azon tűnődnek blokkolja-e az illusztráció a fantáziát, Magyar Péter pedig tarolt Kaposváron.

Tovább olvasom