Maga Polt Péter tette ezt az ígéretet az OLAF főigazgatójának. Márpedig akkor hinnünk kell neki, hiszen Polt Péterrel kapcsolatban nyilván fel sem merülhet semmiféle részrehajlás, vagy netán pártpolitika. Igaz, egy másik kérdés viszont felmerül: eddig nem vigyázott a magyar ügyészség elég hatékonyan az EU-s pénzekre? „Kiemelten fontos a magyar ügyészség és az Unió Csalás Elleni Hivatala közötti együttműködés, az uniós pénzeket érintő csalásokat pedig információcserével és az operatív lépések összehangolásával is segíteni” – olvasható abban a megállapodásban, amit Polt Péter legfőbb ügyész és az OLAF-főigazgatója kötöttek. Az Európai Csalás Elleni…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Ezeken a helyeken lesz elérhető a 20 ezer forintos telefoncsere-támogatás
Országszerte mintegy 50 kereskedő közel 700 kereskedelmi pontján lesz lehetőség az elavult 3G-s mobilkészülékek lecserélésére modern, legalább 4G-képes telefonra – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága szerdán a Media1-hez is eljutott tájékoztatójában. A kereskedői regisztráció január 31-én zárult le, és a 20 ezer forintos támogatás február 14-től vehető majd igénybe. Az első időszakban a használatban lévő 3G-s, májustól pedig már a 2G-képes mobiltelefonok cseréjéhez is 20 ezer forint összegű támogatást nyújtanak új, minimum 4G-képes készülék vásárlásakor. Mint írták, a kezdeményezés célja, hogy a jelenleg használt, régi készülékek tulajdonosai számára biztosítsák a gyors és…
Tovább olvasomBúcsúajándékként még 5 milliárdnyi közpénzt odavágtak Áder János alapítványának
Egy csütörtöki kormányhatározat „a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány tevékenységének bővítése és Magyarország környezet- és klímavédelmi céljainak elérése érdekében” újabb 5 milliárd forint nem visszatérítendő költségvetési támogatást utalt ki a Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealapnak. A 2018-ban létrejött alapítványt honlapja szerint „Áder János köztársasági elnök hozta létre abból az összegből, amit a Magyarországról kivándorolt, és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektromérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt a magyarok javára.” Ám emellett 2018-ban először csaknem fél milliárdos, majd újabb másfél milliárdos támogatást kapott a kormánytól. Ezt 2020-ban és 2021-ben…
Tovább olvasomA Kúriára viszik a pedagógus-szakszervezetek a sztrájk ügyét
„A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzésében a kormány fellebbezésének minden pontját elutasította – egyetlen kivétellel. Az ügy a Kúrián folytatódik tovább” – írta a HVG-nek küldött közleményében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), illetve a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) arra reagálva, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogszerűtlennek mondta ki január 31-i figyelmeztető sztrájkjukat. A szakszervezetek közleményükben azt írják, hogy a jelenleg hatályos sztrájktörvény alapján ahhoz, „hogy a sztrájk megkezdhető legyen, olyan területen, ahol lakosságot érintő alapvető szolgáltatást végeznek, meg kell állapodni a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásokról. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni,…
Tovább olvasomA Fővárosi Ítélőtábla szerint mégis jogellenes volt a pedagógussztrájk
A Fővárosi Ítélőtábla február 10-i ítélete szerint mégis jogellenes volt a január 31-i pedagógussztrájk – közölte az ítélőtábla csütörtöki közleményében. Az Ítélőtábla február 10-i ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését, ahol megállapították, hogy jogos volt a pedagógusok sztrájkja. A pedagógusok és az Emmi a még elégséges szolgáltatások köréről sem tudtak megegyezni egymással, így a tanárok kérelmet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékhez, hogy ők állapítsák meg ezeket. Az Emmi pedig ellenkérelmet nyújtott be, álláspontjuk szerint a sztrájk jogellenes, ezt az állítást pedig a járványügyi helyzetre alapozták – írta a közleményben az Ítélőtábla.…
Tovább olvasomA környező országok ügyeskedői hordószámra viszik tőlünk az olcsó benzint, már a vámhivatalnak is feltűnt
Szlovákok, lengyelek és így tovább. Mivel a világpiaci ár magasabb, mint a 480 forintos hatósági, így csak részben segít a magyar lakosságnak a néhány forintos árcsökkentés, ellenben a nagyban vásároló külföldi ügyeskedők utánfutókon szállítják, a megengedettnél sokkal nagyobb mennyiségben saját hazájukba az olcsóbb magyar üzemanyagot és köszönik szépen a lehetőséget. Az olcsóbb üzemanyag miatt Szlovákiából egyre többen járnak át tankolni a szomszédos országokba, elsősorban Magyarországra és Lengyelországba – írja az Új Szó, magyar nyelvű szlovákiai napilap. A cikk szerint Szlovákiában az elmúlt időszakban látványosan megugrottak az üzemanyagárak. A benzin.sk üzemanyagportál legfrissebb felmérése…
Tovább olvasomÍgy alakul idén az szja-visszatérítés és az adóbevallás
Idén is automatikusan készülnek a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetei, amelyek május 20-án válhatnak adóbevallássá – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel. A jövedelmet terhelő adót, az év közben levont adóelőleget és az év közben igénybe vett kedvezményeket tartalmazó szja-tervezeteket az eSZJA oldalon teszi közzé az adóhatóság március 15-ig. Az oldalra KAÜ-azonosítás (ügyfélkapu, e-személyi igazolvány, arcképes videós azonosítás, telefonos azonosítás) után lehet belépni. Postai küldeményként március 16-án éjfélig lehet kérni a dokumentumot, amelyet és április 30-ig küldenek el tértivevényesen. A NAV ismertette, a tervezettel nincs dolguk azoknak, akik…
Tovább olvasom24. alkalommal szavazta le az LMP javaslatát a Fidesz
Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szerint az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának fideszes többsége már 24. alkalommal szavazta le a zöldpárt törvényjavaslatát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az új kormánynak viszont kötelessége lesz nyilvánosságra hozni az adatokat, már csak a történelmi elégtétel miatt is.
Tovább olvasomNem érdekelte a kormányt a pedagógusok múlt heti akciója, március 16-ától egész napos munkabeszüntetést szerveznek
Mivel nagyjából senkinek semmi fennakadást nem okozott, a kormány részéről maximum röhögnek a markukba a “törvénytelen” sztrájk miatt, amit a legtöbben észre sem vettek. Határozottabb, teljes lezárásra készülnek, hogy valaki kormányoldalon foglalkozzon is követeléseikkel. Március 16-án kezdődne a munkabeszüntetés és határozatlan ideig tartana. Egész napos, akár határozatlan idejű pedagógussztrájk veheti kezdetét március 16-án – erről beszélt az RTL Híradójában Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja. Nagy elmondta, hogy a két nagy szakszervezet – a PDSZ és a Pedagógusok Szakszervezete – megállapodott a még elégséges szolgáltatásokról, és pénteken…
Tovább olvasomA mentők vittek el 12 diákot egy nyíregyházi iskolából
Bár először a komoly mérgezés gyanúja is felmerült, úgy tűnik, hogy “csak az egyik diák szórakozott” egy paprikaspray-vel. Tömeges rosszullét miatt szállítottak kórházba több gyereket és felnőttet a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumából kedd délután. A Szabolcs Online azt írta, több mint 270 gyerek várakozott az iskola előtt, amíg a rendőrök, tűzoltók és mentők azt vizsgálták, mi okozta a rosszulléteket. A portál szerint az első információk klórgázmérgezésről szóltak, ám a megkérdezett diákok és pedagógusok nem érezték a vegyület jellegzetesen szúrós szagát. Többen arra panaszkodtak, hogy amíg…
Tovább olvasom