Akár 200 ezer forintos bírsággal is sújthatják, aki nem vesz részt a népszámláláson

Október 1-jén indul a népszámlálás, amelyen mindenki számára kötelező a részvétel. A HVG.hu gyűjtötte össze a legfontosabb tudnivalókat a népszámlálás kapcsán, ebből szemezgetünk most mi is. Maga a 2022-es népszámlálás hivatalosan október 1. és november 28. között tart, ezen belül két részre oszlik. Az első fázis október 1. és 16. között zajlik, ekkor a háztartások önállóan, online tölthetik ki a kérdőívet a nepszamlalas2022.hu oldalon. Akik ezzel nem élnek, azokat október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresik fel. A népszámláláson mindenkinek kötelező a részvétel, erről törvény rendelkezik. A kérdések közül azonban nem…

Tovább olvasom

Ujhelyi megkérdezte Orbánt, hogy miért szavazta meg az eddigi összes szankciót

„Az elmúlt napok eseményei és kormányzati megnyilatkozásai ismeretében kérem, hogy az alábbi kérdésre adjon érdemi és megnyugtató magyarázatot: milyen megfontolásból szavazta meg Ön, illetve kormánya képviselője az Oroszországgal szemben eddig érvénybe léptetett összes európai szankciót?” – tette fel a kérdést Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője szerdán. A szocialista képviselő kérdése nem véletlen: az Orbán-kormány kommunikációja az utóbbi hetekben-hónapokban szinte kizárólag arra épült, hogy a szankciós politikát ekézték annak ellenére, hogy az Európai Bizottsággal folyamatosan egyeztetnek az uniós pénzekért.

Tovább olvasom

Márki-Zay azt szeretné, ha az ellenzék nem is indulna az önkormányzati választáson

„Ha az önkormányzati választáson megosztott ellenzék indul, akkor a Fidesz fog győzni. Ezért fontos, hogy a pártok ne külön utakon járjanak, sőt én azt is szeretném, hogy ha a pártok nem is pártszínekben, vagy egyáltalán nem is indulnának” – jelentette ki Márki-Zay Péter hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint az amúgy az európai parlamenti választásokkal egy napra időzített referendumon lokálpatrióta, civil közösségeknek kellene csak elindulni, hiszen – mint mondta – csak nekik van esélyük a Fidesz jelöltjeivel szemben. Márki-Zay szerint a pártok egyébként…

Tovább olvasom

Öt év fegyházra ítélték kémkedés miatt a Jobbik korábbi EP-képviselőjét

Harmadfokon ítélte el a Kúria Kovács Bélát, költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás is a vádak között. Öt év fegyházra ítélte harmadfokon a Kúria a KGBélaként is ismert Kovács Béla volt Jobbikos EP-képviselőt – írja a Magyar Nemzet. Kovácsot kémkedésért, költségvetési csalásért és magánokirat hamisításért marasztalta el a törvényszék. Kovácsot továbbá a Kúria tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet szerint legkorábban büntetése letöltésének kétharmada után szabadulhatna, már ha bevonulna a fegyházba, de a portál szerint várhatóan nemzetközi körözést kell kiadni ellene – a kérdés csak az, hogy mindez mennyit ér Moszkvában, ahol…

Tovább olvasom

Sikkasztás és pénzmosás miatt nyomoz a rendőrség Márki-Zayék külföldi kampánytámogatása ügyében

Sikkasztás és pénzmosás miatt indított nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája ismeretlen tettes ellen a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz (MMM) érkezett milliárdos külföldi támogatás ügyében – írja a Magyar Nemzet. A kormánypárti portál felidézi, hogy Márki-Zay Péter maga ismerte el, hogy külföldről is érkeztek mozgalmához támogatási pénzek, úgy fogalmazott, hogy még júniusban is több száz millió forintot kaptak az Amerikai Egyesült Államokból. A hódmezővásárhelyi polgármester közlései miatt a közérdeklődésre számot tartó ügyekkel kapcsolatos feljelentéseiről ismert Tényi István fordult a hatóságokhoz, akik meg is indították az eljárást. Márki-Zaynak az üggyel kapcsolatban az…

Tovább olvasom

Az LMP szerint sikerült megállítani a fideszes úthengert

Szimbolikusnak tartja az LMP országgyűlési képviselője, hogy a vasárnapi, újpesti időközi önkormányzati választáson pártjának az ellenzék által is támogatott jelöltje nyert. Kanász-Nagy Máté hétfői sajtótájékoztatóján úgy értékelt: Maholányi Zsolt győzelmével sikerült megállítani a fideszes úthengert. A politikus, akinek országgyűlési képviselővé válásával üresedett meg a fővárosi, IV. kerületi önkormányzati poszt, kijelentette: sikerült megmutatni, hogy ezt a körzetet nem veheti el a Fidesz. Szólt a zöld értékek fontosságáról, a többi között az újpesti napelemprogramról is, és leszögezte: egy kerületrész is lehet fenntartható, egy lakótelep is függetlenedhet az orosz gáztól. Szerinte a Fidesz…

Tovább olvasom

Hétvégén indul a népszámlálás, mindenkinek kötelező a részvétel

Az első bő két hétben online is ki lehet tölteni a kérdőívet. Október 1. és november 28. között népszámlálás lesz Magyarországon. A népszámláláson kötelező részt venni. A kérdőívet az interneten is ki lehet tölteni, erre október 1. és 16. között van lehetőség. Aki nem él az online válaszadás lehetőségével, azt számlálóbiztos keresi fel – írja cikkében az Index. A népszámlálás eszmei időpontja 2022. október 1-je 0 óra, az ekkor fennálló állapotot alapul véve kell a kérdéseket megválaszolni. Személyi kérdőívet kell kitölteni minden magyar állampolgárról, aki október 1-jén Magyarországon él, azokról a…

Tovább olvasom

Országos sztrájkot jelentett be a PDSZ

Az óvodákból, iskolákból és a kollégiumokból is sztrájkolni hívják a pedagógusokat a PDSZ közleményében. A sztrájk napjának estéjén a diákokkal közösen fognak tüntetni. “A gördülő sztrájk folytatása mellett rendszeresen meg fogunk nevezni olyan napokat, amikor országos munkabeszüntetésre hívjuk az oktatásban dolgozókat. Az első alkalommal 2022. október 5-re – az Oktatás Világnapjára- országos, egységes sztrájkot hirdetünk. Kérjük az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban, szakszolgálatokban dolgozókat, hogy ezen a napon ne vegyék fel a munkát” – írja felhívásában a PDSZ Országos Választmánya a szeptember 23-i ülését követően. Tájékoztatásuk szerint a sztrájkot legkésőbb szeptember 27-én szerdán 16 óráig…

Tovább olvasom

Kihúzták az ötös lottó számait

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:    Nyerőszámok:  3 (három)16 (tizenhat)21 (huszonegy)43 (negyvenhárom)60 (hatvan) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 41 darab, nyereményük egyenként 1 073 580 forint;3 találatos szelvény 3109 darab, nyereményük egyenként 15 245 forint;2 találatos szelvény 83 372 darab, nyereményük egyenként 1480 forint; Joker: 963454 Joker telitalálat nem volt.

Tovább olvasom

Hadházy maszturbáláshoz hasonlította a Fidesz antikorrupciós csomagját

A minap benyújtotta a kormány az EU-nak azt a javaslatcsomagot, amelyből kiderül az is, hogy létrehoznak egy „Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságot”, ami Navracsics Tibor munkaszervezésében fog működni, és az EU-s források felhasználását ellenőrzi. Az Integritás Hatóság lenne a kormány tervei szerint az a teljesen új korrupcióellenes intézmény, ami a kormány szándékai szerint megelőzné, ellenőrizné a csalásokat, összeférhetetlenségi és korrupciós ügyeket. Erre reagált igencsak szókimondó módon Hadházy Ákos a Facebook-oldalán: „AZ ”INTEGRITÁS HATÓSÁG„ ÉS AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG KÖZÖTT ”CSAK„ ANNYI A KÜLÖNBSÉG, MINT A MASZTURBÁLÁS ÉS A SZEX KÖZÖTT. Okozhat…

Tovább olvasom