LMP: Mikor vezeti be végre a kormány a klímabérletet?

Megosztás

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja közérdekű adatigénylést adott be a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz azt kérve, hogy adják ki a németországi kilenc eurós klímabérlet hazai bevezetésének vizsgálati dokumentációját. A minisztérium ezt megtagadta arra hivatkozva, hogy ez döntéselőkészítő anyag. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy szedjék össze magukat és segítsék meg a magyar embereket a klímabérlet bevezetésével – írja közleményében a zöld párt.

Az LMP szerint érthetetlen a kormány kommunikációja a klímabérlet bevezetéséről. Miközben Palkovics László miniszter pozitívan nyilatkozik a német példáról, addig Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár kijelentette, hogy nem fogják bevezetni a klímabérletet Magyarországon. Most meg a minisztérium azért nem adja ki a hatásvizsgálatot, mert állításuk szerint döntéselőkészítő fázisban tart az ügy, miközben az LMP határozati javaslatát a fideszes többségű Fenntartható fejlődés bizottságában leszavazták – magyarázta az ellenzéki párt.

Hónapok teltek el, a kormány pedig képtelen meghozni a döntést, ami rengeteg magyar embernek jelentene segítséget a mindennapokban. A klímabérlet bevezetése megkönnyítené azon családok életét, akik próbálnak túlélni a hipermagas infláció és az elszálló rezsiköltségek árnyékában.

(LMP)

Kapcsolódó cikkek