Lesátrazott az MTVA épülete előtt Hadházy Ákos

Megosztás

“Vegyük közösen blokád alá ezt a piszkos hazugsággyárat” – írja a politikus.

„Ma felvertünk itt egy sátrat a Kunigunda útján, az állami televízió épülete előtt és jövő péntekig, november 4-ig itt fogok maradni. Arra kérem Önöket, hogy egy hét múlva, pénteken Önök is jöjjenek el és vegyük közösen blokád alá ezt a piszkos hazugsággyárat. Ne felejtsék el magukkal hozni az ocsmány, nemzeti konzultációnak csúfolt papírokat is, vannak ötleteink, hogy mit kezdjünk velük!” – írja posztjában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki addig minden nap utcai fogadóórát tart az MTVA épületénél.

Hadházy szerint az „állami médiát vissza kell venni a köz számára”, amihez le kell váltani Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját, és új, konszenzusos vezetőt kell kinevezni. Azt írja, ki kell kényszeríteni azt is, hogy tiltsák be „a fizetett állami propagandát”.

„Természetesen ezzel a mostani tiltakozással nem célom, hogy eltereljem a figyelmet a tanárok és a diákok tiltakozásáról, sőt! Jelen pillanatban a legfontosabb ügy az ő kiállásuk sikere, hiszen a jövő műlik rajta. De éppen azért van itt dolgunk, mert az út túloldalán pöffeszkedő állami propagandamédia alig-alig, gyakorlatilag SEMMIT nem tudósított az eddigi tiltakozásokból” – fogalmazott a képviselő.

(via 444.hu)

Kapcsolódó cikkek