Eredménye lett a sztrájkoknak: a kormány leül tárgyalni a pedagógus szervezetekkel

Megosztás

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár végre leül a pedagógusok sztrájkbizottságát alkotó két szakszervezet, a PDSZ és a PSZ képviselőivel – derült ki az érdekképviseletek számára szerda délután, éppen a csütörtöki sztrájk és tiltakozó akciók előtt, amikor kézhez kapták a meghívót az államtitkárságtól, amely november 7-én 15 órára szól.

az államtitkár megismétli, hogy a béremelés azért késik, mert még mindig nem született megegyezés a kormány és az Európai Bizottság között, márpedig „együttműködésükkel a hazai költségvetésből eleve tervezett béremelésnél még kedvezőbb lépésre kerülhet sor”. Szó esik még a korábban pedagógusoknak kiosztogatott 55 ezer laptopról és a kétszer 10 százalékos ágazatai szakmai bérpótlékról is. Ezt a kormány következetesen béremelésnek nevezi, a szakszervezetek szerint azonban ez nem az.

Brüsszelezéssel meg amerikai pénzek emlegetésével nem tudunk mit kezdeni, ezek nem válaszok a követeléseinkre, szakmai vitát szeretnénk folytatni”

– mondta a hvg.hu-nak Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a levélre és a kormánymédiában a tiltakozásokkal kapcsolatban megjelent hírekre egyszerre reagálva.

A PSZ alelnöke szerint ha az oktatási kormányzat egy, a szakszervezetek szerint is vállalható bérrendezésről akar megállapodni, ezt szívesen aláírják.

Senkinek ne legyenek azonban kétségei afelől, hogy ez csak a követeléseink egy részét fedi le. Ha a többi pontra nem kapunk megfelelő reakciót, akkor a bérmegállapodás után is ugyanezen a szinten folytatjuk a tiltakozást a diákok és a tanárok munkaterheinek csökkentéséért, a tankönyvválasztás szabadságáért, a modern, korszerű alaptantervért

– vázolja a tárgyalás utáni események lehetséges menetét Gosztonyi Gábor.

Kapcsolódó cikkek