Végrehajtókat küldött a Momentum képviselője a külügyminisztériumra

A jogerős ítélet szerint a minisztériumnak ki kellene adnia a lélegeztetőgép-biznisz dokumentumait, ám ezt egy év alatt sem teljesítették. Vajon mit kell ennyire titkolni? Tavaly januárban beperelte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot Tompos Márton, a Momentum szóvivője (ma már országgyűlési képviselője), mert a minisztérium nem teljesítette a közérdekű adatigénylést. A Momentum politikusa 2021-ben fordult a tárcához, és a koronavírus-járvány elején vásárolt lélegeztetőgépek beszerzésének, illetve beüzemeltetésének dokumentumait szerette volna kikérni. Tompos korábbi bejegyzése szerint a KKM-től azt a választ kapta, hogy ezek döntés megalapozó anyagok, és a minisztérium nem minősül adatgazdának. A bíróság első-…

Tovább olvasom

Többé nem csobban a jeges Tiszában a “nemzet rozmárja”

Tapolca szilveszteri fürdésén a jövőben is ott lesz, amíg csak hívják, azonban a nyílt vízi fürdőzésektől visszavonul idén Schirilla György. A 12 éve Tapolcán élő Schirilla az édesapja életművét folytatta: ő kezdte a hideg vízi fürdéseket, de az ő vonalát már nem viszik tovább saját gyermekei. A „nemzet rozmárja” a veol.hu-nak adott interjújában arról beszélt, 2023 elején végre megjelenik az évek óta várt gyermekmesekönyve: Jövőre egy nagy búcsúúszást tervezek a fővárosban, de aztán visszavonulok. Egyrészt 62 éves vagyok, másrészt egyre melegebb a Duna, a korábbi jeges helyett ma már a néhány fokos vízben…

Tovább olvasom

LMP: A tüzelőanyag lassan luxuscikké válik

Tetlák Örs érdi alpolgármestert, az LMP elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet szerda reggeli sajtótájékoztatóján, hogy megoldást kell találni a háztartási hulladékkal fűtés megakadályozására, hiszen ez egyre inkább elterjedt gyakorlat, de rendkívül káros és egészségtelen. Különösen veszélyes a gyerekekre, születendő magzatokra, krónikus betegségekben szenvedőkre. „A tüzelőanyag lassan luxuscikké válik” – mondta ki a szomorú igazságot az alpolgármester. Egyre többen égetnek olyan anyagokkal – bontott nyílászárókkal, vegyszerekkel kezelt fával, bálás ruhával, kárpitozott bútorokkal, műanyagokkal, autógumival – amelyek elégetésével halálos mérgeket juttatnak a levegőbe.” “A háztartási hulladékégetés az energiaszegénység olyan széles körben…

Tovább olvasom

A Penny visszahívott egy terméket, semmiképpen ne fogyassza el ezt a teát

Májkárosító hatású alkaloidokat és rovarölőszert is kimutattak a visszahívott termékből. Filteres kamillateát hívott vissza a forgalomból a Penny-Market Kft., mert a termék több tételében túllépték a megengedett legmagasabb értéket egyes vegyületek (pirrolizidin alkaloidok és klórpirifosz peszticid) – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-t. A termékvisszahívás kizárólag a LOT: 22/143N, L:22/216R, L:22/231R, L:22/237R tételszámú teára vonatkozik. A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az ezekkel az azonosító adatokkal megegyező terméket ne fogyasszák el. Az érintett termékeket a vásárlás helyén visszaveszik, a vételárat nyugta nélkül is visszafizetik. (via Hvg)

Tovább olvasom

Pénteken tovább emelkedik a benzinár

Pénteken ismét emelkedik a benzin ára, a gázolajár viszont a mostani szinten marad – írta a holtankoljak.net. Üzemanyagár-emelkedéssel indult az idei év a magyar benzinkutakon, a benzin 10, a gázolaj ára 4 forinttal emelkedett. Péntektől viszont még drágább lesz a benzin: literenként bruttó 6 forinttal kell érte többet fizetni a hazai töltőállomásokon. A gázolaj nagykereskedelmi ára ugyanakkor nem módosul. A holtankoljak.net oldalon szerdán megjelent adatok alapján az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak január 6-ától:

Tovább olvasom

Romániában szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel a határ menti folyókon

Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román-magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra. A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán – mondta el szerdán az Agerpresnek Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője.Az igazgató szerint a vízügyi hatóság 650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szerzett e célra, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezéseket 2024 decemberéig kell felszerelni. Már Nagyvárad fölött is alkalmaznak hasonlót, mely nagy mennyiségű hulladékot gyűjt össze – mondta. Az újabb berendezések…

Tovább olvasom

Pintér Sándor évenkénti értékelést szeretne a tanároknak, a rosszul teljesítők fizetését csökkentenék

Tíz kompetenciaterületen is jól kellene szerepelniük a pedagógusoknak, az éves teljesítmény tekintetében pedig csak a “legjobb” 20% kaphatna több fizetést az átlagnál. Az értékelésen legrosszabbul végző 20%-ot pedig fizetéscsökkentéssel sújtanák. Évente elvégzett belső teljesítményértékelést kellene bevezetni az oktatási-nevelési intézményekben – olvasható egy belügyminisztériumi dokumentumban, amelyet a Népszava szerzett meg. A lap szerint a terv egy olyan teljesítményértékelésről szól, amelyben a tanárok és az igazgatók minden tanév elején három számszerűsíthető teljesítménycélt leírnak – például vállalja, hogy legalább hat, szellemi és testi fejlődést szolgáló külső programot szervez az osztályának, vagy hogy 6 százalékkal csökkenni…

Tovább olvasom

Csökkent a forgalom, csökkent a balesetek száma is

A csökkenő forgalomban a balesetek száma 4,3%-kal mérséklődött 2022 III. negyedévében az előző év azonos időszakához képest, közölte a KSH. Az elmúlt négy év azonos időszakait vizsgálva, ebben a negyedévben történt a legkevesebb személysérüléssel járó baleset a hazai közutakon. A 4246 balesetben összesen 5961-en sérültek meg, közülük 163 fő vesztette életét. Az ittasan okozott balesetek száma 7,5%-kal csökkent. Közel 10%-kal kevesebb baleset történt szeptemberben2022 III. negyedévében, 2,1%-kal csökkenő gépjárműforgalom mellett, 4,3%-kal kevesebb, összesen 4246, személysérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a hazai utakon. Júliusban stagnált, augusztusban 4,2, szeptemberben 9,2%-kal csökkent…

Tovább olvasom

Jól hangzik, hogy nőtt az átlagkereset, az infláció miatt valójában csökkent az értéke

Néhány százalékkal elmaradt a fizetések emelkedése a drágulás mértékétől az elmúlt évben. A bruttó átlagkereset 510 500 forint volt októberben, a nettó átlag 352 ezer – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ez a bruttónál 18,4, a nettónál 19,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – írja a HVG. Vagyis mivel eközben az infláció 21,1 százalékos volt, a reálbér valójában 2,2 százalékkal csökkent. A reálkereset február óta egy apró megszakítással folyamatosan esik, most a 2020. szeptemberi szinten tartanak, azaz a drágulás az elmúlt két év minden béremelésének hatását elvitte. Az átlagnál is…

Tovább olvasom

Hamarosan eltűnhet a boltokból a hazai krumpli, a sertéshúsra pedig brutális drágulás vár

A készletek kifogytak, így a magyar burgonya még januárban eltűnik az üzletekből, az importot pedig csak sokkal drágábban lehet beszerezni – mondta Raskó György agrárközgazdász a Jazzy Rádióban. A Napi.hu szemléje szerint a szakértő arra is figyelmeztetett, hogy a sertéshús is nagyon, akár 80 százalékkal is megdrágulhat – elsősorban az államilag megszabott ár miatt. Raskó úgy látja, hogy hiány is kialakulhat ezekből a termékekből, mivel a hazai készletek kifogyása után a viszonteladók már csak külföldről tudják őket beszerezni, az import nagykereskedelmi ár azonban sokkal magasabb, ami jelentős veszteséget okoz majd nekik. Így a…

Tovább olvasom