Néhány híve véletlenül felköszöntötte Orbán Viktort 60. születésnapján, aztán minden ilyen bejegyzés felszívódott

Az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy a fideszes kollégák egymással versengenek, ki köszönti fel „jobban” a miniszterelnököt születésnapján. Ehhez képest most látványosan elmaradtak ezek a bejegyzések, aki reggel kitette (többen is), gyanúsan hamar le is vette ezeket a posztokat. Már ezt is tiltják központilag?

Tovább olvasom

A fideszes polgármester sem ért egyet az önkormányzatokra kivetett szolidaritási adóval

Azoknál a megyeszékhelyeknél sem fenékig tejfel az élet, ahol kormánypárti a polgármester. Cser-Palkovics András kritizálja Orbánék lépését, mivel ez még jobban kivérezteti az önkormányzatokat, amik már így is minden forintot be kell, hogy osszanak a korábbi, szintén jelentős kormányzati elvonások miatt.

Tovább olvasom

Csak úgy fű alatt – egy eddig nem is említett kínai akkugyár jelent meg hazánkban egy leánycéggel

A szándék világosnak tűnik, de természetesen lehet teljesen véletlen egybeesés is. Orbánék elindították a dominót, a kínai akkumulátorgyárak sorra érkeznek és csak érkeznek rendkívül biztonságos, mérgező anyagokat használó technológiájukkal és külföldi munkaerővel.

Tovább olvasom

Volt nagykövet: Magyarország beteg elem az Unióban, egy Fidesz-gyűlés olyan, mint a régi náci pártkongresszusok

Rastislav Kácer kiemelte, elképesztően ijesztő és rossz irányba sodródik Magyarország, az itteni ellenségkép félelmetes, mindenki úgymond szegény magyarokat bántja, Orbán Viktor pedig egykori liberálisból jutott el a szélsőjobboldali radikalizmusig, ez tartja hatalomban. A kormányzás autokratikus, a korrupció pedig soha nem látott méreteket ölt.

Tovább olvasom

Felmondtak a tanítónők: Úgy látjuk, esélytelen a küzdelmünk, a kormány nem akar színvonalas közoktatást

A státusztörvény megismerése volt az utolsó csepp a pohárban. Évek óta tartó, egyre reménytelenebb szélmalomharcot kell vívnia a pedagógusoknak a kormánnyal, Orbán Viktorral és Pintér Sándorral szemben. Rájöttek, a kormány nem is akar színvonalas közoktatást, így sorban felmondanak.

Tovább olvasom