És még mindig tűr a nép: megtartották az első köz nélküli közmeghallgatást a Samsung ügyében

Megosztás

Újfajta közmeghallgatást vezetett be a 13 éve uralmon lévő jobboldali kormány. A köz nélkülit. A köz telefonon mondhatta el véleményét.

Ebben az országban lassan mindent megtehet a Fidesz és a hozzá hű alattvalók serege. A kormány azt találta ki, hogy nem kell a közmeghallgatáson megjelennie a köznek. Természetesen ezt is a háborús veszélyhelyzetre fogták.

A Telex,hu most azt írta a Mérce alapján, hogy június 19-én megtartották az első köz nélküli közmeghallgatást Gödön. Arról még áprilisban döntött a kormány, hogy a háborús veszélyhelyzet miatt mostantól „az érintett személyek megjelenése nélkül” is lehet közmeghallgatásokat tartani. Ennek megfelelően azt a szervező mostantól virtuálisan is tarthatja.

A Pest megyei önkormányzat élt a lehetőséggel, június 19-ére meg is hirdették az első virtuális közmeghallgatást. Erre azért volt szükség, mert Magyarország második legnagyobb gyára, a Samsung aksigyár megint bővül.

A gödi „közmeghallgatáson” a lakosság a véleményét telefonba mondhatta el, ezen belül:

„Kérjük, hogy véleményét maximum 3 percben foglalja össze, ezt követően a hangposta automatikusan megszakítja a hívást. Amennyiben 3 percnél több ideig szeretne véleményt nyilvánítani vagy kérdést feltenni, akkor hívja újra a számot.”

Az ügy előzménye, hogy télen és tavasszal az épülő és bővülő akkumulátorgyárak közmeghallgatásai több helyen botrányba fulladtak. Debrecenben a CATL meghallgatásán például lehazaárulózták a főispánt, és órákon keresztül ordítoztak, majd Gödön a Samsung meghallgatásán elég hasonló történt.

Forrás: Telex.hu

A kép illusztráció, ilyen nem történet most – Kiabálásba fulladt a CATL akkumulátorgyár környezetvédelmi engedélyezéséről szóló közmeghallgatása 2023. január 20-án – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Kapcsolódó cikkek