Nagy az esélye, hogy kormányzati sikerként kívánta bemutatni a helyiek nagy része szerint csak felesleges és hatalmas pénzkidobásnak (sokak szerint lopásnak) lehet nevezni a sokmilliárdos Sámándobot. Ezt saját közösségi oldalán a tudtára is adták.
Tovább olvasomKategória: JNSZ megyei hírek
Jász-Nagykun-Szolnok megye hírei
Másodjára lett kerékpárosbarát település Tiszafüred
Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere jelentette be, hogy a város immár második alkalommal nyerte el a Kezdő Kerékpárosbarát Település címet. A díjat azon településeknek adják, akik sokat tesznek azért, hogy környezetük biztonságosabbá, és környezetbarátabbá váljon lakosaik és munkavállalóik számára.
Tovább olvasomA karcagi születésű Csikos Sándor lett a Nemzet Színésze
A januárban elhunyt Benedek Miklós helyére kellett új tagot választania a Nemzet Színészeinek, amit ma, április 4-én meg is tettek: a karcagi születésű, Kossuth- és Jászai Mari-díjjal kitüntetett színművészt és színigazgatót, Csikos Sándort részesítették ebben a megtiszteltetésben.
Tovább olvasomMég egy kis tavasz, aztán hétvégére ismét visszatér a nyárias meleg a Jászkunságba
Április elején nem feltétlenül szokványos a 25-28, akár 30 fokos meleg időjárás Magyarországon, de az elmúlt hétvégéhez hasonlóan a délies áramlás átveszi az irányítást. Remélhetőleg, most sivatagi homok nélkül, de újra elővehetjük a napszemüvegeket.
Tovább olvasomSokéves átlagnál kevesebb csapadék esett márciusban Szolnok megyében
A KÖTIVIZIG adta hírül a közösségi oldalán, hogy a tizenegy kiemelt mérőállomás márciusi adatai alapján kevesebb csapadék hullott a sokéves átlaghoz képest. Az Alföld közepén 2024 eddig eltelt három hónapjának csapadékösszege 47,5 mm-rel marad el a sokéves 1-3. havi átlagtól, és mi lesz majd a nyári alföldi aszállyal?
Tovább olvasomSajtódíjat kapott a várostól a pályáját Jászberényben kezdő népszerű riporter
A Riporter kerestetik című MTV-s műsorból indult a szegedi születésű L. Dézsi Zoltán karrierje, akinek karrierjében a kezdeti állomást jelentette a Rádió Jászberény (most Trió FM) elindítása. Az önkormányzat április 3-án, a város napján sajtódíjjal jutalmazta az ATV tudósítójának munkáját.
Tovább olvasomEttől különleges folyó a Zagyva
Majdnem 180 kilométer hosszú, de a nagyobb folyóink közül van egy különleges tulajdonsága.
Tovább olvasomA tanulmányaikat be nem fejező fiatalok tettek sikeres vizsgát Tiszabőn
Mindenkinek jár a második esély, és mennyire így van ez, ha az oktatásra és a tanulásra gondolunk. A Máltai Manufaktúra által szervezett képzésen öt növényházi és öt kerti munkás fiatal tett sikeres vizsgát Tiszabőn, többségében olyanok, akik tanulmányaikat nem tudták befejezni.
Tovább olvasomMa ünnepli a Város Napját Jászberény
Számtalan programmal és szokás szerint a városi kitüntetések átadásával ünnepli április 3-át Jászberény, ugyanis ezekben a napokban az 1849-es tavaszi hadjárat során fontos szerepet kapott a Jászság fővárosa.
Tovább olvasomBronzkori baltát találtak Pusztamonostor mellett
A Jász Múzeum számolt be róla, hogy Jászberény megbecsült állatorvosa, Dr. Silimon-Várday Zoltán találta meg a pusztamonostori határban a több, mint 3000 éves tokosbaltát, amelyet még a bronzkorban itt élt elődeink használtak. A balta a múzeum egyik legrégebbi időre keltezhető fémtárgya lett.
Tovább olvasom