A végtelen étvágyú Sámándob: újabb százmilliók a karcagi csodaépületbe

Ha azt hittük, hogy a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának karcagi újjászületése már minden képzeletet felülmúlt a közpénzköltés terén, akkor tévedtünk. A lassan már legendássá váló Sámándob története újabb fejezettel bővül: ezúttal 135,7 millió forintnyi bútor és konyhai felszerelés költözik az épületbe, hogy végre teljessé tegye azt, amit egyesek a magyar közpénzköltés művészetének csúcsteljesítményeként emlegetnek.

Tovább olvasom

Szolnok megyében is terjeszkedik a Tisza Párt ifjúsági szervezete

Az október 23-án nyilvánosságra hozott 21 Kutatóközpont felmérése szerint új időszak kezdődhet a magyar politikai életben: a Tisza Párt a biztos szavazók körében – ha szűk határon belül is, de – átvette a vezetést a Fidesztől. Ez az eredmény különösen jelentős, hiszen utoljára 18 éve, mindössze néhány, elszigetelt 2021-es eset kivételével fordult elő, hogy bármely más párt a Fidesz előtt végzett volna. A Tisza Párt vezető helyezése egyértelműen jelzi: egy új korszak küszöbén állhatunk, melyben a hagyományos politikai erők dominanciája fokozatosan csökkenhet.

Tovább olvasom

A jászberényi önkormányzat ivartalanítási programot indít az állatvédelem jegyében

Jászberény Városi Önkormányzata új kezdeményezést hirdetett meg, amely a kutyák és macskák ivartalanítását és mikrochippel való ellátását támogatja. A program célja az állatpopuláció felelős kezelése, a gazdátlan állatok számának csökkentése, és az állatok egészségének, biztonságának védelme. Az önkormányzat által meghirdetett pályázat anyagi támogatást biztosít a jászberényi állattartóknak, külön figyelmet fordítva a szociálisan rászorulókra.

Tovább olvasom

Rangos elismerésben részesült egy tiszaföldvári polgárőr

A polgárőrök hatékonyan lépnek fel a migránsinvázióval és a dunai árvízzel szemben egyaránt– hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az Országos Polgárőr Szövetség 1956-os megemlékezésén, Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központban október 19-én, ahol a Tiszaföldvár Városi Polgárőr Egyesület elnöke is elismerésben részesült.

Tovább olvasom

Jászkunság: láthatáron a téli fordulat, a jövő hétvégén látványosan hidegebb lesz már

Bár a hét folyamán is jellemző lesz a köd és a párásság, a hét elején még számíthatunk némi napsütésre. Borongós, néha esős idő lesz, de hideg nem. Aztán hétvégén érkezik a markáns változás, ami nagy változás lesz a Jászkunságban az elmúlt napok 23-25 fokos hőmérsékletét követően.

Tovább olvasom

Nem egyedi eset: a MÁV utasainak át kell szállniuk, mert már a vécék sem működnek a szolnoki vonalon

Minden szerelvényen több illemhelyiség is található, csak éppen szép sorban mindegyik elromlik és emiatt használhatatlan. Márpedig egy két-háromórás út alatt ennyi utassal ez elég kellemetlen. Mivel nemigen javítják meg, a MÁV kitalálta, hogy az utasok szálljanak át másik szerelvényre, ez történt most Szolnokon is. Máskor “szünetet tartott” a menetidőben a vonat.

Tovább olvasom