Hatalmas tömeg élén vonult Magyar Péter Szolnokon

Bár a kormányközeli média többször is megkérdőjelezi, hogy a Tisza Párt első embere egyáltalán gyalog teszi-e meg a nagy utat, autóból kiszállós fényképekkel igyekeznek zavart kelteni. Pedig csak annyi dolguk lenne, hogy figyelik a folyamatos élő adást, ahol kerek-perec kiderül, hogy Magyar Péter (is) kizárólag gyalogszerrel teszi meg az utat. Szombaton kora este Szolnokra ért.

Tovább olvasom

Egymillió lépés: Hamarosan Szolnokra érkezik Magyar Péter

„A békéért és a nemzeti összefogásért teszünk meg egymillió lépést Nagyváradig” – hangzott el a Tisza Párt elnökétől, Magyar Pétertől a Szent István-bazilika előtt május 14-én – a tervek szerint jövő héten vasárnap fejezi be útját a Partiumban található, majdnem 20%-ban magyarlakta településen. Ma, azaz vasárnap kora este a megyeszékhelyre érkezik, a helyi tiszások piknikkel várják.

Tovább olvasom

Ismét fordulat a Nitrogénművek ügyében

Május 14-én járt volna le a Nitrogénművek Zrt. 200 millió euró értékű, évi 7 százalékos kamatozású kötvénye, ám a vállalat – a Telex információi szerint – csak a kamatfizetési kötelezettségének tudott eleget tenni, a tőketartozás visszafizetését nem tudta teljesíteni. A Nitrogénművek hivatalos közleménye a kötvényhelyzettel kapcsolatban elérhető a társaság korábbi tájékoztatásában. A jövőbeli lépések a további egyeztetések kimenetelétől függnek.

Tovább olvasom

Szalayék milliárdos fejlesztések érkezéséről tettek bejelentést Szolnokon

Jelentős támogatásban részesülhet Szolnok térsége, legalábbis ezt jelentette be Szalay Ferenc kormánybiztos és Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője. A kormány jóváhagyta a következő körös TOP Plusz fejlesztési forrásokat, melyek révén több település is új beruházásokat indíthat el.

Tovább olvasom

Egyre többen félnek Szolnokon is a Zagyva partján bővíteni kívánt akkufeldolgozótól

Az üzem nagyjából 50 méterre van a Zagyvától, elméletileg csak az esővizet gyűjtik össze és vezetik célzottan a folyóba. Bár a technológia az ígéretek szerint biztonságos, egy technológiai próba során néhány éve robbanás történt, ami után emberre veszélyes, toxikus anyagokat mutattak ki az üzemen kívül. Tiltakozás formálódik a bővítés ellen.

Tovább olvasom

Már látják az alagút végét: nyár végén nyithat meg újra az Evezős Csárda

A széleskörű összefogásnak köszönhetően kicsit derűsebb a kép, mint azt korábban hinni lehetett, látva a tűz hatalmas pusztítását. Úgy tűnik, három hónap alatt újjászülethet Szolnok egyik ékessége.

Tovább olvasom

Ma sem tudtuk meg, miért a semmiből húzták elő a megyei közgyűlés új elnökét

Ahogy május első napjaiban megírtuk, a Fidesz-KDNP vármegyei listás jelöltjei közül a 18., azaz nem a befutó helyen szereplő Dr. Fazekas Gábor Gyulát választotta meg elnöknek a leköszönő Hubai Imre helyére a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés. A döntés sokakat meglepett, hiszen az új elnököt eddig F. Kovács Sándor fideszes képviselő titkáraként ismerték, egyéb befolyása és szerepe nem volt a megyei közéletben. Legnagyobb sajnálatunkra Fazekas elutasította a Szol24 interjúkérelmét.

Tovább olvasom

Karikó Katalin Szolnokon: Ismerethiány miatt fordulnak az emberek a tudósok ellen

Május 15-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor Karikó Katalin tartott egy rendkívül inspiráló előadást a Debreceni Egyetem Szolnok Campusának nagyelőadójában. Az eseményre megjelenő középiskolás diákok és egyetemi hallgatók számára Karikó személyes példákon keresztül mutatta be egy kutatói életút kihívásait és a tudományos munka eredményeit, amelyen a Szol24 munkatársa is részt vett.

Tovább olvasom