Megannyi nagyszerű beruházást köszönhet egyebek mellett Szolnok a Modern Városok Programnak (MVP). Ezt közölte Szalay Ferenc. Hogy a megannyi alatt milyen beruházásokra gondolt, azt a szolnoki polgármester nem részletezte. Az biztos, hogy az általa megnevezettek közül szinte mindegyik átadása húzódott, kettő pedig még most sincs kész!
Tovább olvasomCímke: Szalay Ferenc
Mérgében fenyegetőzött egyet Szolnok megbecsült díszpolgára
Nemcsak az élet, de a Fidesz is a tenyerén hordozza Diószegi Lászlót. Az erdélyi péknek labdarúgócsapatta is van Romániában, ezért még kedvesebb a magyarországi kormánypártnak. Most azonban Diószegi besokallt és fenyegetőzni kezdett.
Tovább olvasomMegműtötték, de már otthonában lábadozik Szalay Ferenc
A hivatalos közösségi oldalán megjelent posztjában tájékoztatta a lakosságot Szalay Ferenc, a megyeszékhely első embere, hogy térdműtétje volt, de a „munka nem állhat meg”, a modern technológiának köszönhetően egy ideig home office-ban dolgozik.
Tovább olvasomNégy éve várják Szolnokon, hogy végre felvegye a Hasznos nevet a vízilabda aréna
Négy éve, hogy jelentősnek mondható botrányt keltett még országszerte is, hogy pár napig Nyerges Zsolt nevét viselte a szolnoki vízilabda aréna. Valakik azonban észbe kaptak és a Nyerges nevet kisvártatva levették az uszodáról, Azóta sincs neve a létesítménynek, holott a polgármester sikeres és eredményes közönségszavazást tartott ebben az ügyben.
Tovább olvasomMegosztó dráma nyert a Szolnoki Filmfesztiválon
A Szol24 is írt róla, hogy politikai thrillerek és kőkemény drámák váltják egymást az október 17. és 22. között megrendezett Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (ATAFF). A Joseph Hodges brit látványtervezőből, Gózon Francisco operatőrből és Tóth Barnabás filmrendezőből álló háromtagú zsűri a Cannes-ban is bemutatkozó Club Zérót hirdette ki győztesnek.
Tovább olvasomNarancsos gyümölcsvásárok Szolnokon
Rendkívül sikeresnek mondható az a gyümölcsvásár-program Szolnokon, amit a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója szervez évek óta Szolnokon. A vásárok alkalmával hosszú sorok alakulnak ki, tömegek veszik a gyümölcsöt, krumplit – szinte közvetlenül a fideszes politikusok kezéből.
Tovább olvasomÚgy tűnik, nem tesz le róla Szolnok, hogy Európa kulturális fővárosa legyen
„Elindítottuk a programot, szeretnénk megpályázni a címet” – eddig is szó volt róla, de a Szolnok 950 programsorozatról tartott sajtótájékoztatón Szalay Ferenc polgármester ismét megerősítette szándékát, hogy hosszútávon Szolnokból Európa kulturális fővárosa legyen Pécs és Veszprém után.
Tovább olvasomÉletmentő lehet! – Szolnokon tartottak tájékoztatót a Gondosóra programról
Nagy segítség lehet az idősebb generációnak a „Gondosóra” elnevezésű, országos jelzőrendszerre épülő eszköz, amit a 65 év felettiek ingyenesen igényelhetnek. Erről tartottak október 11-én, szerda délelőtt tájékoztatót a szolnoki városháza dísztermében.
Tovább olvasomÁtadta a szolnoki önkormányzat az államnak a vízműveket, az ellátásbiztonság jó kezekben lesz
Az országban hetedikként átvette az állam a szolnoki önkormányzattól a víz- és csatornaműveket. Erről tartottak sajtótájékoztatót szerdán Szolnokon a városházán.
Tovább olvasomHitelt vesz fel Szolnok, hogy kifizesse a tartozását a Volánbusznak, módosul több viteldíj és a menetrend is novembertől
Politikai csatáktól sem mentes vitát követően a szolnoki közgyűlés csütöröki ülésén elfogadta a képviselők többsége, hogy kifizetnek a Volánbusznak több mint 3,1 milliárd forint tartozást. A tartozás 2017-től halmozódott.
Tovább olvasom