Megműtötték, de már otthonában lábadozik Szalay Ferenc

Megosztás

A hivatalos közösségi oldalán megjelent posztjában tájékoztatta a lakosságot Szalay Ferenc, a megyeszékhely első embere, hogy térdműtétje volt, de a „munka nem állhat meg”, a modern technológiának köszönhetően egy ideig home office-ban dolgozik.

„Egy régi sportsérülést rendbe tetetni időigényes procedúra, de immár komplikáció nélkül túl vagyok a térdműtétemen. Most néhány hétig mozgásszegény életmódra leszek kényszerítve, nélkülöznöm kell szeretett sporttevékenységeimet, így a teniszt is…” – írta a Facebook-oldalán Szalay.

Szalay valóban ezer ággal kötődik a sporthoz, leginkább a kosárlabdához: gyerekkorában evezett, majd Egerben kezdett el kosarazni, innen egyenesen az első osztályba jutott. Játékoskarrierje után a Szolnoki MÁV női csapatának edzője volt, a politikába belépése után pedig számtalan sporttal kapcsolatos tisztséget töltött, vagy tölt be.

„Ismét jelesre vizsgázott a szolnoki egészségügy! Sokadszorra bizonyosodott be, hogy városunkban kiváló orvosok, remek szakemberek dolgoznak” – összegezte tapasztalait, bár a helyi ellátásról és annak minőségéről – ahogy az ország számos pontján – Szolnokon is megoszlanak a vélemények.

Szeptember végén írt cikkünkben mi is feltettük a kérdést: milyen hely a szolnoki Hetényi Géza kórház? Akkor egy Facebookon megjelent poszt szolgáltatta az alapot, ahol a helyiek pro és kontra megvitatták az egészségügy jelenlegi helyzetét. Ahogy olvasható, homlokegyenest eltérő vélemények születtek.

Szintén a Hetényi kapcsán írtuk még augusztusban, hogy egy kormányzati ígéret szerint több, mint 800 millió forintból fejlesztik a kardiológiai és az onkológiai eszközparkot a kórházban.

Kép: Kaszás Tamás / Index

Kapcsolódó cikkek