Tragédiával indult a nap Kisújszálláson

Halálos kimenetelű lakástűz történt Kisújszálláson hétfő reggel, ennek következtében egy idős férfi vesztette életét – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tragédia egy Pillangó utcai lakásban történt, ahol a gondozó találta meg a férfi holttestét.

Tovább olvasom

Politikai okokból gáncsolták el a Covid-áldozatok temetői emléktábláját Kisújszálláson

A Szol24-en néhány héttel ezelőtt már beszámoltunk róla, mekkora felháborodás övezte, hogy a helyi Tisza sziget Kisújszálláson emléktáblát szeretett volna felavatni a Covidban elhunyt szeretteik emlékére. A fogadtatás először pozitív volt, majd a református egyházközség presbitériuma közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy “politikai rendezvényeknek” nincs helye a temetőben. A Kubatov Gábor köréhez tartozó polgármester, Szűcs Tamás is elítélte a kezdeményezést, végül Tarr Zoltán EP-képviselő fóruma előtt egy gyertyagyújtással egybekötött közös megemlékezés keretében rótták le tiszteletüket a lakosok.

Tovább olvasom

Kisújszálláson kellemetlen lett egy Covid-emléktábla, mert kiderült, tiszások avatták volna fel

Április 5-én tervezték felavatni azt az emléktáblát, amelyet Kisújszálláson a helyiek szerettek volna elhelyezni a református temetőben a koronavírus-járvány áldozatainak emlékére. Azonban a város fideszes polgármestere politikai kockázatot látott a kezdeményezésben, aminek híre a propagandista Bohár Dánielhez is eljutott. Bohár “botrányosnak” nevezte az emléktábla állítását, és a bejegyzése után a helyi református egyházközség presbitériuma közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy politikai rendezvényeknek nincs helye a temetőben.

Tovább olvasom

Ezeken a helyeken adhatunk vért a jövő héten

A véradás az egyik legegyszerűbb, mégis legfontosabb módja annak, hogy másokon segítsünk. Mindössze néhány percet vesz igénybe, de egyetlen véradással akár három ember életét is megmenthetjük. Mutatjuk, hogy a következő napokban hol van lehetőség vért adni Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Tovább olvasom

Teltház fogadta Karikó Katalint Kisújszálláson

Enyhe túlzással egész Kisújszállás a Nobel-díjas Karikó Katalin előtt tisztelgett a Vigadó teltházas rendezvényén. Ahogy a Szol24-en is olvashattak róla korábban, a világhírű biokémikus hazalátogatott és nemcsak közönségtalálkozót tartott a településen, ahol felnőtt, de emellett egy új, tudományos ösztöndíjprogram elindításában is segített. Az Index számolt be a különleges fellépésről.

Tovább olvasom

Közönségtalálkozót tart Kisújszálláson Karikó Katalin

A Nobel-díjas biokémikus Kisújszállás szülötte és díszpolgára februárban hazalátogat, ahol nemcsak közönségtalálkozót tart, de egy új ösztöndíjprogramot is elindítanak a város tudományos fejlődésének támogatására. A világhírű kutató, aki 2023 decemberében vette át az orvosi-élettani Nobel-díjat, élménybeszámolóval és dedikálással várja az érdeklődőket a közönségtalálkozón.

Tovább olvasom

Törökszentmiklós és Kisújszállás között az ütemterv szerint haladnak a munkálatok

Az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,29 kilométeres szakaszának 2024-re tervezett munkálatai ütemterv szerint valósultak meg. Az új szakasz elkészülte tehermentesíti Fegyverneket, Kenderest és Kisújszállást, mivel az út nagy része új nyomvonalon épül ki – írta meg a Magyar Építők.

Tovább olvasom