Rákóczifalván szűkíti nyitva tartását a Takarékbank

Rákóczifalván egy napra szűkíti eddigi nyitvatartási rendjét a Takarékbank, mégpedig december 31-től. Erről még csak nem is a helyi önkormányzat adott tájékoztatást, hanem a szomszéd település, Rákócziújfalu egyik közösségi csoportja. A megküldött hivatalos értesítő szerint a helyiek Szolnokra lesznek kénytelenek bejárni ügyeket intézni a hét nagy részében, mert a takszöv helyben csak szerdán tart ügyfélfogadást. A helyi fiókot a szolnoki Nagy Imre úti fiókkal vonják össze. Ugyanakkor az ATM-szolgáltatás a jelenlegi helyén továbbra is elérhető marad. Mint ismert, a Takarékbank sorra jelentette be, hogy mely fiókjait zárja be végleg korszerűbb…

Tovább olvasom

A jászberényi polgármester személyesen győződött meg az üzemanyaghiányról

Körbejárta a jászberényi üzemanyagkutakat Budai Lóránt. A polgármester lesújtó képpel szembesült. Mint írta, “Mivel rengeteg lakossági jelzést kaptam jómagam is a jászberényi és a térségi üzemanyagellátási gondokról, így ma személyesen tájékozódtam a helyzetről. Az autósok kútról kútra járnak, hogy találjanak benzint, ám a helyzet lesújtó, jelenleg egy kúton van prémium dízel, azt viszont nem tudják, hogy a többiből mikor fognak kapni. Tudom, hogy országos jelenségről van szó, de Jászberény polgármestereként kötelességemnek érzem, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek azért, hogy ez a fenntarthatatlan helyzet városunkban és a térségben csillapodjon. Ezért jövő…

Tovább olvasom

Kállai Mária lassan, nagyon lassan, de talán a közeljövőben (távoli jövőben?) találkozik a pedagógusokkal

Többeket is érdekel, hogy végre mikor szakít időt a pedagógus végzettségű és az oktatásban több évet eltöltött volt tanár, jelenleg országgyűlési képviselőként szerény alapjavadalmazását (1,6 millió forint) elviselni kénytelen Kállai Mária arra, hogy fogadja a szolnoki pedagógusokat. Mint ismert, a szolnoki pedagógusok nyílt levelet fogalmaztak meg a képviselő asszonynak, hogy járjon el a parlamentben annak érdekében, hogy a sztrájk ismét alapjog legyen. Jelenleg ugyanis a keresztény kormányzat ezt az újkori rabszolgaság fenntartása érdekében nem tartja helyénvalónak.Hát mi lenne akkor itt az összeszerelő üzemekkel?… Nos, Kállai a múltkor annyit már motyogott,…

Tovább olvasom

Kállai Mária szerint a vidék látványosan fejlődik

Miközben mindenki attól retteg, hogy milyen gázszámlát kap (ha egyáltalán kap) és mivel fűt majd télen, hogy a szennyezett levegőtől ablakot sem lehet nyitni, miközben el kell járni messzi munkahelyre, mert helyben nincs munka, hogy a helyi kisboltokban dupla áron árulják azt, amit a bevásárlóközpontokban fele annyiért is meg lehetne venni, miközben intézményi megszorításokat kell elszenvedni, Kállai Mária arról ömleng, hogy mennyire veri heppi a vidéki élet. Most neki a fejlődés a tószegi kerékpárút-hálózat bővítése kapcsán jutott az eszébe. Mint írta “Tószeg, ez a Szolnokhoz közeli barátságos kis település látványosan fejlődött az…

Tovább olvasom

Nagyon nem pöröghet a nemzeti konzultáció

Nagyon nem tetszhet az eddigi eredmény a nemzeti konzultációval kapcsolatban a kormánypártnak, mert a Fidesz alaposan rápörgött a témára. Ezt bizonyítja Kállai Mária szolnoki képviselő posztja is, miszerint már a polgári körösöket is ráuszították a feladatra: minél többeket meggyőzni ennek a marhaságnak a kitöltéséről. Mint írta, most van feladat: mozgósítani mindenkit, a nemzeti konzultáció íveinek visszaküldésére, és mondjuk el ismerőseinknek, hogy online is van lehetőség kitölteni a kérdéseket. A 10 milliárdba kerülő nemzeti hergelést december 9-ig kell teljesíteni, eddig több mint 700 ezren töltötték ki, ezt keveselheti a Fidesz. A…

Tovább olvasom

Kállai Mária szerint bajban van a baloldal

Bőszen dollárbalodalizik a fideszes médiahenger, minden fideszessel együtt. Nem marad ki ebből az 1,6 millió forintos javadalmazásért a fideszeseket a parlamentben képviselő szolnoki Kállai Mária sem. Apropó, azt ígérte, tárgyalni fog a szolnoki pedagógusokkal, azzal az igéretével mi van? Most éppen Rákay Kálmán, alias Philip videóját osztotta meg minden bizonnyal parancsszóra, vagy ha önként, az még rosszabb. Szerinte bajban a dollárbaloldal: Rákay Philip leleplező videóját már több mint egymillióan látták a Facebookon! Kérdés, ha bukik az orbáni rendszer, mert egyszer bukni fog, milyen bajban lesznek majd a fideszesek. Mert a…

Tovább olvasom

Hát nem érdekes? Moszkvát soha nem akarták megállítani.

Mondjunk nemet a szankciókra! felkiáltással látogatott Szolnokra Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfő este. A brüsszeli szankciók megállítása nemzeti érdek! – közölte ezzel kapcsolatban Kállai Mária országgyűlési képviselő. A téma kiemelten fontos, hiszen minden magyar ember érzi életében a negatív következményeit a brüsszeli szankcióknak – dörrentett oda Szalay Ferenc polgármester. Mindenki feltétlen töltse ki a Nemzeti Konzultációt, amely révén Brüsszelnek üzenhetünk! – szólították fel a magyar népet. Fórumot is tartottak, persze nem arról, hogy mit is köszönhetünk az orosz agressziónak, hiszen érdekes módon a nemzeti kormány, meg a Szalay-Kállai kettős soha sem mondta…

Tovább olvasom

A martfűiek alól kirántották az okmányirodát, mehetnek máshova ügyet intézni

Ez év december 31-én megszűnik az ügyintézés a Martfűi Okmányirodában, ugyanakkor 2023. január elsejétől kibővített ügykörökkel és hosszabb ügyfélfogadási idővel Tiszaföldváron, illetve Szolnokon, a kormányablakokban várják majd az ügyfeleket – adta hírül a Martfűi Okmányiroda megszűnését a kormanyhivatal.hu oldalon november 22-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal. Az új típusú kormányablakok már okmányirodai ügyekben is várják az állampolgárokat, legyen szó útlevélről, személyi- és közlekedési okmányról vagy a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványáról, mondta Kállai Mária egykori kormánymegbízott 2014-ben.Hozzátette, az országos hálózat részeként ebben a három Kormányablakban már egységes működési móddal, arculattal, informatikai rendszerrel, egységes nyitva…

Tovább olvasom

Kállai Mária és az újratervezés

Politikusaink előszeretettel posztolnak olyan képeket, hogy ők a parlamentben dolgoznak.Érdekes, hogy péktől, buszsofőrtől, kőművestől, gépsor mellett dolgozótól még nem nagyon láttunk hasonló posztokat, hogy azzal bizonyítsák, ők mennyire munkálkodnak. Egyébként meg dolgozzon is a képviselő, azért kapja milliós fizetését!  Megértjük mi egyébként, hogy nagyon kell bizonygatni a parlamenti munkát, merthogy a képviselői területen ez a munka nemigen látszik meg: postabezárások, akadozó szolgáltatások, felszámolt egészségügy, oktatás, kátyús utak, ezek jellemzik térségünket. Mármost Kállai Mária szolnoki képviselő is arról posztolt, hogy mennyire dolgozik ő. Azt írta, hogy ma sokáig tart a parlament plenáris ülése, fontos…

Tovább olvasom

Szolnokon és Jászberényben is volt élőlánc az oktatásért

Nagyjából hatszáz résztvevővel megtartották az oktatásért kiálló élőláncot Szolnokon is. A nincs tanár, nincs jövő szlogent magáévá tevő tüntetők nem voltak egyedül, nagyon sok autós dudaszóval fejezte ki szolidaritását, sőt még egy buszsofőr is ezt tette. Jászberényben is demonstráltak.  Péntekre újabb pedagógussztrájkot és országos élőláncot hirdetett az Egységes Diákfront, hogy így hívják fel a figyelmet a hazai oktatás nehéz helyzetére. A szervezők szerint 40 hazai településen rendeznek demonstrációt, több mint 180 iskola tanárai pedig a munkabeszüntetéstől sem riadnak vissza. „Van, aki sztrájkol, van, aki polgári engedetlenkedik: a lényeg, hogy nem hagyjuk!…

Tovább olvasom