Roadshow-t tart Kállai Mária

Megosztás

Kállai Mária fideszes körzeti képviselő körbejár választási területén, és több helyen is fogadóórát tart.

Járt már Besenyszögön, ma Szászbereken, holnap Rákóczifalván és Rákócziújfaluban tudja le feladatát, majd következik csütörtökön Szolnok.

Ez utóbbi helyszín azért is érdekes, mert most újra megerősítést nyert, hogy a volt színházi jegyirodát a Fidesz használja.

Azt közölte Kállai, hogy itt, a volt jegyirodában, a Kossuth út 18-23-ban(!) várja a lakosságot, ami azért téves, mert egy oldalon soha nincs páros és páratlan házszám egyszerre, másrészt ez a lakótömb a 17-23. házszámot viseli 1963-as megépülése óta.

A volt jegyiroda rendkívül ideális a Fidesz és Kállai számára, hiszen így nem kell a híveknek az 1-es számú irodaház 3. emeletére, illetve Kállaihoz a képviselő városházán található első emeleti irodájába felfáradniuk, ahogy nem kell az amúgy nehezen mozgó képviselőasszonynak sem.

Immár csak egy küszöböt kell átlépnie mindenkinek és máris magába szívhatja a Fidesz-légkört a volt színházi jegyirodában.

Kíváncsiak vagyunk, hogy az ellenzék firtatni fogja-e a szolnoki Fidesz-birodalom terjedését, mégis, miből futja rá, bérlik-e, megvették-e, mennyiért stb.

Már csak azért is, mert a volt jegyiroda ajtajára az van írva, hogy Szolnok megyei jogú város önkormányzat képviselő iroda, azaz elvileg ez önkormányzati iroda lenne, ami azt feltételezi, hogy ide az ellenzéki képviselőknek is szabad bejárásuk lehet.

Korábban megírtuk, hogy a polgármester egyik közeli munkatársa innen jött ki és zárta kulccsal be a helyiséget, és a kulcsot zsebre vágva távozott. Hogy ki kap kulcsot ide, ez a kérdés…

Kapcsolódó cikkek