És valóban Fidesz-iroda lett a volt színházi jegyiroda

Ma nagykanállal ettek a Fidesznél, átadták ugyanis a legeslegújabb Fidesz-irodát Szolnokon. Az új párthelyiség a Kossuth tér keleti részéből a nyugati részébe költözött. Eddig ugyanis a volt Néplap-székház 3. emeletén székeltek a kormánypártiak, ezt váltotta fel az új, immár földszinti, tehát jobban megközelíthető fogadótér. A városi Fidesz-KDNP frakció képviselői irodáját az egykori városi rendőrkapitány, Barabás Botond színházigazgató apósa, Vörös Miklós, a képviselőcsoport igazgatója vezeti. Mint elsőként lapunk megírta, régóta tudott, hogy a jegyiroda helyén Fidesz-iroda lesz, de ezt nem verték nagydobra. Fotó: Képviselői Iroda Szolnok Facebook

Tovább olvasom

Roadshow-t tart Kállai Mária

Kállai Mária fideszes körzeti képviselő körbejár választási területén, és több helyen is fogadóórát tart. Járt már Besenyszögön, ma Szászbereken, holnap Rákóczifalván és Rákócziújfaluban tudja le feladatát, majd következik csütörtökön Szolnok. Ez utóbbi helyszín azért is érdekes, mert most újra megerősítést nyert, hogy a volt színházi jegyirodát a Fidesz használja. Azt közölte Kállai, hogy itt, a volt jegyirodában, a Kossuth út 18-23-ban(!) várja a lakosságot, ami azért téves, mert egy oldalon soha nincs páros és páratlan házszám egyszerre, másrészt ez a lakótömb a 17-23. házszámot viseli 1963-as megépülése óta. A volt…

Tovább olvasom

Össz képviselői irodának álcázzák a Fidesz új irodáját?

Korábban nem látott felirat került a volt színházi jegyirodára Szolnokon. A felirat szerint a volt jegyiroda immáron Szolnok megyei jogú város önkormányzat képviselő irodaként funkcionál. A szöveg ilyen formában elég magyartalan, de ezek szerint önkormányzati képviselőknek fenntartott helyről beszélhetünk. Pontosabban: minden önkormányzati képviselőnek fenntartott helyről. Ennek némileg ellentmond több körülmény is. Egyrészt láttuk innen kijönni karácsony előtt Szalay Ferenc fideszes polgármester egy nagyon közeli munkatársát, kabinetirodájának egyik tagját, aki maga zárta be az ajtót, majd tette zsebre a kulcsot. Másrészt megkérdeztünk ellenzéki önkormányzati képviselőket is, akik nem tudtak az új…

Tovább olvasom