Zagyvarékasi gyerekek jártak a cirkuszban

Megosztás

Nagy öröm érte nemrég azokat a zagyvarékasi gyermekeket, akik kiváló tanulmányi teljesítményükkel példát mutattak egész iskolaközösségüknek.

A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, Fekete Péter ajánlott fel jegyeket Kállai Mária országgyűlési képviselőnek.

Ezt aztán Polónyi László igazgatónak juttatta el, aki a Damjanich János Általános Iskola jól tanuló diákjainak nagyszerű kirándulást szervezett Európa egyetlen kőcirkuszába, hogy ott a két hónapig hazánkban vendégszereplő Ukrán Nemzeti Cirkusz: Jégkirályság – című előadásában gyönyörködhessenek.

Kállai Mária köszönet mondott azért, hogy megvalósulhatott 45 zagyvarékasi kisgyermek álma.

Mint megírtuk, ugyanebben az iskolában történt az az eset is, hogy egy verekedés során egy diáknak mindkét karját eltörték.

Az eset körülményeit a Szolnoki Rendőrkapitányság Újszászi Rendőrőrse súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, büntetőeljárás keretében vizsgálta. Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetője nem töltötte még be a 14. életévét, ezért a nyomozóhatóság – büntethetőséget kizáró ok miatt – a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 381. § (1) bekezdés c) pontja alapján a feljelentés elutasításáról határozott.

Ez azonban számos helyiből váltott ki értetlenséget, hiszen mi az, hogy súlyos testi sértés ügyében a feljelentés elutasításáról határozott a rendőrség?

Többen felvetették, hogy szerintük a Btk.16. paragrafusa lenne a mérvadó. Többen is úgy vélik, hogy a Btk 16. paragrafusa nem alternatíva, hanem kötelező érvény, és az a jogszabály, amire ők hivatkoznak, az konkrétan nem áll meg.

Ebben az áll, hogy: “Nem büntethető, aki a büntetendő cselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be,

kivéve

c) a testi sértés [164. § (8) bekezdés]

elkövetőjét, ha a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.

Márpedig itt súlyos testi sértésről beszélt a rendőrség.

Fotó: Kállai Mária Facebook

Kapcsolódó cikkek