Eltörték egy gyerek karját, a feljelentést elutasították

Megosztás

Információink szerint a napokban újabb fejlemény történt abban a zagyvarékasi iskolában, ahol korábban egy gyerek mindkét karját eltörték egy verekedés során.

Az esetről lapunk számolt be legelőször.

Mint azt most megtudtuk, a minap esetmegbeszélés zajlott több szakértő bevonásával az iskolában. Többek között a rendőrség is jelen volt ezen az eseményen.

Tőlük arról érdeklődtünk, hogy történt-e valami az ügy vizsgálatában, illetve mit tudnak az esetmegbeszélés eredményéről.

A rendőrség válaszában kifejtette, hogy, idézzük:

“A zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola intézményvezető-helyettese jelzéssel élt a rendőrség irányába, miszerint 2023. január 19-én délelőtt egy diák tettleg bántalmazta iskolatársát, akinek a bántalmazás következtében súlyos sérülései keletkeztek, eltört mindkét keze. Az eset körülményeit a Szolnoki Rendőrkapitányság Újszászi Rendőrőrs súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, büntetőeljárás keretében vizsgálta.

Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetője nem töltötte még be a 14. életévét, ezért a nyomozóhatóság – büntethetőséget kizáró ok miatt – a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 381. § (1) bekezdés c) pontja alapján,

a feljelentés elutasításáról határozott.”

A továbbiakban úgy fogalmaztak, hogy:

“Jelen esetben, illetve általánosságban is elmondható, hogy ilyen ügyekben a rendőrség szignalizációval él az illetékes gyámhivatal valamint család-és gyermekjólét szolgálat irányába. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai prevenciós előadást tartottak az oktatási intézményben. Az újszászi rendőrök minden szolgálatuk során megjelennek az érintett iskolában, ahol felveszik a kapcsolatot az intézményvezetővel, oktatókkal és iskolaőrrel.”

Majd kitértek az esetmegbeszélésre is:

“A feljelentésben szereplő bűncselekmény kapcsán esetmegbeszélésre került sor, melyen jelen volt a gyámhatóság, gyermekjóléti szolgálat, oktatási intézmény és rendőrség képviselőjén túl, az érintett felek és törvényes képviselőjük is. A megbeszélés kimeneteléről és az ott megállapítottakról azonban a rendőrség nem jogosult információt kiadni. Ezen kérdéseivel kapcsolatosan forduljon az illetékes oktatási intézmény vezetőjéhez.”

Megkérdeztük Polónyi László iskolaigazgató-polgármestert is, amint válaszol, közöljük.

Kapcsolódó cikkek