Mutatjuk, kik maradtak versenyben a Tisza jelöltjei közül Szolnok megyében

Ahogy arról a Szol24-en már több alkalommal olvashattak, november végére minden kérdésre választ kapunk, legalábbis ami a Tisza Párt végleges, 106 fős csapatát és országgyűlési képviselőit illeti, akik megmérettetik magukat az egyéni választókerületekben. Az első fordulóban csak Sziget-tagok szavazhattak egészen november 24-ig, majd egy északánál sem kellett több, hogy feldolgozzák az eredményeket és nyilvánosságra hozzák a második fordulóban rajthoz álló két jelölt nevét. Nézzük meg, kik ők.

Tovább olvasom

Tisza: Kedden reggel megtudjuk, választókerületenként melyik két jelölt maradt versenyben

Magas részvétel mellett zajlik a Tisza Párt képviselőjelöltjeinek kiválasztása – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter. A pártelnök szerint miközben a kormányoldal „levitézlett politikai komisszárjaival” áll szemben a civilekkel, a Tisza castingjának első fordulójában a szavazásra jogosultak több mint fele, egyes körzetekben pedig 70 százaléka már voksolt.

Tovább olvasom

Változás kell, mondják a fideszes fellegvárnak tartott jászsági településen

Lángos, habos kávé, meleg tea – a megye északi részén, Jászapátitól húsz, Szolnoktól nagyjából huszonöt kilométer távolságra található Jászladányon beütöttek a mínuszok, de a piaci hangulat ugyanolyan maradt. Miközben a Tisza három kiválasztott jelölt-aspiránsa eleget tesz a szigetek meghívásának a térségben, közben pultozásra, szórólapozásra is marad idő. Ezúttal egy masszívan fideszesnek elkönyvelt településen beszélgettünk arról az emberekkel, ők szeretnék-e a változást jövő tavasszal?

Tovább olvasom

Várható volt: központilag kiadott kérdésekkel bombázza a közmédia a Tisza előválasztási jelöltjeit, zaklatja családtagjait

A Megafon egyik legnagyobb szócsöve is hívogatja a Tisza jelöltjeit, az eddigi információk szerint a családtagokat is zaklatják, egy 87 éves édesanyát és egy jelölt 15 éves gyermekét is kérdezgették a Fidesz propagandistái. A legtöbb kormánykritikust ez nem lepte meg, erre számítottak, hogy a jelöltek azonnal célpontok lesznek.

Tovább olvasom

Minden érdekesség egy helyen a Tiszás jelöltállításról

Hétfőn éjszakába nyúlóan, de végre nyilvánosságra hozták a Tisza Párt képviselőjelölt-jelöltjeinek listáját. Mintegy 315 fő indul azért, hogy közülük kiválasszák azt a 105 embert, akik egyéniben indulhatnak majd a 2026-os parlamenti választáson. A névsorban akadnak ismert és kevésbé ismert közéleti szereplők, de nagy számban teljesen civil jelentkezők is. Van, ahol a lista nem teljes, vagy ki sem jött, akadnak hírességek és más közéleti szereplők, de egy biztos: a bejelentett személyek közül senki nem nyilatkozik a sajtónak egyelőre. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.

Tovább olvasom

Rost Andrea operaénekes lehet Kállai Mária kihívója?

Egyre több ismert közéleti szereplő neve merül fel a Tisza Párt készülő jelöltkiválasztási folyamatában. Ahogy megírtuk a Szol24-en, a párt pár órán belül nyilvánosan is bemutatja azokat a jelölteket, akik közül végül kiválaszthatják a 2026-os választások egyéni indulóit, de az esélyes jelöltek között van Rost Andrea operaénekes, aki Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es választókerületében lehet jelölt-jelölt, Kállai Mária körzetében.

Tovább olvasom

Megvan a Jobbik szolnoki országgyűlési képviselőjelöltje

A Jobbik Magyarországért Mozgalom már több hónapja bejelentette, hogy önállóan indul a 2026-os országgyűlési választáson és mind a 106 egyéni választókerületben saját jelöltet állít. A párt Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületében Acsai Balázst, a szolnoki alapszervezet elnökét indítja.

Tovább olvasom

Bejelentették a DK Jász-Nagykun-Szolnok megyei jelöltjeit a jövő évi választásra

Mind a négy körzetben állít jelöltet Jász-Nagykun-Szolnok megyében a jövő évi választásokra a Demokratikus Koalíció, azon kevés pártok egyike, amely mind a 106 egyéni körzetben indít képviselőjelöltet. Nehéz csatára vállalkozik a DK a Tisza megerősödésével.

Tovább olvasom