Minden a pecsenyéről szól Abonyban – FOTÓKKAL

Isteni illatok terjengtek az abonyi főtéren már kora délelőtt. Ez nem véletlen, hiszen ma minden a III. Pecsenye Parádéról szól Abonyban. Már az esemény felvezetése is emlékezetes volt, hiszen pénteken is számtalan programot és nagy sikert aratott koncerttel várták a szórakozni vágyókat. A mai megnyitón jelen volt Pető Zsolt polgármester, Földi László térségi képviselő, illetve Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka, aki beszédében Abony és a szolnoki MH. Kiss József 86. Helikopterdandár kiváló kapcsolatát, valamint az abonyi kadétképzés jelentőségét emelte ki. Több csapat méreti meg magát, a kiváló szakemberekből álló…

Tovább olvasom

Közel (!) 200 méternyi járdát avattak fel hárman Kőröstetétlenen

Jelentős eseménynek adott helyet a minap Kőröstetétlen. Egyrészt Földi Lászlót látták vendégül. A térség fideszes országgyűlési képviselője nem véletlenül érkezett a településre, hanem azért, hogy harmadmagával átadjon egy nem egészen 200 méternyi járdaszakaszt. A Gerje mentén megépített közel 200 méteres járdaszakasz a kőröstetétleni családok mindennapos gyalogos közlekedését teszi könnyebbé. Természetesen nagy öröm ez a helységben, hiszen már ennek a fejlesztésnek is rendkívül lehet örülni. Arról nem érkezett jelentés, hogy pap megszentelte-e a beruházást. Forrás és fotó: Kőröstetétlen önkormányzati hírek Facebook

Tovább olvasom

Krisztus után 2023-ban járda épül a faluban

Végre megkezdődött Jászkarajenőn a Dózsa György utca és a Jászkarajenői utat összekötő járda építési munkálata, ami a Magyar Falu Program támogatásával valósulhat meg. A településen érthetően nagyon örülnek ennek a pályázati forrásnak, mert így már a Gerje mentén is biztonságosan és kényelmesen lehet majd közlekedni, gyalogosan, kerékpárral és babakocsival is. Kőröstetétlen folyamatosan részesül a program révén támogatásban. Még 2021 nyarán közölte Földi László, a térség orszgyűlési képviselője, hogy Kőröstetétlen önkormányzata járdaépítés/felújítás anyagtámogatásra 4 milló 686 ezer 554 forintot nyert. Ugyancsak 2021-ben, tavasszal azt jelentette be, hogy a Magyar Falu Program…

Tovább olvasom

Az uniót szidta a képviselő, miközben elvárja, hogy küldjék a pénzt

Egyrészt biztató helyzetről, másrészt nehéz évről beszélt a nagykörös.hu-nak adott interjújában Földi László. A ceglédi – benne Nagykőrössel – körzet országgyűlési képviselője arra a kérdésre, hogy Nagykőrösön rengeteg projekt várja, hogy megérkezzenek az uniós támogatások, ezért mikor kezdődhetnek el ezek a fejlesztések, azt mondta, hogy a  helyzet biztató. Jóval biztatóbb, mint néhány hónapja.  Szerinte a kormány elvhű kompromisszumkészségének és az Országgyűlés törvényalkotási munkájának köszönhetően egyezségre jutottak az Európai Bizottsággal, amely szerinte újra és újra méltatlanul alkalmazza a kettős mércét, de ők kitartanak, és megszerezik a nekünk járó forrásokat. Ezek ugyanis…

Tovább olvasom

Két (három) fontos beruházás is csehül áll Cegléden

Még sehol sincs két fontos beruházásnak vége Cegléden. Az egyik a városi sportcsarnok, a másik a Gulag-GUPVI Emlékhely. A késlekedésre Cegléd legolvasottabb közösségi oldala, A KÖD jelenti szerkesztője, Kőhalmi Dezső hívta fel szerkesztőségünk figyelmét. És valóban, a két fontos beruházás szó szerinti állásáról tudunk beszámolni. Ki a hunyó? – tette fel a szerkesztő a kérdést a városi sportcsarnok építése kapcsán. Mint írta, 2017-ben kezdődött a ceglédi városi sportcsarnok felújítása, akkor még azt hitték, 2018-ra elkészül. Most 2023 van, még mindig dolgoznak rajta. Senki nem kap emiatt, legalább egy barackot a buksijára? –…

Tovább olvasom