Abony iránt érdeklődtek turisztikai újságírók

Neves turisztikai szakújságírókat köszönthettek a minap Abonyban. A Magyar Újságírók Szövetségének tagjai közül a legtöbben Budapestről érkeztek. Reggel a városházán Pető Zsolt polgármester röviden bemutatta a települést és beszélt fejlesztéseikről, rendezvényeikről, helyi értékeikről is. Kiemelte testvérvárosi kapcsolataikat, ahol a cél az, hogy a civil szervezetek tagjai minél többször találkozhassanak lengyel, nagyabonyi és farkaslaki barátaikkal. Arról is beszámolhatott a város vezetője, hogy Király Borbála révén magánszálláshely is létesült a közelmúltban, hiszen a nagy rendezvények idején jelentős hiány mutatkozik ezen a területen. A nap folyamán a résztvevők megismerkedhettek a város két híres…

Tovább olvasom

Két (három) fontos beruházás is csehül áll Cegléden

Még sehol sincs két fontos beruházásnak vége Cegléden. Az egyik a városi sportcsarnok, a másik a Gulag-GUPVI Emlékhely. A késlekedésre Cegléd legolvasottabb közösségi oldala, A KÖD jelenti szerkesztője, Kőhalmi Dezső hívta fel szerkesztőségünk figyelmét. És valóban, a két fontos beruházás szó szerinti állásáról tudunk beszámolni. Ki a hunyó? – tette fel a szerkesztő a kérdést a városi sportcsarnok építése kapcsán. Mint írta, 2017-ben kezdődött a ceglédi városi sportcsarnok felújítása, akkor még azt hitték, 2018-ra elkészül. Most 2023 van, még mindig dolgoznak rajta. Senki nem kap emiatt, legalább egy barackot a buksijára? –…

Tovább olvasom