Közel (!) 200 méternyi járdát avattak fel hárman Kőröstetétlenen

Jelentős eseménynek adott helyet a minap Kőröstetétlen. Egyrészt Földi Lászlót látták vendégül. A térség fideszes országgyűlési képviselője nem véletlenül érkezett a településre, hanem azért, hogy harmadmagával átadjon egy nem egészen 200 méternyi járdaszakaszt. A Gerje mentén megépített közel 200 méteres járdaszakasz a kőröstetétleni családok mindennapos gyalogos közlekedését teszi könnyebbé. Természetesen nagy öröm ez a helységben, hiszen már ennek a fejlesztésnek is rendkívül lehet örülni. Arról nem érkezett jelentés, hogy pap megszentelte-e a beruházást. Forrás és fotó: Kőröstetétlen önkormányzati hírek Facebook

Tovább olvasom

Krisztus után 2023-ban járda épül a faluban

Végre megkezdődött Jászkarajenőn a Dózsa György utca és a Jászkarajenői utat összekötő járda építési munkálata, ami a Magyar Falu Program támogatásával valósulhat meg. A településen érthetően nagyon örülnek ennek a pályázati forrásnak, mert így már a Gerje mentén is biztonságosan és kényelmesen lehet majd közlekedni, gyalogosan, kerékpárral és babakocsival is. Kőröstetétlen folyamatosan részesül a program révén támogatásban. Még 2021 nyarán közölte Földi László, a térség orszgyűlési képviselője, hogy Kőröstetétlen önkormányzata járdaépítés/felújítás anyagtámogatásra 4 milló 686 ezer 554 forintot nyert. Ugyancsak 2021-ben, tavasszal azt jelentette be, hogy a Magyar Falu Program…

Tovább olvasom

Új rakodógépet kapott a falu

A napokban megkezdte munkáját a Magyar Falu program által biztosított forrásból vásárolt rakodógép Kőröstetétlenen. Első munkái között szerepelt a játszótér lejárójának leterítése murvával, hogy ezután biztonságosan lehessen lejutni a közösségi térre. A rakodógép jelentősen megkönnyítette a munkát, amit hiányában kézi erővel kellett volna elvégezni. Mint ismert, a faluban a napokban új polgármestert választottak, mert a korábbi elhalálozott. Az új vezető, Pásztor Roland azóta már le is tette az esküjét, sőt Abonyba is ellátogatott, hogy közösen megoldandó feladatokról egyeztessen abonyi kollégájával. Fotó: Kőröstetétlen önkormányzati hírek Facebook

Tovább olvasom

Buszjárat esetleges indítását is megbeszélték

Pásztor Rolandot, Kőröstetétlen újonnan megválasztott polgármesterét fogadta hivatalában Pető Zsolt, Abony vezetője. Mint ismert, Kőröstetétlenen a közelmúltban időközi választásokat írtak ki, és a település lakossága Pásztor Rolandot választotta meg polgármesternek. Az új településvezető bemutatkozó megbeszélésre érkezett Abonyba, ahol a közös térségi együttműködési lehetőségekről is beszélgetett polgármestertársával, több kapcsolódási pont is szóba került. Olyan együttműködést szeretnénnek kialakítani a két település között, mely kölcsönösen előnyös lehet mind Kőröstetétlen, mind Abony számára. Fontosnak tartják a közlekedési kapcsolat erősítését, így esetlegesen buszjárat működtetése is a megbeszélés témája volt. A Kinizsi Pál Gimnázium könnyebb elérhetősége…

Tovább olvasom