Érdekes dolgok történnek a Jászság fővárosában annak ellenére is, hogy a tavaly januári időközi választás után egy sokkal nyugodtabb mederben folyik a kampány. Budai Lóránt, a Közösen Jászberényért Egyesület és Hajnal-Nagy Gábor, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje mellett Szatmári Anikó egykori kormánypárti önkormányzati képviselő is bejelentkezett a saját csapatával egy megtévesztő, Hajmáskéren bejegyzett egyesület égisze alatt.
Tovább olvasomCímke: Jászberény
FRISSÍTÉS: Cáfolja a NAV, hogy több tízmilliós tartozást szedtek be a Jászberényi Szent Erzsébet Kórháztól
A Népszava értesülése szerint inkasszóval kellett beszednie a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház által felhalmozott, mintegy 57 milliós közteher-tartozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). A végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájában ráadásul két fővárosi, a a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézetet, valamint a Károlyi Sándor is megtalálható.
Tovább olvasomJászberényben igazán korai majálist tartottak (áprilisban), nagy sikerrel
Színes programok és a látogatók megmozgatása lett a legfőbb célkitűzés, amit el is értek, az érdeklődés nagy volt, pedig még munkanapra esett.
Tovább olvasomIngyen mehetünk a városi kisvonattal a majálisra, ne autózzunk
Érdekes újítás május elsején Jászberényben. A kisvonat a lakosság számára ingyenesen vehető igénybe – a szabad helyek függvényében.
Tovább olvasomVéget ért az időseknek szóló bűnmegelőzési rendezvénysorozat Jászberényben
Véget ért a 8 előadásból álló programsorozat Jászberényben – számolt be a hírről Budai Lóránt polgármester a Facebook-oldalán. Az események alkalmával az idősek hasznos ismereteket szerezhettek arról, hogyan előzhetik meg, hogy bűncselekmények áldozataivá váljanak.
Tovább olvasomA jászjákóhalmi kötődésű Lukácsi Katalin is jelölt Juhász Péter belvárosi csapatában
A KDNP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom korábbi elnökségi tagja, Lukácsi Katalin is önkormányzati képviselőjelöltként indul Budapest ötödik kerületében, a belvárosban. Az előválasztást megnyerő Juhász Péter csapatához tartozik.
Tovább olvasomElindult a fiatalokat támogató Mesterségek Műhelye pályázat Jászberényben
Jászberény külterületén, a Birs Vendégházban tartották meg a fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedésének támogatását célul kitűző Mesterségek Műhelye címet viselő projekt nyitóeseményét. A startoló ifjúság párbeszéd pályázat a fiatalok, a helyi munkaadók és döntéshozók közötti kapcsolati háló kiépítésében szeretne közvetíteni.
Tovább olvasomKáosz a jászberényi Fideszben? – Már az ajánlásgyűjtés első napján hatalmasat hibáztak
Bár a jászsági községekben továbbra is a kormánypárt jelöltjei számítanak esélyesnek a júniusi választáson, Jászberényben évek óta nem terem babér számukra, tavaly januárban ráadásul az időközi választáson 2/3-os vereséget könyvelhettek el. Az új jelöltekkel és elnökkel induló helyi Fideszt a Nemzeti Választási Iroda buktatta le, eszerint már az aláírásgyűjtés első napján nagyot bakiztak.
Tovább olvasomÉrdekes: kincskeresőként is dolgozik egy jászsági állatorvos
Segíti a jászberényi régészek munkáját és akár évezredes, a földben levő kincsek után kutat az egyik helyi állatorvos. A munkája mellett a hobbiját is nagyon élvezi önkéntesként.
Tovább olvasomKizárólag új betegeket fogad a jászberényi kórház egyik szakrendelése, sokaknak a fővárosba kell mennie
Nem elég, hogy a neurológiai problémájuk miatt nehéz helyzetben vannak, nagyon úgy tűnik, hogy a Semmelweis Egyetem intézményébe kell járnia több száz gyermeknek, akiket eddig a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház szakrendelése látott el. A gyermekneurológia problémájáról már többször olvashattak, Budai Lóránt polgármester az ATV Reggeli start című műsorában osztott meg új információkat az esetről.
Tovább olvasom