A Jászberényi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, kiskorú veszélyeztetése és zaklatás bűntette miatt is indítványozta annak a jászárokszállási férfinek a letartóztatását, aki a feleségét a gyermekeik előtt rendszeresen szidta, fenyegette, majd egy késsel meg is szúrta.
Tovább olvasomCímke: Jászárokszállás
Két autó ütközött Jászárokszálláson
Összeütközött két személygépkocsi kedd délután Jászárokszálláson, a Széchenyi István utcában. Az esethez a város önkormányzati tűzoltóit riasztották, akik a járműveket áramtalanították, majd a rendőrségi helyszínelés után mindkét autót levontatták az úttestről. A balesetben összesen három ember volt érintett. Fotók: Jászárokszállás ÖTP
Tovább olvasomCivilek fogtak össze, hogy megmentsék a várost az ártól
Minap éjjel 900 homokzsákkal erősítették meg a védelmi vonalat a Réde-patak koronáján, hogy Jászárokszálláson ne ismétlődhessen meg a 2010-es árvíz. A természet, a víz az úr, folyamatosan figyelik a vízállást.
Tovább olvasomRablás Jászárokszálláson
A bűncselekménnyel egy fiatalkorú helyi lakost gyanúsítanak a nyomozók, aki 1000 forintot vett el erőszakkal egy kiskorútól. A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást egy jászárokszállási lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a fiatalkorú jogsértő 2023. május 30-án 17 óra 15 perc körül a város egyik parkjában megszólított egy boltba igyekvő kiskorú helyi lakost, akit előzetes szóváltás után ököllel bal arcfelén többször megütött. Ezt követően két kézzel megragadta a sértett nyakát és tőle pénzt követelt. A gyermek 1000 forintot adott át a gyanúsítottnak, aki később egy boltban azt elköltötte.…
Tovább olvasomVillanyoszlopnak ütközött egy autós Jászárokszálláson
A jászdózsai lakos a jelentések szerint súlyos sérülést szenvedett a balesetben.
Tovább olvasomKözterület-felügyelő állt szolgálatba Jászárokszálláson
Új szolgálatot vezettek be Jászárokszálláson. Ez pedig a közterület-felügyelet. A hónap elején állt munkába a város új közterületfelügyelője, Nyíri László. A helybéliekkel együttműködve a település közbiztonságának és köztisztaságának felügyelete, támogatása lesz a legfontosabb feladata.
Tovább olvasomCsányi Sándort a Magyar Szent István-renddel tüntették ki
A legmagasabb rangú magyar kitüntetést, a Szent István-rendet vehette át a jászárokszállási születésű Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke pénteken Budapesten, a Sándor-palotában Novák Katalin köztársasági elnöktől. Csányi Sándort az államfő Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére Magyarország jó hírnevét erősítő, kivételesen sokoldalú életműve, a magyar gazdaság versenyképességét szolgáló, stabil bankrendszer kialakításában és fejlesztésében betöltött, meghatározó szerepe, a közép-európai régió egyik legkiemelkedőbb magyar vállalatvezetőjeként elért sikerei, a nemzeti értékek és érdekek iránti elkötelezettsége, a magyar kultúra, oktatás és sport, valamint a tehetséggondozás támogatásában is példaadó életútja elismeréseként…
Tovább olvasomNagy lehet a szegénység, sorra nyílnak a népkonyhák
Jászárokszálláson is megnyílt a hét elején a népkonyha, adta közre Szerző Ildikó polgármester (képünkön). Az első napon 328 adag egytál meleg étel került kiosztásra a Kisfaludy utcai osztóponton. Az önkormányzat együttműködési megállapodás keretében a Cívis Szociális Étkeztetési Központ jóvoltából tudja biztosítani az ingyenesen elvihető meleg ételt. Úgy tűnik, nagy az igény a népkonyhára, ez pedig azt jelenti, hogy bőven vannak rászorulók az országban, közte megyénkben is. Térségünkben is egyre több népkonyha nyílik. Ugyancsak a hét elején nyílt népkonyha Rákócziújfaluban, ott 117 adagot osztottak ki. Áprilisban Szolnokon is nyílik népkonyha több…
Tovább olvasomImádják az amúrt, mert nagyon jól küzd
Rendszeresen telepítenek hatósági engedéllyel amurokat Jászárokszálláson. Évente többször is szokott idegenhonosnak számító amurokat telepíteni a jászárokszállási horgászegyesület a Peres-laposi Horgásztóba. Pár napja 555 kilogrammot helyeztek ki. Az újabb amurtelepítés éppen ma van. Az amur Magyarországon nem őshonos, de nem is számít inváziósnak, így megfelelő hatósági engedély birtokában lehetséges a telepítése. Élnek is vele horgászegyesületek, mert a pecások szeretik sportértéke miatt, magyarán mondva: erős, küzdős hal, élményszámba megy a fárasztása, de gasztronómiai értéke miatt is szeretik az amurt. Jászárokszálláson, ott is kedvelt faj az amur, és a minap halasítottak is vele.…
Tovább olvasomMár nem lángol a jászárokszállási melléképület
Estére eloltották a lángokat Jászárokszálláson, a Prohászka Ottokár utcában, ahol délután kigyulladt egy lakóházhoz csatlakozó melléképület. Teljes terjedelmében égett a jórészt ólakból álló, az adatok szerint mintegy százhúsz négyzetméter alapterületű építmény és a benne tárolt, körülbelül hat köbméter különböző anyag, lom. Kismértékben a lakóépületet is érintették a lángok, amelyeket négy vízsugárral fékeztek meg a jászberényi hivatásos és a jászárokszállási önkormányzati tűzoltók. Az egységek megkezdték az utómunkálatokat, közölte a katasztrófavédelem.
Tovább olvasom