Egyikük előre be is jelentette, hogy a mobilját repülés közben nyomkodni fogja, hogy minél jobb felvételeket készíthessen repülés közben. Ezt azonban kissé túltolták és még örülhetnek, hogy élve megúszták és “csak” anyagi kár keletkezett. Az egyik pilóta azért hajtott végre egy veszélyes manővert, hogy jobb legyen a kilátás a fotókhoz. Aztán…
Tovább olvasomCímke: fotó
Ezt a kampányt egy darabig nem felejtjük
Szolnok és megyénk a politikai csatározások egyik fontos frontvonala lett az utóbbi időszakban. Az elmúlt hónapokban ott voltunk a miniszteri kampánylátogatásokon, megörökítettünk főispáni ígéreteket, és persze folyamatosan a nyomában jártunk az elképesztő energiával kampányoló Magyar Péternek és a Tisza Párt önkénteseinek, hogy megmutassuk, hogyan vált a közönyből tettvágy a szolnoki utcákon. A Szol24 képes összefoglalója arról az időszakról, amikor egy ország történelmet írt – arcok, érzelmek és tények a Tisza-partról.
Tovább olvasomOrbán Viktor egy teljesen friss, 40 milliós kisbuszt villantott, újított a miniszterelnök
Bár harminc éve hű volt az általa kedvelt márkához, most ebben is változás történt. Amiben viszont nincs változás, az a kék villogó a gépjármű tetején, hogy biztosan meglegyen mindig az elsőbbség.
Tovább olvasomMi ez a változás a jászberényi Zagyva-parton?
A fotósnak még az is eszébe jutott, hogy mi történik, ha Spartan Race pálya épül a helyszínen.
Tovább olvasomSzervezett hamis zászlós provokáció a Tisza Nemzeti Menetén – csak lebuktak (videóval)
Véletlenül éppen arra járt számos kormánypárti fotós és még az erkélyről is véletlenül pont fényképeztek pont ebben az egy percben, amik utána a fideszes propagandánál landoltak. Csak azzal nem számoltak, hogy lesz, aki közelről az elkövetőket is lefilmezi, itt bukott meg a mesterterv. Érdekes a számháborúról készített videó is.
Tovább olvasomA jászkunsági fideszes, Boldog István rettentő kellemetlen helyzetbe hozta magát saját AI-bejegyzésével
A 2022-ben lecserélt (hivatalosan maga döntött így), súlyos korrupció ügyészségi vádja alatt álló fideszes politikus el akarta hitetni az olvasókkal, hogy a Tisza almát és krumplit oszt az aláírásokért. Ám figyelmetlensége miatt több apróság is lebuktatta, hogy mesterséges intelligencia készítette a kamuképet. Többször is próbált rajta alakítani, de még mindig kinevették, végül…
Tovább olvasomJobb későn mint soha? Két hókotró is száguldott ma az M4-esen
Délelőtt és délután is látták a közlekedők a két hókotrót. Nagyjából egy hónapot késtek ezzel… de talán jobb későn, mint soha.
Tovább olvasomElhunyt a berényi Manyi néni, aki a polgármester hátán írta alá az elismervényt
Sokan maradtunk még olyanok, akik kedvelik az őszinteséget és természetesen az őszinte, tiszta szívű embereket. A jászberényi idős hölgy sem teketóriázott, nem volt hol aláírni az átvételi elismervényt, így két kézzel megfordította a polgármestert és a hátán írta alá a papírt.
Tovább olvasomHal a jég fogságában
Egy jégbe zárt halacska látványa okozott meglepetést Tiszaderzsnél. A napokban a Tiszaderzsi Kárász Kikötő Facebook-oldalán tűntek fel azok a fotók, amelyeken egy vörösszárnyú keszeg látható, amint a befagyott víz alatt, a jég fogságában maradva mozdulatlanul „pihen”.
Tovább olvasomA szomszéd megyébe küldött tank: mintha lenne némi furcsaság ezzel a hóból történő kimentéssel – észrevettük?
A magyarázat a tankok érkezésére, hogy a lánctalpasok nagy segítségre lesznek a hóban rekedt járművek mentésében. Ám a bizonyítékul közzétett fotót rengetegen megmosolyogták. Mennyire volt valós ez a mentés?
Tovább olvasom