Jelen pillanatban is közgyűlést tartanak a szolnoki városházán, ahol név szerint szavaznak arról, tartsanak-e véleménynyilvánító népszavazást a kínai elektrolitgyárról. Györfi Mihály polgármester állítja, nem tudott a beruházásról, a Fidesz és a kormány képviselői azonban mást állítanak. Eközben kikerültek a zárt ülésen tavaly novemberben elhangzott információk.
Tovább olvasomCímke: elektrolitgyár
Nagyon furcsa “civil egyeztetés” lenne csütörtökön az elektrolit gyárról, kaotikus a helyzet
Ez önmagában kissé botrányos, ahogy ezt a nagy horderejű ügyet kezelik fentről. Most viszont a tiltakozókban embereikre találtak a kínai beruházó képviselői. Szerintük egy széleskörű társadalmi egyeztetés a legkevésbé sem így nézne ki, azt kérik, mindenki bojkottálja, mert ez nem így működik.
Tovább olvasomNem meglepő, hogy a kormánybiztos hazug hergeléssel vádolja Györfi Mihályt, a Fidesz felelősségéről egy szót sem ejt
Nem volt éppen Szolnok város történetének legszebb ékköve a jelenlegi polgármester indulatos beszéde a tiltakozó tömeg előtt. A kormánybiztos erre még rá is tesz egy lapáttal. Ugyanakkor feltűnő, hogy ő is csak Györfi felelősségét és hibáját firtatja, a Fideszét meg sem említi.
Tovább olvasomLakossági fórumot tart a szolnoki polgármester az elektrolitgyárral kapcsolatos kérdések megvitatására
Az elmúlt egy hétben Jász-Nagykun-Szolnok megye magára vonzotta a sajtó és a civilek országos szintű figyelmét. A környéken élők sérelmezik, hogy a tudtuk és a tájékoztatásuk nélkül született megállapodás a kínai Kunlunchem akkumulátor-ipari céggel, melynek leendő üzeme a tervek szerint Szolnok és Abony között épül majd meg. Györfi Mihály azonban eldöntötte, lakossági fórumot szervez, hogy a helyiek elmondhassák véleményüket és feltehessék kérdéseiket.
Tovább olvasomKáromkodva üvöltözött Györfi Mihály polgármester a szolnoki tüntetésen
Úgy fest, ez inkább csak olaj volt a tűzre. Nehezen védhetők Györfi Mihály mondatai, mivel írásos nyoma van ezek ellenkezőjéről. Nem sikerült megnyugtatnia a megmozdulás résztvevőit, viszont sokak szerint hiteltelenné vált.
Tovább olvasomFokózódik a hangulat: készülnek a szolnokiak a csütörtöki tüntetésre az elektrolitgyár ellen
A városban élőket senki nem kérdezte meg arról, hogy beleegyeznének-e egy akkumulátor alkatrészüzem megépítésébe Szolnok és Abony között. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egész egyszerűen kész tények elé állította a lakosságot, amikor március hetedikén bejelentette, hogy a kínai KunlunChem nevet viselő cég 36 600 tonna kapacitású elektrolitgyárat fog létesíteni a térségben. A jelenlegi városvezetés első körben lakossági fórumot szervezne a gyár megépítésével kapcsolatos kérdések tisztázására, azonban mivel Györfi Mihály polgármester eddig nem adott erről további információt, az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület ezt kevésnek találta és kilátásba helyezett egy tüntetést. A…
Tovább olvasomElektrolitgyár Szolnokon: Kié a politikai felelősség?
Szolnok hangját nem lehet elnyomni – fogalmazott a város polgármestere, Györfi Mihály, aki lakossági fórumot szervez környezetvédelmi biztonsági kérdésekről annak érdekében, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. A kínai üzem Szolnokra érkezés hatalmast botrányt keltett, a politikusok egymásra mutogatnak: Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési ügynökség vezérigazgatója szerint Györfi jól ismerte a projektet és hosszú idő óta támogatja azt.
Tovább olvasomTüntetést szerveznek az elektrolitgyár érkezése ellen Szolnokon
Ma már beszámoltunk róla, hogy a szolnokiak egy petíciót indítottak az üzem érkezése ellen, az aláírások máris nagy számban gyűlnek. Emellett március 13-án, este hat órától a Kossuth téren az Agóra közéleti egyesület tüntetést szervezett azért, hogy ne történhessen ilyen jelentés léptékű beruházás a tudtunk, a tájékoztatásunk és a beleegyezésünk nélkül.
Tovább olvasom