Négyrendbeli uzsora-bűncselekmény és zsarolás miatt indult eljárás egy 54 éves fegyverneki nő ellen, aki bérlői szorult helyzetét kihasználva próbált meg milliókat kicsalni tőlük. A gyanúsított amellett, hogy aránytalanul magas összegeket követelt, kiskorú gyermekek utcára tételével is fenyegetőzött, hogy fizetésre bírja áldozatait.
Tovább olvasomCímke: bűncselekmény
A pénze miatt ölhették meg a szolnoki bácsit
A szolnoki kertváros nyugalmát megdöbbentő bűncselekmény törte meg, ahogy arról már többször beszámoltunk a Szol24-en. Egy egyedül élő, 79 éves férfit a saját otthonában gyilkoltak meg. A sajtó most arról ír, a tragédia hátterében az áldozat frissen kézhez kapott nyugdíja állhatott, amivel az idős férfi korábban többször is büszkélkedett környezetének.
Tovább olvasomGyilkosság történhetett Szolnokon
Megrázó felfedezést tettek február 16-án, hétfő délután Szolnokon, ahol egy idős férfit találtak élettelenül saját otthonában. A hatóságok az elsődleges adatok alapján idegenkezűségre gyanakodnak, ezért a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel indított nyomozást az ügyben.
Tovább olvasomAlkatrészenként tüntette el a milliókat a fegyverneki ócskavas-tolvaj
Több mint hárommillió forintos kárt okozott az a fegyverneki férfi, aki hónapokon át dézsmálta szomszédja raktárnak használt ingatlanát. A gyanúsított nem csupán ellopta az értékeket, de a lebukástól tartva szét is szerelte a gépeket, hogy fémhulladékként értékesítse azokat.
Tovább olvasomMár a háló sem mindegy, ha horgászni akarunk – Büntetést kaptak a kínai horgászok Szolnokon
Pénzbüntetést indítványozott a Szolnoki Járási Ügyészség azzal az öt kínai állampolgárral szemben, akik tavaly nyáron tiltott eszközökkel és módszerekkel próbáltak szerencsét a Tisza-parti város egyik kedvelt horgászhelyén. A csoport ellen orvhalászat vétsége miatt emeltek vádat.
Tovább olvasomEgymilliárdos adócsalásért felelnek a szolnoki bíróságon
Közel egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek az a bűnszervezetszerűen működő hálózat, amely fiktív munkaerő-kölcsönzéssel trükközött a vagyonvédelmi szektorban. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség tizenegy ember ellen emelt vádat, a gyanú szerint országos üzletláncok őrzését végző cégek mögött építettek fel egy bonyolult számlagyárat.
Tovább olvasomTop50-es bűnözőt fogtak el Szolnokon (videóval)
Véget ért a hónapok óta tartó bujkálás Szolnokon, a rendőrség sikeres akció keretében fogta el az ország egyik legkeresettebb bűnözőjét. A gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt elítélt férfi a börtön helyett a menekülést választotta, de szabadsága csak december elejéig tartott.
Tovább olvasomNyíllal meglőtt macska okozott riadalmat Szolnokon
Szombat reggel ijesztő látvány fogadta a szolnoki gazdát: macskáját súlyos sérüléssel találta meg az udvaron. A gazda beszámolója szerint az állatból egy nyíl állt ki, amely mélyen a bőre alá hatolt.
Tovább olvasomRészegen fosztogatott, majd a zsákmányát is hátrahagyta
Egy budapesti férfi annyira lerészegedett az elkövetés közben, hogy a lopott italokat végül a helyszínen felejtette. Az eset még 2024 júniusában történt Kunhegyesen, a Lelkészi Hivatal épületében.
Tovább olvasomTöbb bűncselekmény miatt került rács mögé egy fegyverneki férfi
Egy 27 éves férfit vettek őrizetbe, akit számos vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítanak a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében működő rendőri szervek. A rendőrség beszámolója szerint a fegyverneki lakos neve már nem ismeretlen a hatóságok előtt: a mostani ügyével együtt már több eljárás is folyamatban van ellene.
Tovább olvasom