„Szolnok a Tisza fővárosa” – Györfi az ATV-ben a levélről és az elvonásokról

Levelet kapott a Tisza Párttól Szolnok polgármestere, Györfi Mihály. A városvezető az ügyet egy interjúban kommentálta, de a beszélgetés súlypontja a forráselvonásokra és a városi mozgástérre került.

Tovább olvasom

Ezért érdemes benézni a szolnoki Janikovszky-kiállításra

Janikovszky Éva születésének századik évfordulója jó apropó arra, hogy a több generáción átívelő alkotásai mellett az író személyét is megismerhessük. Erre ad lehetőséget a róla szóló vándorkiállítás, amely február 6-ig látható a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtárában: kézírásos anyagok, fotók, külföldi kiadások és színpadi tárgyak rajzolják ki azt a különleges, mégis ismerős hétköznapiságot, amit tőle megszoktunk.

Tovább olvasom

Dr. Sámson László külön céget javasol a Liget fürdő befejezésére és működtetésére

Egy új, kizárólag a Liget Termálstrand és Élményfürdő befejezésére, megnyitására és későbbi üzemeltetésére létrehozott önkormányzati cég felállítását kezdeményezi Dr. Sámson László. A városi képviselő szerint a beruházás lezárása és a működtetés előkészítése olyan összetett feladatcsomag, amely külön szervezeti kereteket, egyértelmű felelősségi rendet és szakmai fókuszt igényel. A javaslat a január végi közgyűlés napirendjére kerülhet.

Tovább olvasom

Munkába állt a korábban beígért hóágyú a Várkonyi téri Szánkódombon

A tegnapi napon, nem sokkal délután négy után érkezett meg a hóágyút szállító jármű a Várkonyi térre, egy órán belül pedig már indult is a hókészítés a Szánkódombon. A cél az, hogy strapabíróbb legyen a pálya, és minél tovább lehessen szánkózni.

Tovább olvasom

Új műszerrel folytatódik a csontsűrűség mérés Szolnokon

Február elejétől új fejezet kezdődik a szolnoki csontsűrűségmérésekben: a rendszer átalakul, miközben a páciensek számára a vizsgálat továbbra is a megszokott mederben marad. A változás lényege, hogy korszerűbb eszköz kerül be, és a szolgáltatás működtetése új kézbe kerül.

Tovább olvasom

Janikovszky Éva vándorkiállítása érkezett a szolnoki Gyermekkönyvtárba

Február 6-ig különleges emlékkiállítás látható Szolnokon, a Verseghy Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtárában: a vándortárlat Janikovszky Éva életútját és irodalmi munkásságát mutatja be, a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt tartalmas, több műfajt megmozgató formában.

Tovább olvasom

Eltűnőben a rétekről: a fürge gyík lett 2026 év hüllője

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2026-ra a fürge gyíkot választotta az év hüllőjének. A döntés nemcsak egy látványos, sokfelé előforduló fajra irányítja rá a figyelmet, hanem arra is, hogy a csapadékhiány és a melegedés miatt átalakuló élőhelyek egyre szűkebb mozgásteret hagynak számára.

Tovább olvasom

Hal a jég fogságában

Egy jégbe zárt halacska látványa okozott meglepetést Tiszaderzsnél. A napokban a Tiszaderzsi Kárász Kikötő Facebook-oldalán tűntek fel azok a fotók, amelyeken egy vörösszárnyú keszeg látható, amint a befagyott víz alatt, a jég fogságában maradva mozdulatlanul „pihen”.

Tovább olvasom