Valószínűleg sokan reménykednek abban, hogy az azóta eltüntetett bejegyzést posztolója sem gondolta komolyan, csupán egy trollkodásról lenne szó. De sajnos ez egyáltalán nem biztos, nagyon könnyedén előfordulhat, hogy a közzétevő teljesen komolyan gondolta a felháborodását, mit sem tudva a tényekről.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
A fideszes polgármestert ittas vezetésen kapták, pénzbüntetést kérnek rá
Ittasan vezette rollerét Mohács fideszes polgármestere, ennek következtében el is esett. Az ügyészség vezetéstől való eltiltást és pénzbüntetést kér rá.
Tovább olvasomVégre megéltük: hivatalosan is bejelentették, vége a Covid miatti világszintű veszélynek
Közel három és negyed évvel az első, pánikszerű elterjedés után a WHO hivatalosan is bejelentette, hogy a világot már nem veszélyezteti a Covid. Hatmillió áldozat, sokszorosan több fertőzött. De a világ még mindig megosztott abban, hogy mennyire volt valójában ez világjárvány, illetve mennyire hatásosak, vagy éppen károsak a védőoltások.
Tovább olvasomSzívszorító üzenetet tett közzé az elhunyt, közkedvelt hölgy fia
Köszönetet mondott a Spider mentőalakulatnak és mindenkinek, aki aggódott édesanyjáért. Jelenleg meg kell birkóznia azzal, hogy szülei önként dobták el életüket, egyelőre nem igazán ismert és érthető okból.
Tovább olvasomMinden Jász-Nagykun-Szolnok megyei érintett: hozzányúl a kormány az épületek energiatanúsítványához
Az összes ingatlantulajdonos Szolnokon és a megyében ugyanúgy érintett a változásokban, különösen eladásnál lesz ez fontos.
Tovább olvasomÁtvertek több jászsági anyukát is internetes csalók – az ürügy, néhány gyermekholmi megvétele
Az online világban sajnos elképesztően nagy méreteket ölt a csalás, a valótlanság. Különösen igaz ez az adásvételre. A megyében több édesanya is arról számolt be, hogy babaruhával, kisággyal, gyermekjátékkal verték át, vagy csaltak ki tőlük pénzt.
Tovább olvasomMeddig lehet csalóként élni? A házaspár hihetetlen sorozata, 647 áldozatukat verték át
Sok kicsi sokra megy. A károsultak gyakorlatilag az ország egész területét lefedik, de a szálak végül összefutottak. Egy putnoki nyomozó elképesztő terhet kapott a nyakába, felderíteni egy eleinte apró kis ügynek tűnő bűncselekmény-sorozatot. Apró összegeket kicsalva végül 7,5 millió forintos bevétele lett a csaló párnak, a pénz sehol, sőt az egyik elkövető úgyszintén.
Tovább olvasomJó reggelt Szolnok! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Pénteken kellemes időre készülhetünk, a napsütést csak vékony fátyolfelhők, illetve kisebb gomolyfelhők zavarhatják. Számottevő csapadék nem várható. Gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. A hajnali 3-10 fokot követően délutánra 20 és 25 fok közé melegszik a levegő. Ma őket ünnepeljük Névnap Györgyi, Angelus, Angelusz, Árvácska, Erna, Ernella, Gotárd, Gothárd, Györe, György, Györgyike, Györk, Györke, Iduna, Irén, Iréne, Irina, Judit, Jutka, Jutta, Kocsárd, Merima, Nyék, Piusz, Viola A Györgyi név eredete és jelentése: A Györgyi női név a görög Georgiosz férfinévből ered, ami latin Georgius formából került át a magyarba…
Tovább olvasomGyorshajtás miatt megállítottak egy BMW-st, amikor egy másik BMW-s óriási erővel nekicsapódott – videó
Az őt igazoltató rendőrnek már most kioszthatjuk a május legszerencsésebb zsaruja címet, mert szinte hihetetlen, de a hatalmas becsapódás ellenére szinte haja szála sem görbült, többszörösen óriási mázlija volt. A balesetet okozó BMW-t egy 17 éves suhanc vezette, közel kétszázzal.
Tovább olvasomVisszahívott az Aldi néhány terméket, mivel szalmonellásak lehetnek – aki ezekből vett, ne fogyassza el
Bármelyik üzletükben, blokk nélkül is visszavihetők a termékek, megtérítik az árát. Szalmonellagyanú merült fel.
Tovább olvasom